Jódal Rózsa
Ki hisz neked?

Apánál

– Milyen közel van itt minden – mondta a kisfiú, nekidőlve az erkély korlátjának.
– Közel? – kérdezte az apja, és kezdte összehajtogatni az ágyneműt.
– Látom a többi ház erkélyein a cuccokat. Mennyi bicaj! Meg műanyag hordó… polc, vödör… és az a sok ronda trikó a szárítóköteleken… Te is itt szárítasz az erkélyen.
– Ja.
– Anyának szárítógépe van. A kimosott ruhát csak bele kell gyömöszölni, megcsavarintani a második piros gombot – lehet közben egy kicsit labdázni is a ház előtt – és már ki is facsarta a mackóruháimat, meg a gatyáimat. Az a jó, hogy nem is kell vasalni. Klassz, mi?
– Tudom. Én vettem.
– Magadnak miért nem?
– …
– Azért, mert itt nem penészednek a vízpárától a falak? Anya mindig a szoba sarkait figyelte. Leste, mikor kezdenek már feketedni. És ha sokáig fehérek maradtak, mintha nem is tetszett volna neki. Érdekes, nem? Anya, mielőtt megvetted neki a szárítógépet, mintha szerette volna azt a feketedést. Mint én a fagyit.
– Albérletbe nem érdemes felesleges bútorokat, gépeket vásárolni.
– Azért egy nagyobb asztalt igazán vehetnél. Erről a piciről mindig le kell söpörnöm a légókockáimat, ha eszünk. Meg több széket, légyszí, meg…
– Mondom, hogy ez ideiglenes. Nálam itt minden ideiglenes.
– Ezt gajdolod már… mióta csak ide költöztél. Már a fejem tetején jön ki ez az egész „ideiglenesség”, tudod?
– Megmondtam. Egyszer úgyis továbblépek innen.
– De akkor egy bútorozottba, jó? Egy olyan szépbe, amiben tévé is van, meg internet, hogy játszhassam rajta a Békákkal, Micimackóékkal, meg… Nemcsak matracok a földön. Meg kampók a falakon.
– Ez a félig bútorozott olcsóbb. Mit akarsz? Van benne villanytűzhely, amin főzhetek neked, ha itt vagy nálam, mosogató, beépített szekrény, kádas fürdőszoba, fedett erkély… Mosógépet meg azért csak vettem.
– Csoda. Fel lehet a kéménybe írni.
– Ezt öregapádtól hallottad, igaz?
– Holnap én alszom a földön a jogi matracon, jó? Ez a te régi ágyad úgy nyomja a derekamat, hogy na! Rosszul szögelted össze, amikor szétesett a kerete. Segítsek megjavítani? Jövő szombatra elhozom a szerszámaimat, jó? Majd mi ketten…

A férfi átölelte a kisfiút.

– Jó. És veszek majd neked újabb szerszámokat is. Meg egy olyan ügyes kis szerszámosládát, amilyent az IKEÁ-ban láttunk.

A kicsi felragyogott.

– A nagyot. A zöldet vedd meg! Abban fúrók is vannak.
– Gyere, megfürdünk.
– Áh…
– Tudod, kisöreg: tisztaság fél egészség. Torna, aztán fürdés.
– Gyere te is – paskolta vidáman a vizet a fiúcska már a kádban.
– Majd utánad. Hozok egy tiszta törölközőt.
– Gyere már, no. Nandi bácsival is mindig együtt fürdünk.

Megállt félúton.

– Együtt? Mióta?
– Amiótától csak együtt lakunk. Azelőtt otthon veled is. Nem emlékszel?

Lassan ereszkedett a kádba.

– Persze, Lackó. Eleinte nem szeretted a vizet, s anya kitalálta, hogy együtt játsszunk a gumikacsákkal és macikkal.
– Mekkorákat pancsoltunk! Mind telefröcsköltük a fürdőszoba csempéit, anya meg csak morgolászott, morgolászott, és törölgetett utánunk, de mi oda se neki... Megmossam a cerkádat?
– A… mimet?
– Hát a cerkádat…. Ja persze, te pütyünek hívod. Nagyapa meg fütyinek. Nandi bácsinak is mindig megmosom. Nagyon szereti.
– …
– Na? Te is megmoshatod az enyémet.
– Ő is… meg szokta neked mosni?
– Naná, hogy! Haverságból mindig felajánlja. Persze a hátát is megmosom, meg a karját, a hasát, meg azt a nagy fenekét… olyankor mindig göcögve nevet, mert csiklandós kicsit, tudod? Irtóra muris. Azt is mondja még, hogy attól igazi férfi az ember, ha a cerkáját addig simogatja, vagy simogatják neki, míg az feláll. Képzeld: nem mindenkinek sikerül ám!
– És neki… sikerül?
– Hát persze. Mert én ügyes vagyok.

Étteremben

– Jó ez a túrósrétes. A tökös kissé elázott. Te miért nem eszel?
– Beszélni szeretnék veled.
– Éppen ideje. Már mondtam neked, hogy a megítélt gyermektartás összege nekem nem elég. Felfogod végre? Új cipő kellene Lackónak, a kabátját is kinőtte… Meg aztán én megmondtam neked: asszonytartás nélkül én nem tudok beilleszkedni a…
– Otthagytam neked az egész házat, minden ingósággal együtt.
– Ó, azt a sok elavult vacakot! De nagyra vagy vele! Sose akartál valami sikkes, modern dolgokat venni bele. Sok mindent fel is kellene újítani már. A házat is karbantartani. Meg aztán…
– Fiatal vagy, és szakmád is van. Dolgozz! Nem vagy te fagyöngy, hogy mindig másba kapaszkodj.
– Hogy a véredet, a nedveidet szívjam, mi? Mindig ez volt a mániád. A fixa ideád. Nézz csak körül: hány nő nem dolgozik? Na?
– Ezt már lezártuk. Törvényesen. Papírunk is van róla.

Beletúrt az egyik rétesbe, elgondolkozva a villájára szúrt egy darabot. A porcukros forró olajon megcsillant a napfény. Az asszony a szép, hosszú ujjait nézegette. Büszke volt a kezére.

– Miről óhajt hát az úr társalogni velem? A cserebogarak halhatatlanságáról?

Elvörösödött, és lecsapta a villát.

– Nem. Hanem Nandi uraság cerkájáról.

Elkerekedett szemmel, hápogva kérdezte:

– Mirőől? Csak nem vagy – féltékeny? Ugye, megmondtam, hogy megbánod még ezt a válást? Ugye, megjósoltam?
– Miért hagyod, hogy együtt fürödjenek?
– Mert miért ne? Egy ideig ti is együtt lubickoltatok.
– Csakhogy én nem követeltem meg, hogy az óvodás fiam megmossa a –cerkámat!
– Micsodaa? Szemenszedett hazugság!
– Az is az, hogy egy ágyban alszotok – meztelenül! – mind a hárman, s a gyerek – középütt van?
– Te dete… detetí… detektívet játszol? – Mérgében dadogni kezdett.

Merőn, gyűlölködve méregették egymást.

– Meztelenül aludni – egészséges. Olvastam.
– A Facebookon?
– Mindegy, hogy hol. Sokan állítják. Szakemberek is.
– Lehet. De egy ekkora gyereknek már külön ágyban a helye.
– Nincs jogod beleszólni, hogyan nevelem. Nekem ítélték. Mint kiskorút. Nekem ítélték! Miért nem maradtál otthon, a seggeden? Te akartál válni, hát most fogd be a szád.
– Miért hagyod, hogy az élettársad – használja a gyerekünket?
– Ezt… honnan veszed? Hazudik! Hazudik!

Úgy megtolta a tányérját, hogy az evőeszközök leröpültek az asztalról.
A pincér ugrott, mérgesen tisztákat hozott helyettük.
Az asszony lángoló arccal nézett a volt férjére. Egyenesen a szemébe.

– Lackó hazudós lett! Hazudós! Te tetted azzá!
– Én?!
– Mert elváltál. Otthagytál. Úgy elhagytál bennünket, mint…
– Nekem nem hazudna. Ilyeneket!
– Akkor sem igaz! Hogy nem érted? Kitalálja! Nagy a fantáziája, mint neked… meg öreganyádnak… meg az egész pereputtyodnak. A könyvek! Irodalom! Az a sok porfogó. Az a sok kitaláció…
– Be foglak benneteket perelni!
– Azt próbáld meg!
– Heni! Hát nem érted? A barátod – pedofil!

Úgy szikrázott a szeme, hogy azt hitte, áthajol az asztalon, és a tíz körmével esik az arcának.

– Te vagy pedofil!
– Te meg vagy buggyanva. A harmincnyolc éves feleségemmel fajtalankodtam volna?

Szinte ellágyult, amint önmaga elemzésébe merült.

– Mert én… olyan kislányos vagyok. Olyan finom… törékeny, meg hajlékony. Nézd meg a bőröm. Na…Tapintsd csak meg. Mint a hamvas őszibarack. Még mindig. Senki sem gondolná, hogy… És te az ilyeneket szereted!
– Gondolod, hogy azért váltam el tőled?
– Azért találod ki ezt az egész mocskot, mert… mert vissza akarsz kapni!

A félig üres szobában

Már a második altatót is bevettem… és semmi. Folyton hármukat látom magam előtt az ágyban. A mi hatalmas, puha közös ágyunkban, amit külön erre a célra csináltattunk. A szoba bemélyedése szabta meg hatalmas méretét. S milyen magasra terveztük! Az ágy alatti jókora fiókokban nappal jól elfért az összehajtogatott ágynemű. Milyen gyönyörű színes damaszthuzatokat vásároltunk akkoriban! Almazöldet, orgonaszínűt, nefelejcskéket. A pszichológus azt mondja, az is helytelen volt. Nem lett volna szabad együtt aludnunk. Pláne nem ruhátlanul. De hát én gyerekkoromban is úgy aludtam. A nagybátyámtól lestem el, amikor egyszer nálunk vendégeskedett, és hajnalban az angol WC előtt találkoztunk. Egy pucér felnőtt! Nagyon megrökönyödtem, de ő aztán megmagyarázta, mennyivel egészségesebb, ha az embert alvás közben nem szorítja semmi. Apuék először tiltakoztak, aztán csak legyintettek. Az öcsém meg tőlem leste el. Neki már nem is szóltak… De mi itthon Lackót sose vettük középre. Ő aludt mindig szélről… A pszichológus azt mondja, akkor is. A gyereket nemileg ingerli a felnőttek meztelen közelsége. Eszembe sem jutott. Elalvás előtt felváltva olvastuk neki az Ezeregy éjszaka meséi t. Meg a Grimmeket… Jut eszembe: Heni olykor, amikor Lackó már aludt, kezdeményezett volna az ágyban is. Egyszer belementem, és csakugyan volt benne valami izgató. Attól, hogy óvatosabban kellett mozognunk? Mint egy lelassult filmben. Meg talán a veszélyérzet. A titok. Olyan különös volt… De aztán, a későbbiekben, nemet mondtam, hiába kérlelt, meg csiklandozott Heni, hiába csókolgatott, meg morzsolgatta a fülem tövét… Ösztönösen tehettem, hiszen akkor még hírét se láttam szexuálpszichológusnak. Aztán megbeszéltük, hogy olyankor átlopakodunk a másik szobába… Ők meg most… együtt. Valahányszor rágondolok, majd szétvet a düh. Lehetséges, hogy Henit – izgatja ez a faramuci, szokatlan helyzet? Öregszik, és külön stimulálásra van szüksége? Vagy a maga módján ő is – pedofil? Kínomban sorra olvasom a statisztikákat. Finkelhor és Russel 1984-es tanulmánya szerint a pedofília áldozatául eső lányok 5 %-a, s a fiúk 20 %-a női molesztálók áldozata. S ezt csak 30 éve regisztrálják. Ráadásul ez is csak a jéghegy csúcsa. Nem, nem akarom elhinni róla… De hát akkor miért hagyja? Fél a nehezen megszerzett Nandijától? Inzultálná, ha nem hagyná? Be is verném a pofáját, még ha le is csuknának érte!... Igaz, most már mi jogon? Vagy attól retteg, hogy ha elhagyja, nem lesz miből megélnie? Én rendszeresen fizetem a gyerektartást, de ő eleinte asszonytartást is követelt. A szemébe nevettem: fiatal, életerős, és több diplomája is van. Miért viszolyog az állandó munkától? … Rászólhatott Lackóra, talán meg is fenyegette valamivel, mert újabban, ha faggatom, tagadja már… Olyan nehéz a fejem. Úgy látszik, kezd hatni a Bromazepam.

A pszichológusnál

Az apa csüggedten ült a pszichológus asztala előtt.

– Honnan tudhatom, hogy volt feleségem új élettársa valóban pedofil-e?
– Hát ez valóban kemény dió. A tudomány mai állása szerint azt sem tudni, mi okozza. Se hormonális zavart, se genetikailag öröklődő hajlamot nem tudtak még náluk kimutatni. Nem függ össze se társadalmi, se gazdasági státusszal. Legtöbbjük heteroszexuális, s állandó kapcsolatban él egy felnőttel. Többségüket gyermekkorban nem ért hasonló inzultus.
– Pedig ők…
– Ha sok vád alatt álló férfi ezzel védekezik, többnyire csak azért teszi, mert ezzel több megértést, könnyítést szeretne kicsikarni fogva tartóitól. Mindenesetre ez nem jogi, hanem orvosi kategória, szexuális deviancia. S a simogatástól a gyilkosságig terjed. Jelenleg négy kategóriát különböztetünk meg. 1. A „megrögzött, éretlen” pedofil nemcsak szexuális, hanem szociális kapcsolatteremtés céljából is csak gyerekek társaságát keresi. Maga is gyereknek képzeli magát, lelkileg és szellemileg is azonosul a gyerekekkel.
– Mint Jackó… Az a híres énekes, tudja… Nem jut eszembe a neve. Össze-vissza operáltatta az arcát. Többször is büntetőeljárást folytattak ellene, de elült az ügy. Talán lefizette a bírákat. Vagy a szülőket.
– Nincs bizonyítva… Szóval: 2. A „regresszív” pedofil gyermek– , serdülő, valamint fiatal felnőtt korában még magával hasonló korúakkal létesít heteroszexuális kapcsolatot. Időközben talán valami kudarc érheti, kételkedni kezd önmagában, úgy érzi, nem tud egy „igazi” férfi elvárainak megfelelően teljesíteni, ezért a továbbiakban számára ismeretlen kiskorúakat részesít előnyben, akiken többnyire nemi erőszakot követ el. 3. A „kizsákmányoló” pedofil a gyerek tehetetlenségével és tájékozatlanságával visszaélve főként szexuális vágyainak kielégítésére használja a kiskorút. Minden lehetséges eszközt bevet, hogy kicsalja a gyermeknek a szexuális aktusba való beleegyezését. Áldozatát igyekszik családja köréből kiszakítani. Akár erőszakkal. Áldoztát szexuális tárgynak tekinti, és nincs tekintettel testi-lelki épségére. 4. Az „agresszív, szadista” pedofil csak akkor érez szexuális izgalmat, illetve kielégülést, ha áldozatának fizikai fájdalmat, szenvedést okozhat. Többnyire ez a típus követi el a gyermekrablásokat és gyermekgyilkosságokat is.
– Ó, hát ezek már nagyon mély dolgok.
– Mindenesetre legtöbbjük olyan családból kerül elő, ahol gyermekével nem törődő szülő van a háttérben, és érzelemszegény a családi háttér. Nem csoda, ha bennük nem található sem szociális érzékenység, sem felelősségtudat.
– Na de a gyerek… a gyerek miért kapható ilyesmire?
– Általában ha a gyerek azt észleli, hogy elhanyagolják, nem foglalkoznak vele eléggé, akkor könnyebben elcsábulhat, és ellenkezés nélkül kezd kötődni ahhoz a felnőtthöz, aki – legalább eleinte – szeretettel, megértéssel közeledik hozzá.
– Ha valakiről kiderül a pedofília…
– Újabban a szakirodalom már inkább csak pedofil zavarnak nevezi a jelenséget.
– Jó. Ha ez a zavar kiderül, akkor miért nem csukják le az illetőt?

A pszichológus elnézően elmosolyodott.

– Sajnos, nem ilyen egyszerű. Kiderült, hogy a börtönévek – tartsanak akármeddig – nem ölik meg a nemi vágyat. Az illető kiszabadulása után ott folytatja, ahol abbahagyta. Ez nem elhatározás kérdése, hanem ösztön.

Türelmetlen mozdulatot tett.

– Na és nincs ellene valami ellenszer? Valami gyógyszer?
– Jót kérdez. Nincs. Úgynevezett kémiai kasztrációval kísérleteznek, ami gyógyszer szedését jelenti, ez azonban nem szünteti meg a nemi vágyat, csak csökkenti. S mihelyt abbahagyják, kezdődik minden elölről. Ráadásul mellékhatásai vannak. Súlyos lelki traumákat és májkárosodást is okozhat. Voltak és vannak a betegek közt önként jelentkezők, akik hajlandók magukat kezelésnek alávetni.
– Ez érdekes. Tehát mégis…
– Az eredmény azonban még felemás. Ha szervi baj felbukkanását észleli a kezelt orvosa, és csökkenti a szert, a vágy ismét jelentkezik. Egyik kiváló kísérletező orvosunk személyes kudarcának érezte, amikor egyik visszaeső kezeltje kétségbeesésében – öngyilkos lett! Hiszen ő meg akart javulni. De nem ment!
– Ugye megérti, hogy engem elsősorban a gyerek kérdése érdekel. Rá milyen hatással lehet egy ilyen kapcsolat? Vagy nincs is tudatában, hogy valami szokatlan történik vele?
– De még mennyire! Tudat alatt biztosan. Többségük felnőtt korban is szorong, depresszióval küzd, sőt szenvedélybeteggé is válhat. Szexuális életében szélsőséges jelenségeknek is tanúi lehetünk. Jöhet a teljes bezárkózás, vagy éppen a promiszkuitás. Minderre egy „lapáttal” még a rengeteg bírósági és egyéb kihallgatás, faggatás, szembesítés is rátehet.
– De hát miért? Az ő érdekében történik.
– Az elhúzódó, sokszor évekig húzódó pereskedések a gyereket nagyon megviselik, olykor valóságos sokkot válthatnak ki nála, hogy állandóan olyasmiről faggatják – olykor nagyon durván és hozzá nem értően, hiszen a bíróságon kevés a szakember – amit ő sem ért, de fáj neki, és amit szégyell.

A bíróságon  

– Szóval – a tanúk terhelő vallomásai után – egy esztendő múltán mégis elismerik, hogy az előzőleg tagadott cselekmények a kiskorú és édesanyja élettársa között – megtörténtek?

Az asszony és a férfi sápadtan, lehajtott fejjel ültek a vádlottak padján.
Magabiztosságuk az idők folyamán eltűnőben volt. Fáradtnak, megviseltnek látszottak.

– El – mondta a vádlott . – De Lackó maga kérte! Ő akarta. Ugye? – nézett az asszonyra.
– Igen. Ő is akarta – felelte halkan az asszony. – Szerette azokat a közös játékokat.

Lackó, amikor őt kérték fel, mesélje hát el ismét, de sokkal részletesebben – és hangosabban, ne suttogva – miből is álltak hát ezek a közös játékok, fürdések és az ágyban, szőnyegen, a kertjük pázsitján való hancúrozások, simogatások és birkózások, elsírta magát.

– Már annyiszor kérdezték! És én annyiszor meséltem róla. Én már… nem is tudom.
– Szeretsz velük játszani? – faggatta tovább az ügyész.
– Szeretek játszani. Jó velük lenni. És én szeretem őket… De aput is! Őt is nagyon szeretem! – nézett kétségbeesve a távolabb ülő édesapjára.

Az ügyészség és az esküdtek ítélethozatalra visszavonultak.

A barátnál

– Nem bírom tovább! – roskadt bele barátja „füles” régi foteljébe az apa. – Másfél év múlt el és – semmi! Ismét nekik ítélték a gyereket. Azt állítják, hogy az elmondottak nem merítik ki a szexuális abúzus fogalmát. Mondd, mit csináljak? Mit? A fejüket szeretném szétverni! Vagy akár a magamét. Tönkreteszik a gyerekemet. Az a hülye némber is… Hát nem lát a szemétől? Vagy maga is – élvezi?
– Nézd… Eszembe jutott valami. Lehet, hogy nem a legjobb megoldás, de ha minden kötél szakad, és magad is úgy érzed, hogy nem bírod tovább… hát lopd el a gyerekedet!
– Raboljam el Lackót?! Te nem vagy normális!
– Nem jogszerű, és holtbiztosan meg is büntetnek, bírságolnak majd – de legalább addig sem bánthatják… Mit szólsz hozzá?
– Mondasz valamit… Határozottan van benne ráció. Csak attól félek, ez a krimi-szerű megoldás is megviseli majd szegénykémet. Már úgyis agyonkínozták a faggatózásukkal, s most még én is… Nem tudom, nem tudom. Nem vagyok elég okos.
– Vagy tudod mit? Támadt egy marha jó ötletem: kérd újra feleségül Henit!

Hitetlenkedve meredt a barátjára.

– Henit? A volt feleségemet? Hisz alig tudtam tőle megszabadulni.
– Mindegy. Hisz ő sose akart válni. Kényelmesebb volt neki melletted nem dolgozni. S ezzel kimented annak a szatírnak a karmai közül Lackót. Hát nem ez a legfontosabb?

Átölelte a barátját.

– Ördögöd van! Megteszem, ha addig élek is! Nekem a fiam a legfontosabb! A fenébe minden mással!