Gergely Tamás: Őzite a mesék birodalmában III.
Brrr!

Úgy tűnik, nemcsak Őzitének volt meg az a szabadsága, hogy egyik meséből a másikba járjon, hanem másnak is. Mert egyszerre csak elszállt a fejük felett egy sereg lúd. Vadludak voltak a javából, sőt: az egyiknek a hátán egy pöttöm jószág ült, egy törpe*, tegyük hozzá, egy elvarázsolt törpe, aki embernek született.

Úgy látszik, unta magát egyedül a vadludak között, mert azt kiabálta Őzitének, hogy:

„Gyere velünk! Fel a hegyekbe!”

A „hegyek” alatt „Lappföld”-et értette, ami nem máshol van, mint az Északi sarkkör fölött.

Az igazág az, hogy Őzite vágyott velük együtt utazni, de hát… Ha már a csillagos ég csak a képzelete számára szabad… És hát se vadlúd nem volt, se elvarázsolt törpe…

Anyukája elmagyarázta: „Nincs az a vadlúd, amelyik téged a hátán elbírna. Csak úgy tudnál velük utazni, ha valaki elvarázsolna. De azt a pöttömöt is azért varázsolták el, mert rossz magaviseltű volt, a Törpét bántalmazta. Nos, te jó vagy, se a Törpe, se más nem akar elvarázsolni. Érted most már?”

Értette, Őzite, persze hogy értette, de azért egy kis fájdalom maradt a szívében. Látta ezt az Anyukája, ezért megpróbálta megvigasztalni.

„Sejtem én”, mondotta Őzitének, „hogy te idegen tájakat akarsz látni, azért kívánkozol egy ilyen útra, és azt gondolod, hogy velük sok-sok kalandban lenne részed, de hát utazol így is eleget. Egyik meséből ki, a másikba be. Van még a polcon mesekönyv elég! A vadludak csak egy mesében szállnak, te meg már százban jártál…”
„Kilencvenkilencben”, javította ki Őzite.
„Jó, legyen kilencvenkilenc, hagyta rá az Anyukája. Mindenestre mindenik egy-egy utazás, úgyhogy nemcsak a hegyekbe jutsz el, vagyis Lappföldre, hanem még azon is túl, csak meg ne fagyj az Északi sarkon, mert ott aztán nagy a mínusz!”
„Brrr!”, kiáltotta Őzite, és mutatta, hogy fázik, vagyis összehúzta nyakán a bőrt. A saját bőrét.

* Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása