Babics Imre
Ököljog

A didergő cinke a melegbe szállna
testével verdesi az ablak üvegét;
ha Isten mindenkit szeret,
úgy létük rangos angyaloknak is fáj ma,
az ártatlanságuk nem óvhatja meg ég;
s míg kétely kínoz, s halálba száll a madár,
ők csak felséges fagyban lakoznak, s akár
világtalan hóemberek.

Ökölnyi lény… Maroknyi fény… Trónus, Erény…

Mától egy lélek lehull, hóban térdepel,
cinkéé, enyém? Nem kétlem, tudni fogja,
Ő, kit értek nagyobb perek;
a cinke szárnya angyalokon hólepel,
s én maradok a kozmikus rend foglya,
s leírhatom ezt, ököllel ütve fejem,
s felé szállhat szavam gondolatgerelyen
mert Isten mindenkit szeret.