Kovács Smit Edit
Gravitáció

Megfogod a kezem.
Az érintésem emlékét
gyakorlod –
hogy vigaszod legyen,
ha kell.

Testközelben érzel.
Érces csillagfény
olvad halántékodra,
álom-ízűvé lesz
tőle a hajnal.

Erőddé válik a csönd:
szabaduló vulkánként
ölelsz át,
mikor a vérem végre
béklyóba verheted.

Az éjből leszel a világ.
Minél inkább
távolodnék tőled,
annál közelebb
kerülök hozzád.