Sinkovits Péter
A gladiátor

Lassan emelkedett ki a tengerből, megállapodott, amint a víz a derekáig ért, nézelődött, pontosabban engedélyével a strandolók őt bámulhatták. Duzzadóan vaskos, tetovált karjai elálltak méretes felsőtestétől, így az egyik hónaljába beúszott a balra eső sziget sziluettje, a másikba pedig az ellenkező oldalon lévő hosszúkás földsáv közelebbi csúcsa. Időnként derűs pillantást vetett a parton hűsölő feleségére, ha egyáltalán a feleségének tekinthető ez a nálánál jóval fiatalabb, amúgy szoptatós lány, mindenesetre a legarányosabb mellű a nők százai közül. A poronty most éppen aludt a színes napernyővel felszerelt gyermekkocsi mélyén.

A gladiátor megfordult, vizet fröcskölt simára borotvált fejére, merthogy merően tűzött a déli nap, a távoli szárazföldön elnyúló hatalmas kikötővárost figyelte, amelynek idelátszottak az ég felé törő toronyépületei. Ha egyáltalán figyelt valamire, ebben nem lehetünk egészen bizonyosak, nyilvánvalóan a tornatermek súlyzói meg a mindenféle izomfejlesztő alkalmatosságok jelenthették az ő igazi világát, onnan kilépve már idegenül, esetlenül mozgott magazinokba illő kigyúrt testével.

Végül mégiscsak kisétált a hullámokból, megsimogatta a bambino fejét, rágás nélkül lenyelt kettőt a kikészített szendvicsekből, állva maradva bámészkodott egy darabig, a fejét szinte el se fordítva, majd visszasétált a vízbe, a szokott helyére. Meglendülni látszott izmoktól lüktető jobb karja, mintha lándzsát hajítana a szemközti hotel neonreklámja felé, majd így maradt – a hóna alatt ily módon valamivel több látszott a finom ködpárában csillámló szigetből is. A gladiátor most végigpásztázott a parton, a közelben nyurga suhancok labdáztak – az internátust hirtelen megidézendő; annak zárt udvarán folyt a kiképzés, távolugrás, súlylökés, gerelydobás, kardvívás, szigorú tekintetek kísértek minden mozdulatot, a fenyítés sem maradt el, őt azonban nem büntették, teljesítménye alapján mindig az élbolyban, gyakran elsőként. Zavarta most ez a fényreklám, valamivel el kellene találni, s ez mindenképpen könnyebbnek ígérkező feladat, mint mozgó célpontra lőni. Közben a gyerek felébredt, halkan sírdogált, az anyja megszoptatta, egy törülközőt tartva mégis maga elé.

Lassan késő délutánba hajlott, néhányan már szedelőzködtek, amikor megcsörrentek a gályarabok láncai. Ott eveztek el, közvetlenül mellette. A rabszolgák közül néhányan csak ímmel-ámmal forgatták a lapátokat, a katonák kábultan heverésztek a fedélzeten. A gladiátor éppen azon morfondírozott, melyik laktanyából valók lehetnek, ekkor vette észre a másik oldal felől közelítő kalózhajót. Már éppen görbe kardjához kapott volna, s megigazította rácsos sisakját is, midőn hatalmas köd szállt le, elfedve mindent, s a harci zajok is egyre távolodtak.

Máskor meg, az ereszkedő alkonyatban, egy tízsorevezős tűnt fel, arany csillogású, bronzveretű orral, diadalmasan elsuhant, a lét szélét is csak alig érintve, édes csalogatással, a gladiátor ekkor kirohanva a partra délcegen szalutált, majd fürgén visszahúzódott előbbi helyzetébe.

Gyaloghintók mozgásával így folytak el egymás után az évek, a gyerek már középiskolás, felesége rég mással él, ő pedig ott áll, derékig a vízben, majd végre kibetűzi a szálloda élénken vibráló feliratát: Hotel Echó. A régi latin mondást mormolja: „Amit életünkben teszünk, az az örökkévalóságban visszhangzik”.

Megfordul. Szemközt a távoli kikötőváros fényei már kitüremlenek a sétány pálmafái mögül, innen is kivehetően élénk a forgalom, a mólón kivilágított hajók sorakoznak rendezett verssorokként. Az eddig rezdületlen hullámfelület éledőben lágyan megringott. Ő pedig széles karcsapásokkal úszni kezdett, hóna alá gyűrve az elébe térülő szigeteket, elhagyva az alvilági birodalmak mindegyikét, s úgy siklott előre, egyre fokozva a tempót, mint aki közelébe jutott egy jelkép végleges megfejtéséhez.