Antalovics Péter
[aludtál egész nap]

aludtál egész nap, ahogyan sziklákon a moha.
aludtál, míg az égből a felejtés cseppjei hullottak,
és lemosták rólad az aranyat, ami születésed óta
tapadt rád. a bizsergés egyensúlyozás az álom
határán – nem akarsz felébredni, és később sem
fogsz. pilled benned a vágy az öntudatra.

a megismert világnak nincs már súlya szemedben.
a földön, mint törött üvegpohár szilánkjai, hever
hétköznapi erkölcsöd. aludtál akkor is, amikor
kiejtetted kezedből. és csak most szisszensz fel,
bambán tekintve körbe – megvágtad a lábad,
de nem mersz lenézni, nem mersz a földre.