Gergely Tamás
A Nagy Medve közelről
Öt paródia Beszédes István* szövegeire, meg egy világféltő

A NAGY MEDVE MANCSA
(Messziről Andromeda)

Forog előre, majd ferdül hátra,
ömlik a lőre, mintha dolmánya
tekeredett volna bestén, baj netán
testével van, mert hogy vén.
Vagy tán a Világ bolondult meg?
Vonít a nyest, farkas mekeg?
Pedig felhő fedi a Holdat –
éjfél óta világvégi hangulat.
Szakad a lánc, szállunk az égre,
bele a Nagy Medve tenyerébe.
Mancsába, kancsal pillantásába.
A Végtelenbe repülnénk, ám elfog a láva.
Nyalogatja testünk, „kevés ez”, morog
Lent őrült körhinta üresen forog.

BAJ VAN, AZ ÉBEN
(Nincs semmi baj, a szélben éden)

Baj van, az ében éjben benzinbombák
robbannak, testek szakadnak,
omolnak falak, remények halnak.
Háborús intarzia, Kobáné,
Emberfia biztonságban nincsen, vak
véletlen pusztít, vigyázz, hová lépsz, Kincsem!

FELTÁMADÁS
(Különzaj)

Hiába hunyorít: körülötte sötét honol, akár egy tökben. Kétszeresen pontatlan a megállapítás: egyrészt nem biztos abban, hogy létezik „körülötte”, s ha nem, hát „tök”-ről sem szólhat az ima. Nem érzékeli ugyanis a testét sem, van-e még egyáltalán, tartozik-e hozzá olyan? Különben is minek, elképzelte magát gyakran testtelen, s most végre elérkezett volna az állapotba… Ezek szerint sikerült!

Ujjong. Illetve rászól magára, az itt, a túlvilágon egyáltalán nem illik. Hiszen ha elérkezett a lelkek országába, akkor az ilyen emberi érzések, mint az ujjongás, tőle távozzanak! Kuss, kégyó!

„Ezek szerint Jézus vagyok.”

„Ezek szerint Jézus vagyok, de… – fejéhez kap – én megígértem nekik. Elaludtam volna a saját feltámadásom?!”

„De állnék meg, esmét: hiszen ha a főmhöz kaptam, van fejem, nemcsak gondolatom. S létezik akkor szívem is, meg átdöfött testem.”

Matatva keres a sötétben, s hát megtalálja a sebet, amit a római katona ejtett a lapockáját átszúrva. Sötét vagyon továbbra is a világban, ám világosság támad agyában.

Mi az a hang, kérdi magától, amit a szférák zenéjének hitt? Feltámad benne a gyanú: csak nem a szú perceg? Mert ha igen, akkor nem a túlvilágon van honn, mégcsak nem is egy siralomházban fekszik, hanem otthon, a saját ágyában. És nem Jézus…

Eszébe jut a vasárnapi kocsmázás, a kikindai bicska, mely halad belé, majdhogy kezénél-lábánál fogva szaladnak vele, anyja lemossa gézzel a vért.

Azt hitték, meghaltam – mondja –, s hát nem. Akkor ez mégiscsak feltámadás!

MARIANNA
(Mariana-árok)

Csókot sodor el messzire az ár, kutat, kivár,
mivégre határozná meg az életét?
Simogatás, csók, harapás, a kapu alatt állok,
Marianna, mondd, ettek-e a tevék?

Zabáltak-e, mint amilyen mohón fallak,
vagy magamat falom, ölelem, kéj
a négyzeten, a köbön, alig hallak,
Marianna, az árok, amibe löktél, mély, mély, mély!

KATA RAKTA
(Katarakta)

A falat Kata rakta, beleadta talán a lelkét is,
árnyéka a falnak mégsem lett, nem is lehetett.
Mert ember készítette, aki nem tudta,
mert elfogult, mert nagyravágyó, mert szemét kikezdte
a katarakta. Mert nem féli a Természetet.
Hiába fordul fel, mint a béka, simul, akár a moha,
a lelkét tapossa ki az árnyék nélküli,
ellaposodva se nem tanulja meg a mulya,
hogy árnyéka csak a Napnak van, azt nézzed!

GOMORRA
(Égvíziséta)

A gardedám beint, szatír meg nimfa,
poéta, plejád, versák, amőba. Opálos tört idő,
szarzsák helyenként, bűzöl bicikligyáros.
Égvíziséta, ó, spermagömb! Tat, tutaly.
Ráadásnak Góliáth, Don Quijote, gomorrai fény,
Öntse el bitumen minden gondolatod, hátuszony
nőjön a nyelvedre, lampion. Kikötői árboc
zuhanjon uszályod kajütjére, nehezéknek pedig
pontonod, világamnéziája úgyis redves.

*BESZÉDES István. Zentán született, ma viszont egy kitörésre bármikor kész vulkánon versel, a zEtnán. Veszélyes vállalkozás. Gagarin űrsétája után született, amit nem tud megbocsátani a szüleinek – nem lehetett az első… Csalódásában különböző csillagzatok, például az Andromeda-köd vizsgálatába menekül, mígnem a vérhús-Andromedák kezdik el érdekelni. Nős, két gyereke van.Versei kezdetben rímelnek és az elvágyódásról vallanak, a Bermuda háromszögbe kívánkozik például, ám azt az eltűnéses-borgőzös világot felfedezi a szülőföldjén, és marad. Mailfukar ember, ezért barátait a Dumás álnév felvételével téveszti meg. Konkrétan: többet vakkant kutyája a Mojó klub előtt, mint amennyi szó elhagyja a gazda száját a söröskorsóban való tükröződés közben. Jelen alkotói periódusában válogatott verseit publikálja. Bőrkötésben a Szőrös Kő lábánál. Ahol még a „Hőzölgő beszély” is lassabban porlik.