Gergely Tamás: Őzite a mesék birodalmában II.
ABC-sorban

Annak, hogy Őzite ki-bemászkált különböző mesékbe, története van.

Még nagyon az elején gondtalan járkált fel-alá a könyvtárban, hátán – mint egy csiga – a Szépvölgyi mesék kel*, mígnem az egyik könyv megszólította. Nem volt goromba, inkább rendreutasító. Goromba nem is lehetett, mert ezt a címet viseli: Tündérvilág. S a tündérek, ugye, szépen szólnak egymáshoz meg a környezetükhöz, legalábbis azok, abban a könyvben. Azt, hogy léteznek gonosz tündérek is, Őzite később tapasztalta.

Na mindegy, Őzitének még ez a szelíd rendreutasítás is rosszul esett.

„Menj hátrább, lányom, mondta a mesegyűjtemény, itt elől nekünk van a helyünk. Állj te is be az ábécé-sorrendbe!”

Jó, odébb állt, de mert azt nem tudta, mi az ábécé-sorrend, rossz helyet választott újfent. Egy Andersen-kötet elutasította. „Mi az A meg az Á vagyunk, a te helyed hátrább van.”

Megfájdult a szíve Őzitének ezekre a szavakra, úgyhogy nem mert az Andersen után beállni, hanem a sokadik könyv után remélte megtalálni a helyét.

Az sem hagyta nyugton, okítani kezdte.

„Én Hauff-meséket tartalmazok, »Há«, téged meg Gergely írt, »Gé«, nem ismered az ábécét?”

Őzite könnyes szemmel kérdezte Anyukájától:

„Mi az az »ábécé«, Anyukám, eszik azt, vagy isszák?

Ezen Őzite Anyuka újra elmosolyodott, de megmagyarázta Őzitének a rendet, amit be kell tartania. Viszont hogy a könyvtártól a kicsinyének el ne menjen a kedve, azt ajánlotta, hogy hagyja őt meg Kacsát valamint Vöröshangyáékat, vagyis az egész Szépvölgy et az ábécé-sorrendben, és menjen el ő egyedül világot látni.

Úgy is történt.

* Gergely Tamás: Szépvölgyi mesék