Kántor Zsolt
A Mítosz főhajtása Logosz előtt

Megjelent álmomban Duchamp a dada-baba
a fésű és a ruhafogas párbeszéd-szülőágyában
fogant mítosz
a vállfa és a palackszárító egymásnak esett
a csészék között a komód mélyén
hallható volt tisztán
Arp és Max Ernst
csöndes dialógusa a könyvespolc mögül
majd Miró és Magritte fogott kezet holdudvardudvák között

az este és egy hisztis esőcsepp
mint a fejfájás és a folyó
a lábak és az elme
mind reflektálnak egy akkumulátorra
az értelemmel és a kíváncsisággal
megspékelt elektronika kiáradására
ahogy két szép női kéz
egy vizes frottír anyagból kicsavarja
a nedvességet
mi végett?
s az ágyterítő gyűrődéseit kisimítgatja
a ráncokat elrendezi mintha ettől függne valami
nagyon elemi
és közben pirulákat nyel le
önti a poharába a nyarat az éjszaka
s a nő is
a tojássárgáját és a mézet
a whiskyt és a répapépet –
mert az egekben a kiállítás soha nem ér véget