Babics Imre
1999. december 31. 12 óra

…Ennyit tudtam. Egy embernek tán túl sok, egy angyal
ellenben kevesellné, azt hiszem. És kifogásait is mind
ismerem én: az arányok pontossága hibádzik
ebben a műben; nem geométer tervezetéről
van szó, így nem is égi világóráknak mutatója.
S túl sok az ellentmondás és az esetleges, és nincs
semmi a dermesztő fenségesség-leheletből
benne: egyetlenegy emberi lény kísérlete arra,
hogy démonjával megküzdve kiírja magából,
s mindezalatt elmondja, milyen más rettenetekkel
kellett szembeszegülnie még eme korban, akárcsak
másoknak, hol kellett élnie és hogyan; egy-két
ötletet adjon a túlélésre, s e sanda világot,
melyben vergődött, próbálja kicsit nemesebbé
tenni; nyomot hagyjon, lehetőleg többet azoknál,
kik fák törzsét csúfítják el vagy promenádon
nyomják két tenyerük nap- s záporverte betonba;
s választ adjon számos kérdésére: a Titkot
megmagyarázza. Tehát ez nem kultúraközösség
műve, miképp igazán maradandó dolgok e bolygón,
mindezt éreztetheti énvelem éghidegen, nem
számít; bár mellére lehajthatnám fejem egyszer.
Bár ne csak írnék róla, de láthatnám, s ami benne
munkál, átérezhetném ama gondviselést. Mert
itt az idő gondolni jövőmre, e létem utáni
életemet mivel is töltsem, hát tudni szeretném,
őrzőangyalként vajon én hogyan is szerepelnék?
Érdemes őrzőangyalnak mennem, ha a Földön
mást se csináltam, mint önnönmagamat kifejeztem?
És szabad őrzőangyalnak mennem, ha dicsőség
vágyától hajszoltattam, s szeretetre kevésnek
tűnt az idő? Kiderül majd kinn, az üveghegyen is túl…