Balázs Attila
Magyar Fauszt
(avagy a fénybe tűnő csodabogár)
Gyakran mesélik emberek, hogy látták. Legsűrűbben természetesen Debrecenben tűnik fel, de találkoztak már vele másutt is. Budapesten ugyancsak gyakori „kedves” vendég. Egyesek tudni vélik, hogy a fővárosban a Bimbó utca, újabb kutatások szerint pedig a Szív utca 39/a számú tömbházban húzódik meg, de erre nincs szilárd bizonyíték. Csak pár káposztafoszlány a lépcsőházban, ennyi utalna arra, hogy ott kotyvasztaná titkos varázsitalait, gyógyleveseit a maga rejtett laborjában. Egyik csengőn, egyik postaládán, egyik elszórt levélen, drámai mozdulattal elhajított befizetési felszólításon sincs hasonló név, neki tulajdonítható álnév, persze, attól még ő valahol ott bújhat meg időnként. Ami viszont jelenéseinek időpontját illeti: leginkább úgy éjfél előtt, tizenegy és tizenkettő között szokott feltűnni valamelyik kihalt utcán – főleg akkor, amikor a felhők a hold elé tolulnak, a város hangulata megváltozik, s a harangok kondulni készülnek –, ösztövér teste hosszú, sötét, malaclopóra emlékeztető kabátban, úgy vágtat felhúzott vállakkal, hóna alatt kerek fej káposztával. Előretolt homlokkal, loboncos hajjal igyekszik valahová, mint aki se lát, se hall.
Ez a helyzet manapság a mi híres jó öreg prof. Hatvani Istvánunkkal, akiről itt szó van, s akiről az a hír járja, hogy réges-rég lepaktált, szakszerű nemzetközi jogi kifejezéssel élve: ratifikálta szerződését az ördöggel, ezért képtelen meghalni. Pontosabban egyszer már elhunyt, méghozzá súlyos eperohamban 1786. november 16-án délután négykor a saját házában, eltemették, de feltámadt, mondják, a sátán segedelmével, és azóta járja homályos útjait. Hajózik játszi könnyedséggel a józanész és az azon túliak felségvizein egyaránt, mint egy vérbeli (magyar) Bolygó Hollandi. Siet, mindig valami megoldatlan kérdésen töprengve, fizikai és szellemi határokra fittyet hányva, tárt karokkal siklik az újabbnál újabb tudományos, ugyanakkor misztikus, annál kevésbé politikus kalandok felé.
Szereplők (tehát): dr. Hatvani és dr. Johann Faust (az örök ellenfelek!), továbbá orvos kollégáik közül dr. Berkes Beatrix-Psyché hivatásos lélekbúvár és Crescencia/Ágnes főnővér. Nem utolsósorban az égből pottyant, majd eltűnt Nikola Tesla.
Helyszín: egy kis kórház a város szélén, ahol kvázi megállt az idő – illetve inkább oda-vissza áramlik –, s néha csak a vastüdők monoton fújtatása hallik. Az erdőben pedig tombolnak az énekesmadarak. (Stiglicek.)
Cselekmény: főleg a két egymásra féltékeny polihisztor szellemi párbajozása a többiek előtt. Hitről, hitetlenségről, sportról, tudományról; az Ég és a Föld állásáról. Szív és Ész kapcsolatáról. Pokolról és Paradicsomkertről, amely szellemi duellumokba bekapcsolódik egy légy is.
Kérdés (a mákos tésztán lévő mákszemek számának holdudvarában): vajon miből van több, az égen a csillagból, vagy a földön a különféle nyűből-pondróból. A csillagokat két híres közreműködőnk, dr. Hatvani István és dr. Faust lelkes segítségével már tárgyaltuk, a csimaszfélékét viszont még nem. Utóbbiakkal kapcsolatban döbbenetes módon eléggé sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy valamiféle ősi szűznemzéssel szaporodnak. És nem csupán a különféle hernyók, kukacok, tücskök-bogarak, hanem náluknál bonyolultabb lények is ezt teszik. Fényes Arisztotelészünk, rettegett Nagy Sándor tanára, a dicső görög filozófus, aki nem csupán az emberiség irodalmának egyik elméleti alappillére, hanem az egyetemes emberi civilizációnak is – következésképp neki is ott lenne a helye abban az űrkapszulában vagy szondában, amely hírünket vinné valahová a semmibe/valamibe –, jómaga sok fura hiedelemben szenvedett. Az egyik megbízható lepellerántó, avagy leleplező, kevésbé szoknyalebbentő forrásunk, dr. Tóth Dezső után a másik, dr. Dalmady Zoltán hívja fel mindannyiunk szíves figyelmét erre a megmosolyogtató tényre a maga híres, Óriáskígyók és viharágyú c. művében. (Atheneum, Bp., 1909.) Szerinte legendás sztagirai bölcsünk, akit hol kopaszul, hol bozontos hajjal ábrázolunk, s aki sutba vágta Platón egész idealista nézetrendszerét, miközben – az elődökhöz képest – különleges fontosságot tulajdonított a megfigyelésnek, úgy tudta, hogy halak, békák, sőt: egerek és patkányok is keletkezhetnek iszapból! Továbbá nem csak iszapból, hanem eső áztatta földből, rothadó anyagokból. Míg a méhek – a régiek szerint – leginkább döglött állatok hulláiból rajzanak ki, ahogy a Szentírásban Sámson oroszlánjának a teteméből méhek bújnak elő.
A régi természetbúvárok és a középkor tudósai, írta Dalmady doktorunk, mind habozás nélkül hiszik az ősnemzés lehetőségét. Állítólag a dán Olaus Wormianus, aki az ezerhétszázas években megdönthetetlen érvrendszert épített fel arra, hogy tagadja az unikornis létezését, meg volt győződve arról, hogy a lemmingek a felhőkben képződnek, és onnan potyognak a földre. Pedig – ahogy dr. Dalmady a továbbiakban megállapítja – ebben az időben már erősen mozog az ősnemzés talaja alatt a föld. A végleges megoldás mégis majd csak Pasteurrel tűnik fel a horizonton.
Apropó: horizont! Dr. Dalmadyról csak annyit, hogy becses személye ne maradjon teljes mértékig homályban: híres természetjáró doktor volt a két világháború közötti Magyarországon. A sportorvoslás széles látókörű úttörője, aki hegymászóként legyőzött minden elébe kerülő hegyet, sífutott és szánkázott. Míg a nyakát nem törte? Eléggé fiatalon halt meg egészséges életmódjához képest.
DR. DALMADY: Kopp-kopp, kérem, ha egy mód van rá, bátorkodnék közbeszólni, a bob ot ne hagyjuk ki, mert arra külön büszke vagyok. Első fecskéje voltam a bob-sport tavaszának itthon, fogalmaznék így, ha ez nem okozna olyan képzavart, amin magam is elmosolyodom. Kérem…? Nem hallom! Mi?! Imádtam a bobot, imádtam szivarozni, és imádtam a nőket. Egyáltalában nem tartottam őket olyan tökéletleneknek, hitvány férgeknek, mint a fent emlegetett anakronisztikus bölcsész úr, aki az antik macho izmus hibájába esett a maga nagy lumenjével és volumenjével. Fogalmam sincs, hogyan élhetett boldog párkapcsolatban tudóskánk. Kész talány. Könnyen lehet hazugság az ő felhőtlen peripatetikus házassága. Az is lehet, ahogy ma is mondanák a nyolcadik kerületben, vagy ahogy az önök dr. Faustja fogalmazna: töke volt a menyasszonynak. Én inkább herét mondanék finoman, de lényeg a lényeg, hogy kénytelen vagyok igazat adni a szüfrazsetteknek, amikor jól megkritizálják, és egyáltalában nem tartják mérvadónak Arisztotelészt. Egyébként a halálom nem érdekes, elhanyagolható. Inkább a szerényke hontárs emlékezetre lenne némi panaszom, de nem szeretnék állig merülni a keserűség tengerében. Kollektív amnézia, ennyi. Hűdéses elmezavar, mindegy. Elnézést, hogy így váratlanul életjelet adtam magamról, ám mások példáján eo ipso felbátorodtam. Ha például Koestler Arthur, az a sötét lelkű mániákus delikvens is beleszólhatott itt a dolgok folyásába, miért ne tehetném meg én is? Én például a turistaság egészségtanának a nem kis szaktudást igénylő területén emeltem magasra a magyar lámpást, miközben megmásztam a Nagyvillám-hegyet. Szobromat bárki megnézheti a Sportkórház parkjában, hogy ne csak a régi jeles kolléga emlékéről elmélkedjünk. Kérem szépen, tudják, kire gondolok. Éppen rá! A mű nélküli művészre. Ne féljenek, nem az irigység beszél belőlem. Ebből itt jobb is kimaradni. A férfiaknak üdvözlettel, a hölgyeknek hódolattal. Dr. Dalmady Zoltán. Kisztihand! Hétfőn-kedden délelőtt a privát rendelőmben a Krisztina körúton minden kis formás, kifordult bokát helyrehozok. Kivéve azét a spicli-kurváét. És most elmegyek. Hátrahagyom a névjegyem.
DR. FAUST: Kisztihand? Le ne essen az ádámcsutkám, és be ne guruljon a zongora alá, ki volt ez?! Nem is hallottam rendesen. És ki az a spicli-kurva? Karády Katalin?
DR. HATVANI: Nem lehet.
DR. FAUST: Mata Hari?
DR. HATVANI: Van ilyen, hogy rossz az automatikus szellemidéző vonal. Nikola Tesla ezt is megjavíthatta volna, ha nem tűnik el.
DR. FAUST: Hiányzik az ördögnek az a gyagyás, nekem nem. Viszont ez a senki hogyan mer itt mindenféléket mondani össze-vissza. Azt csak a mi nagy elöljáróink tehetik meg. Nekik elnézzük nagylelkűen, megszoktuk, szeretjük őket, ám ez a sájszkopf hogy merészel?! Becsmérelni bármelyikünket. Meg váratlanul kihasználni a helyzetet erre a pofátlan önreklámra. Ha tudtam volna, úgy behúzok neki…
DR. HATVANI (nevet) : …ahogy szokás a nyóckerben. Csak az a probléma, hogy a Dalmady kolléga visszaütött volna. A Terézvárosi Torna Clubban öklözött. Nem szerény eredménnyel.
DR. FAUST: Pich , mi az nekem! Pehelysúly. Megmutattam volna neki, hol lakik az Úristen!
(Hajmeresztő üvöltés valamelyik távolabbi szobából, ez azonban nem zavarja a doktor urakat, akik valamiféle formanyomtatványokat töltögetnek ki a kórházi asztalnál. A dr. Fausté ugyan inkább lottószelvénynek tűnik, azonban mindegy, mert valahonnan egy óriási kövér légy repül be, és zúgva köröz felettük, majd elhúz valamerre.)
DR. HATVANI: Jól megtermett bestia.
DR. FAUST: Egyenest a trágyadombból. Vagy valamelyik kutyagumiról.
DR. HATVANI (nevet): Biztos a konyhai hulladékban termett meg. Önmagától. Szülők nélkül, nagy árvaságban…
DR. FAUST: …mint Twist Olivér. Ám az is lehet, hogy Teslának sok mindenben igaza van, mégiscsak. És ennek semmi köze se a petékhez, se a szűznemzéshez. Ősnemzéshez, ahogy vesszük.
DR. HATVANI: Hogy értsük?
DR. FAUST: Hogy ez nem légy, hanem egy amerikai drón .
DR. HATVANI: Holmiféle kémszerkentyű?
DR. FAUST: Úgy ám! A miniatúra csodája. Japcsi-amcsi koprodukció.
DR. HATVANI: Az amerikaiak küldték volna a magyar egészségügyi helyzet feltérképezésére?
DR. FAUST: Nem minden igaztalan, ami látszólag lehetetlen.
A légy gyorsrepülésben vissza. Közben bukdácsol, zuhan, kapaszkodik, mintha meglőtték volna, nekiszáll a függönynek, levágódik a padlóra, ott zúg, miközben sebesen pörög a hátán körbe.)
DR. HATVANI: Úgy látszik, az elhárításunk működik.
DR. FAUST: A légyelhárítás? (Felpattan.) Mindjárt befejezem a munkát.
DR. HATVANI: Várjon! Nem sajnálja azt a sok infót, ami a tette által esetleg elvész?
DR. FAUST: Igaza van. Megfogom.
(Nem tudja megfogni, mert a légy hirtelen magához tér, és kirepül a függöny résén át az ablakon.)
DR. FAUST: No, ezt elszúrtuk!
DR. HATVANI: Nem látom, hogy különösebb szerepem lett volna benne.
DR. FAUST: Ha, ha, ha! Be kell vallania, hogy a légynek szurkolt.
DR. HATVANI (széles gesztussal): Ha, ha, ha, ilyen szép bariton hangon! Nem inkább az operában lenne a helye, drága kolléga? Mondjuk, a Figaróban?
DR. FAUST: Eltévesztettem a pályámat, tudom. Ó, szegény fejem! Nem fogom már másnak a torkát átvágni soha.
DR. HATVANI: Jó, de mért szurkoltam volna én a légynek?
DR. FAUST: Mert maga is olyan szemforgatós álszent, mint Crescencia nővérkénk, aki a légynek se akar ártani. Brúha-ha!
DR. HATVANI: Nem a hangyának inkább…?
(A légy, ahhoz képest, hogy az imént gyengélkedett, óriási rössel vissza, villámsebesen cikázik, pályája teljesen kiszámíthatatlan.)
DR. FAUST (aki közben visszaült): Ez ám a taktika!
DR. HATVANI: Ördöngös. Mint Puskás Öcsi bácsi cselei.
DR. FAUST: Nem is tudja, mennyire igaza van. Démoni légylény. Lehet, hogy ez nem is drón, hanem maga Belzebub.
DR. HATVANI: Úgy gondolja, hogy a legyek ura?
DR. FAUST: Igen, a Legfelsőbb Ura, Goethe szavaival élve: pockoknak, egereknek, békáknak, tetveknek, legyeknek. Belzebub maga. Tetőtől a hat talpáig. Aki előtt a kánaániták fejet hajtottak, ezért megkönyörült rajtuk, s messze elkerülte a templomukat. Hovatovább az eledelüket is. Tudja?
DR. HATVANI: Hogyne. Akivel megvádolták Jézust, hogy pont az ő segítségével folytatott ördögűzést.
DR. FAUST: Úgy ám, úgy ám. Maga Belzebub! Esetleg a zaratusztrai női démon, Nasu, akit Robespierre is megcsodált, mielőtt elpirult volna.
DR. HATVANI: Az nem inkább az egyiptomi Ízisz volt?
DR. FAUST: Ízisz, akinek a szeméremdombja mögül a vörös hold felkelt? Lehet, Robespierre eleinte sokakat megcsodált, míg be nem kattant. Freudnak lehetett volna rá több szava.
(A légy végül ismét az ablaknál kötött ki, ott esztelenül döngött, belegabalyodván a függönybe, majd szabadulva átröppent a szekrényre. Azzal nekilátott, mint madár, tollászkodni – valahol a szekrénykulcs környékén. Összedörzsöli mellső lábait, illegeti, rendezgeti magát, egyelőre úgy tűnik, nem szándékozik tovaröpülni. Boldog, hogy egy kicsit kifújhatja magát.)
DR: FAUST (a légyhez) : Szárnyas koboldok segítettek, angol boszorkányok szoptattak, ó, Druj-Nasu, nem akarunk ártani neked, te se árts minékünk!
DR. HATVANI: Az Úr akarata a szentség törvénye…
DR. FAUST: Ó, Nasu, halottak őre, röpülj tovább sértetlen, és kerüld el kórházunkat, nem bántunk…
(Ebben a pillanatban szinte a semmiből terem ott Crescencia, és PUFF! – dr. Faust múlt heti sportújságával lesújt Belzebubra, aki majdhogynem szétkenődik a szekrényen, úgy zuhan a nővér lába elé.)
NŐVÉR (diadalittasan, hozzája képest szokatlan győzelmi mámorral): Na, ennek befellegzett. Régóta követem ezt a ronda dögöt, mióta rászállt a tiszta kötszerekre. Meg a konyhában a paradicsomra-káposztára. Majdnem leborítottam a tévét miatta. Halálra rémisztette az egyik fóbiás betegünket is. Isten látja a lelkem, néha tényleg nem értem…, a mi jóságos Urunkat, valamiket miért teremtett meg. Persze, nem a mi dolgunk Atyaurunk elképzeléseit megkérdőjelezni. Hát nem? (A légyhez) Na gyere, te… te kis szerencsétlen. Látod? Mondtam neked.
(Keresztet vet, rárugdalja Belzebub földi maradványait az újságra, majd válaszra nem várva, az újságot maga előtt messze tartva: elsiet.)
DR. FAUST: Hát, így van ez. Az emberrel szemben néha még az ördög is védtelen.
DR. HATVANI: Hm… Fóbiás beteg? Melyik is az? Hogy nem tudok róla?
DR. FAUST: Ne csodálkozzék, vegyesbolt vagyunk nullától huszonnégy óráig. Isten se tudja, csak a mi drága nővérkénk, hogy ki mindenki van itt a kéményseprőtől a balerináig.
DR. HATVANI: Igaz. Dr. Ashmoodinak igaza van. Néha az az érzésem nekem is, hogy kész kupleráj ez a kórház itt.
DR. FAUST: Nocsak, miféle ismeretekkel rendelkezik a kedves kolléga!
DR. HATVANI: Képletesen gondoltam.
DR. FAUST: Bujaság, bujaság, mindig harc és bujaság! Csak ez nem megy ki divatból.
DR. HATVANI: Érdekes dolog ez ezzel a szűznemzéssel.
DR. FAUST: Hogy az ördög megszülte önmagát, és légy formáját öltötte? Biztos repülni vágyott.
DR. HATVANI: Az Úr kezét gyanítom benne. Ma is alakulhatnak ki olyan létezési formák, hogy ne vegyük szigorúan az élet fogalmát, amire nincs rálátásunk. Esetleg a tenger fenekén. Valamiféle ősszűznemzéssel jönnek létre valamik, amiben Isten keze is benne lehet.
DR. FAUST: Az egyiptomi Íziszé inkább, aki minden születésért felel. Az ő kis kacsója. Az istennőé, aki az idők folyamán Boldogasszonyunkká alakult.
DR. HATVANI: Ne kísérletezzen velem újra! Jól tudja, hogy ebben csak hasonlóságot látok, nem egymásból eredést. Amitől, persze, még fenntartom a véleményem az Anya hiányáról a Szentháromságban.
DR. FAUST: Ha nem tapasztalok, elveszek, mint az ógörög tudós filosz kollégák. Egyébként istenhite ellenére nem eklektikus kissé az ön világa, egyetlen jó öreg Stephanus barátom?
DR. HATVANI (nevet) : Öreg maga, édes dr. Faustom, Johann, de nagyon. Vén, mint a Föld. A káosz viszont, ugye, mint mindennek a kezdete: csak ne uralkodjék el a fejekben!
DR. FAUST: Jó, maradjunk egyenesben, ne csapongjunk, cikcakkoljunk, röpködjünk, mint az a boldogtalan rovar, amely az imént megdöglött. Szűznemzés tehát, a partenogenezis . Apropó, a szüzesség elvesztése ésszerű gyarapodás.
DR. HATVANI: Amennyiben?
DR. FAUST: Amennyiben még sosem született szűz a szüzesség elvesztése nélkül.
DR. HATVANI: Mi ez itt, holmi Shakespeare-fesztivál?
DR. FAUST: Gondoltam, ha ő csórt, megtehetem én is. Van még egy, amit imádok mondani tőle – vagy valakitől –, az pedig az, amikor az oroszlánnal párosodni vágyó ünő meghal a vágyáért.
DR. HATVANI: Ez az ön végzetes vonzódása a Sátánhoz.
DR. FAUST: Ejnye, ejnye, hívő ember nem lehet ilyen hálátlan, doktor uram. Megfeledkezik a háláról?
DR. HATVANI: Melyikről?
DR. FAUST: Amivel a Mennyország tartozik a Pokolnak.
DR. HATVANI: Mi ennek a hálának a lényege? Nem emlékszem.
DR. FAUST: Hát, gondolkodjék. Ha nem lenne alant az ördög birodalma, ugye, mitől tudnánk, hogy odafönn olyan príma minden? A viszonyítás lehetőségének értékéhez képest az aranyé nulla.
DR. HATVANI: Eh, ezzel az ismétlődő ostobasággal mindig csőbe húz!
DR. FAUST: Van, akit százszor is lehet. Mert pontosan úgy repül neki, mint a légy az üvegnek. Óne zsenír, óne zsanír, zsinórban, kivétel nélkül. Már kicsit unom is. Már nagyon unom is, trallala, trallala!
DR. HATVANI: Ha-ha-ha, vén kópé, erdélyi góbé barátom, ha-ha-ha, meg ne szakadjak a röhögéstől.
DR. FAUST: Hát nehogy is. Gondoljunk az anyag fáradására. Még tényleg kibomlik oldalt, és kidől a szalma. Mint a Köcsön Péter lovából.
(Csend.)
DR. FAUST: Mindenesetre én nem feledkeztem meg arról, amivel Belzebubnak tartozunk.
(Csend.)
DR. HATVANI: Jó, én meg azt unom, hogy mindig a Szent Szűz teherbeesésén gúnyolódik. Már-már beteges módon, hogy a Szűz bekapta a legyet, meg ilyesmi. Szánalmas tréfákkal áll elő, én meg nem akartam mondani, mennyire kimerült mára ez a bánya. Az internetről szerzi őket? Minduntalan fúr, fúr…
DR. FAUST: Legalább látom már az alagút végét.
DR. HATVANI: És mit lát?
DR. FAUST: Most fordult be szemközt a mozdony.
(Röhög, a térdét csapkodja, dr. Hatvani is kénytelen elnevetni magát.)
DR. HATVANI: Rendben, ezt honorálom. Viszont tudjuk, hogy mire gondoltam, mielőtt terelőútra szorultam volna.
DR. FAUST: Persze, arról akart beszélni, amiről Dalmady kolléga, ez a megkeseredett, irigy, kisszerű, ám az égig pattogó ember is értekezett anno a szobordöntögetőnek képzelt könyvében. Ilyen rossz jellemet kár volt piedesztálra emelni. Magas talapzat kellett hozzá.
DR. HATVANI: Nem is ismerte.
DR. FAUST: Az ilyeneket nem is kell. Ellenben ő pontosan az ő snemz ő d é s kifejezést használja, ha nem tévedek, és szó sincs ott például a papucsállatka vagy a kurva cápa szaporodásáról, hanem arról az elképzelésről, amelyre idézett Goethe Maestro is célzott, hogy amikor például a lisztben megjelenik a lisztkukac, a porban a bolha, az üvegház növényein a levéltetű, a befőttes üvegben a penész, az ecetben a férgecske, sokan rámondták, hogy megtermett benne. Apa-anya nélkül. Ez az?
DR. HATVANI: Ez.
DR. FAUST: Mit akartunk vele?
DR. HATVANI: Hm… úgy látszik, elfelejtettem.
DR. FAUST: Ennek is én vagyok az oka, ugyebár.
DR. HATVANI: Igen.
DR. FAUST: Eszem azt a kis női lelkét! Psyhécske doktornőnk mindent megtesz, hogy szabaduljon a kis tiszta női lelkecskéjétől és férfiasabbra fogja, maga meg az ujját se mozdítja, inkább kérkedik vele. Kissé bizarr, nemde?
DR. HATVANI: A jó isten tudja.
DR. FAUST: Na, látja, pontosan ez az! Egyébiránt az ön szájából ez úgy hangzott, mint valami káromkodás.
DR. HATVANI: Tényleg?
(Kint – mintegy vezényszóra – felcsendül a stiglicek kórusa. Némelyikük a legutóbbi költésből belemutál, de elmegy a dolog. Tolerálható. A kórusvezető nem szól bele. Valamilyen csoda folytán kissé liturgikusan szól az ének.)
DR. FAUST: Pindurit összecsúsztattuk itt a dolgokat az ősnemzéssel meg a szűznemzéssel, hovatovább megalkottuk az ősszűznemzés fogalmát is, de sebaj, fő az, hogy kreatívak vagyunk. Viszont engem egy dolog érdekel.
DR. HATVANI: Márpedig?
DR. FAUST: Ha elárulom, megint orrolni fog rám.
DR. HATVANI: Nem fogok.
DR. FAUST: Ígéri? Kezével a Biblián.
DR. HATVANI: A Bibliát nem keverném bele, viszont ígérem.
DR. FAUST: Jöhet hát a kérdésem?
DR. HATVANI: Jöhet.
DR. FAUST. Istent ki teremtette? Az Úrnak ki az Atyja?
DR. HATVANI: Sejthettem volna. Ezt is ezerszer megmondtam. Az Úristent nem teremtette senki, ő mindig volt. (Felnéz a mennyezetre.) Jó ég, ott a légy!
DR. FAUST (izgatottan): Pusztulj, ó, ördögi Druj! Pusztulj, ó, ördögfajzat! Pusztulj innen észak felé! Soha többé ne hozz halált a Szent Szellem eleven világába!
DR. HATVANI: Honnan tudja, hogy ezt kell mondani?
DR. FAUST: Megbízható forrásból, dr. Seligmann könyvéből… aki csodálatos képeket festett, és hitt a szavak erejében és…
(Nem tudja végigmondani, mert ismét felhangzik a fóbiás beteg ordítása.)
DR. FAUST: Szerencsétlen, biztos megcsípte a légy, gyerünk, sietnünk kell!
DR. HATVANI: Annyira sürgős?
DR. FAUST: Sürgősebb nem is lehet. Ha harmadszor is kiabál, az már inkább huhogás lesz, és egyben a halálát is jelenti. Kiszáll vele a lelke. Be kell tapasztanunk a száját, gyorsan!
DR. HATVANI: A csodaflastrom?
DR. FAUST (futtában a folyosón): Igen, mindig van nálam a zsebemben.
DR. HATVANI: Micsoda szerencse!
DR. FAUST: Úgy ám, állati mázlija az ürgének, hogy mi itt ördögűzéssel is foglalkozunk.
DR. HATVANI: Jó, akkor legyen egy kis abrakadabra. Pusztulj, ó, Druj! Így kell mondani?
DR. FAUST: Az ördögi t nem szabad kifelejteni.
DR. HATVANI: Pusztulj, ó, ördögi Druj! Pusztulj!
DR. FAUST: Azt, hogy pusztulj, nem szabad önmagában kétszer mondani. Megjegyzi?
DR. HATVANI: Meg.
DR. FAUST: Akkor jól van.
(A magára hagyott légy egy darabig még ott szaladgál a plafonon, mint aki csupa izgalmasat tapasztal, aztán egyszer csak megint PUFF! – ezúttal egy kemény párnával dobta meg Crescencia nővér, ám nem találta el. A légy elszáll valahova, és immár nem jön vissza. A két doktor viszont egy idő múlva igen. [A kettő között a stiglicek egyre összehangoltabb koncertjét élvezhettük a pezsgő nyári évadban.])
DR. HATVANI: Ezt nem hittem volna, hogy van ilyen.
DR. FAUST: Márpedig van. Akkor is, ha nem tudunk róla.
DR. HATVANI: És akkor ezzel a mondókával kiűztük a gonosz szellemet?
DR. FAUST: Ki. Érdekes, több ezer éve működik, és még nem járt le a szavatossági ideje. Na, ilyen orvosságot találjunk fel, ugye?
DR. HATVANI: Csodálatos. Nem hittem volna.
(Visszaülnek a helyükre. Dr. Hatvani a nővér által közben valamiért visszakerült sportújságot nézegeti.)
DR. FAUST: Lejárt. Megpimpósodott. El lehet dobni.
DR. HATVANI: Nem, ha van benne sakk.
DR. FAUST: Az nincs rég. Az ép testben ép lélekből csupán a test maradt.
DR. HATVANI (az asztalra hajítva a sajtóterméket) : Kár.
(Csend. A madarak éppen lapozgathatnak a kottáikban.)
DR. HATVANI: Miért mondta azt, hogy kurva cápa?
DR. FAUST (szórakozottan): Mondtam volna ilyet?
DR. HATVANI: Egész biztos, hogy nem cetet mondott.
DR. FAUST: Nem is ecetet?
DR. HATVANI: És nem is Jónásra gondolhatott.
DR. FAUST: A második feleségemre gondolhattam.
DR. HATVANI: Róla nem szokott mesélni.
DR. FAUST: Nem, mert túl fájó.
DR. HATVANI: Mert mi történt?
DR. FAUST: Az én drágámat, Fausztinát felfalta egy cápa Ausztrália partjainál, ahová a nővérét ment meglátogatni.
(Dr. Hatvani fürkészőn néz a kollégára, de nem lát rajta semmit, ami újabb átejtési kísérletről árulkodna.)
DR. HATVANI: Részvétem.
DR. FAUST: Köszönöm. De már nagyon régen volt. Az a bestia is a fiatalabbat szúrta ki! A nővérét megmentették, a nejem eltűnt örökre. Sosem derült ki, pontosan hogyan zajlott le a tragédia. Csak némi maradványát találták meg később a fövenyen. A karikagyűrűjéről azonosították, ugyanis benne volt a nevem. Egy nagy fehér cápa valószínűsíthető leginkább. Az aranyat kiköpte. Nagyon eltérő értékmércékkel vagyunk mi itt ezen a bolygón.
NŐVÉR (az ajtóban állva): Nem a moziban nézte ezt tegnap este?
DR. FAUST (összerezzenve, mint akit rajtakaptak; fejét behúzva): Nem! Istenemre esküszöm!
NŐVÉR: Füllent. Dr. Valaki látta önt a szabadtéri moziban. Középen ült az első sorban, és tökmagozott.
DR. FAUST: A Tarzan új változatára váltottam jegyet, és kizárólag pattogatott kukoricát fogyasztottam.
NŐVÉR: Jó, akkor kidobhatom végül ezt a vacak újságot?
DR. HATVANI: Felőlem nyugodt lélekkel.
(Nővér el, a két doktor szöszmötöl az asztalnál.)
DR. FAUST (hirtelen a homlokára csapva): Jézus!
DR. HATVANI: Mi a baj?
DR. FAUST: Azt hiszem, abba az újságba tettem bele azt a fényképet, amit rólunk és a mi kis skanzenes kórházunkról készítettek a múltkori riporthoz. Futok, nehogy baja essen. (Nevet) Mert akkor végünk, ugyebár?
DR. HATVANI: Üdvözletem az indián rokonoknak!