Celler Kiss Tamás
kanalak, kések, villák

I.

takarítás közben rátalált a mai én
a gyermek-énre, amint rendetlenséget
csinál a szőnyegen. a cipősdobozból
– amely valójában játékos doboz –
pakolta ki az elkoptatott kacatokat.

játékokat: műanyag kockákat,
meg műanyag játékfigurákat,
indiánokat meg cowboyokat.

II.

a gyermek-én először tornyot
épített a kockákból, és a mai én
kitalálta, hogy legyen ez, mondjuk,
egy felhőkarcoló.

a gyermek-én két indiánfigurát,
meg egy cowboyfigurát
felpakolt a torony tetejére.

műanyagból formált karjuk
tehetetlenül mutatott felfelé, és
a mai én kitalálta, hogy legyen, mondjuk,
felettük a szeretet, és nyúljanak afelé.

III.

aztán a gyermek-én megunta,
hogy a három figura mást sem csinál,
csak a szeretet felé nyújtozkodik
ezen a felhőkarcolón.

fogott hat indián- és cowboyfigurát
és megengedte nekik,
hogy kéz a kézben
híddá feszüljenek.

így három figura a felhőkarcolón,
hat figura meg a híd.

a megmaradt indiánokat meg cowboyokat
beállította, hogy nézzék az emberhidat.

a mai én kitalálta, hogy legyenek, mondjuk,
ezek azok, akiknek a sátán
szupermarketekben kínálja az almáját,
ők meg kántálják rá megbűvölve
a kapitalizmus mantráját.

IV.

a gyermek-én egy idő után megunta a
dolgot: a felhőkarcolón álló hármat,
az emberhidat, meg a bámészkodó többieket.

V.

úgy döntött, hogy elmegy egy kicsit.
a gyermek-én lépteit a padlón érezte a mai én is,
de nem csak ő, érezte a híd is.

a hídfigurák esetlenül hevertek a szőnyegen,
az esés rendezte a sorsukat.

ott maradt a felhőkarcoló, meg ott maradtak
a bámészkodó többiek.

VI.

amikor visszajött a gyermek-én,
szomorúan látta, hogy az emberhíd odalett.
a mai én pedig szomorúan konstatálta,
hogy csak szólnia kellett volna
a gyermek-énnek arról,
hogy a buta figurák majd mind-mind
át is akarnak kelni rajta,
mert nem tudják, hogy ők maguk a híd.

vagy szólnia kellett volna neki,
hogy maradjon jelen.
talán az is segített volna.