Sinkovits Péter
Gyökér és könyv

A földön egy könyv. Pontosabban az egykori udvari műhely előtti kicsinyke teraszon álló fonott asztal egyik lába alá lett odatéve, hogy ne mozogjanak a ráhelyezett kávéscsészék, ha szünetet tartanak a valamikor irodának is használt terem betonpadlóját felverő munkások. Könyvet egyébként nem szoktunk földön tartani, ez most kivétel, hiszen ezúttal a könyveket, folyóiratokat, régi újságkivágásokat is selejtezni kell. Mert ezek is utaznak, költözködnek, gazdájukkal együtt, másfelől időnként maguktól is szelektálódnak. Ide, a műhelybe szorultak így a Világjárók sorozat sötétkék kötetei, a gyermekkor legkedvesebb olvasmányai, a vajdasági magyar könyvek közül a másodpéldányok, aztán megszámlálhatatlan mennyiségben Mikszáth és Jókai. Garmadával a már elolvasott könyvek, meg azok, amelyekről tudjuk, soha nem vesszük őket kézbe. Egy régi beázás emlékét viselő meggörbült lexikonok tolják odébb Zola pirosan virító köteteit, szinte kitúrva a Herczeg Ferenc-összest, kartondobozban a legutóbbi költözködés nyomán még kibontatlan könyvek, táskában a Felvidékről nemrégiben kapott ajándékkiadványok, majd a Valóság és a Kortárs c. folyóiratok harminc évvel ezelőtti bekötött példányai, meg a Hídból jó néhány. Egy fiókban a régi Jugoszlávia autótérképe, amott Magyar Szó és Politika a hetvenes évekből.

A munkások küszködnek, hatalmas kalapáccsal meg feszítő csákánnyal törik a padlót, hogy a helyén új készülhessen. S akkor előbukkan egy hatalmas gyökérzet, amely teljesen épen maradt meg a föld és a beton közé ékelődve (akkor még nem használtak szigetelő nejlont). E gyökérmúmia jelzi, a bő ötven évvel ezelőtt felhúzott épület helyén egykoron fa állt, amit utóbb törölt az emlékezet, illetve nem található már senki az élők sorában, aki megmondaná, milyen fa is volt az. A magát utoljára megmutató gyökér viszont annyira friss és „élő”, ha valahogyan elültetném, talán meg is fogná – dacolva mindennemű selejtezéssel.

A fenti lakásból évtizedekkel korában ide szállított szekrények még fából készültek, megemelni lehetetlen őket. A súlyt megkönnyítendő a felső polcokról így a munkások a könyveket és a folyóiratokat – amelyek mégis rendszerezve voltak – nagy csomókban, vagyis amennyi a kezükben elfér, a hatalmas, régi kétszemélyes ágyra dobálják. Oda kerül ily módon, összekeveredve, Mikszáth és Jókai, Szerb Antal irodalomtörténete, aztán Grendel, Dobos, Dupka, Balla D., Sütő és Kányádi, Cs. Szabó, a Híd és a Kortárs, meg a legutóbbi szlovéniai utazásunk során kapott néhány magyar kiadvány. Lám, mit hoz a házfelújítás és a selejtezés: a nejlonnal letakart ágy térséges matracán összeállt az egységes magyar irodalom!