Natalija Grgorinić – Ognjen Rađen
Pályaívek
(Részlet)

– És az övé mekkora?

– Ne törődj vele.

– Nem törődök vele, csak tudni szeretném, hogy mekkora.

– Miért? Hogy sebészileg nagyobbat csináltass magadnak?

– Nagyon vicces vagy.

– Te vagy a nagyon vicces. Komolyan ezen idegeskedsz a legjobban? Remek! Akkor ne idegeskedj, nem nagyobb, mint a tiéd. Hanem kisebb. De engem egyáltalán nem érdekelt, hogy mekkora van neki, és az sem érdekelt, hogy milyen a színe, vagy hogy milyen az alakja. És ha mindent összeszámolunk, akkor se voltam vele tovább egy óránál. Ebből körülbelül öt percig láttam a farkát, vagy jó, lehet, hogy tíz percig. Te is ismered, szóval tudhatod, hogy elég jó formában van, mármint a korához képest, de ez azt is jelenti, hogy elég gyorsan kifárad, úgyhogy hiába szeretnéd hallani, nem mondhatom azt, hogy a külalakja miatt vonzott magához, és azt se mondhatom, hogy a bűbájos farka volt az, ami elvarázsolt. De van benne valami, ami vonzza a nőket, valami nyers férfiasság, és nála ez kimondottan izgalmas módon párosul az ő intellektusával. Ha alsóingben látnád, akkor inkább favágónak néznéd.

– Nem akarom alsóingben látni.

– Csak azt akartam mondani, hogy nem olyan, mint amilyennek egy profi sakkozót képzelünk. Az a legérdekesebb, és nekem ez benne a legvonzóbb, hogy a férfiasságot teljesen az intellektus ellenőrzése alatt tartja, habár éppen a férfiassága az erősebb. Pontosabban, az volt erősebb, de mivel mellőzte és elnyomta, ezért a férfiassága a kamaszkori szintjén maradt: szóval egy ki műveletlen, egy nyers férfiasság ez , amivel csak játszani lehet, mélyebb kötődésre nem alkalmas, és ahogy mondtam is, teljesen alá van vetve az eszének, amivel viszont állandóan számol, ellenőriz, kiértékel és megkérdőjelez. Neki az élet se más, csak egy hosszú sakkjátszma, és mindenkit, akivel kapcsolatba kerül, vagy ellenfélnek, vagy pedig sakkfigurának tekint. Lényegében tehát egy bináris világban él, amelyben nem létezik számára más, csak ő maga, és az a valaki, aki a sakktábla másik oldalán van, viszont a maga játékába senkit nem avat be, teljesen egyedül játszik, érted, senki nem játszik mellette. Ha pedig az ő oldalán állsz, akkor is csak a gyalogja vagy a bástyája lehetsz…

– Vagy a királynője. Én meg esetleg a csikója.

– Hát nem éppen, merthogy arról van szó, hogy ő nem tud téged azzá tenni, amivé akarna, de nem azért, mert nem törekszik erre, hanem azért, mert a te hozzájárulásod és a te erőfeszítésed nélkül ez nem megy. Én már mondtam neki, hogy legyen egy kicsit nyitottabb az irányodban, mutasson egy kicsit több érdeklődést irántad. Azt felelte, hogy majd megpróbálja, de én azt hiszem, hogy ő igazából tart tőled, merthogy te sokkal teljesebb személyiség vagy. Őt ugyanis éppen a saját játékszabályai korlátozzák: ezek nélkül a szabályok nélkül nem létezne, de épp ezek korlátozzák a szabadságát. Amikor arról beszéltél neki, hogy gyerekkorodban a sakkfigurákkal háborúsat játszottál, és hogy a gyalogok meg a futók voltak a játékkatonák, meg hogy az apád mennyire megharagudott, amikor a fekete király feje letört, akkor nekem olyan érzésem volt, mintha egy elsőéves filozófia szakos hallgató a Moore-paradoxont magyarázná egy békának. Tudod, az ő fejében a sakkfigurák soha nem hagyják el a sakktáblát, a mozgatásuk szabályai soha nem változnak, és soha, semmilyen körülmények között nem kelnek életre. És ahogy mondtam, az embereket is csak sakkfiguráknak tekinti, és ez persze meg is akadályozza őt abban, hogy bármilyen módon kommunikáljon velük. Igazából soha nem is kommunikál velünk, hanem csak közöl, ami azt jelenti, hogy a másik oldalon senki nincsen, vagyis hogy a valódi ellenfél, aki a sakktábla másik oldalán ül, az nem más, mint ő maga, és ezért soha nem is viheti el a pálmát. De ahogy nem nyerhet, úgy nem is veszíthet soha, mivel egyedül van, teljesen egyedül, érted? Bárkiből lehet nagymester, ha az életét elég szigorú és elég kemény szabályoknak veti alá. A kérdés csak az, hogy mi marad kívül azon, amit ezek a szabályok körülhatárolnak, vagyis hogy mi az, amit veszítünk. Ha nagymester vagy valamiben, ez azt is jelenti, hogy nagy vesztes vagy sok minden másban. Szóval, ti ketten olyan mértékben különböztök egymástól, hogy egyszerűen lehetetlen összehasonlítani benneteket: ő zárkózott, te nyitott vagy. Te képes vagy érdeklődést mutatni, képes vagy megnyílni felé, képes vagy a találkozásra, ami azt is jelenti, hogy téged könnyebben meg lehet sérteni. Őt viszont lehetetlen megsérteni, mert ő be van gubózva, és így képtelen változni, és képtelen megérteni bármit, ami a maga játékszabályain kívül van. Ha pedig valami mégis behatol a világába, akkor az odabent is marad. Ő a külvilággal való minden kellemetlen találkozás hatására egyre zárkózottabbá válik, ezáltal tökéletesíti folyamatosan a védekezését, így pedig minden kellemetlenség, ami beléje hatol, örökre benne is marad, mert a védelme minden áttörés után sokkal erősebb, mint amilyen előtte volt, és ez akadályozza meg abban, hogy meg tudjon szabadulni ettől a kellemetlenségtől, és ez így benne marad, és elmérgesedik, és pusztít. Érted? Ő egyszerűen képtelen kilépni a maga négyzeteiből: akármilyen lépéseket tesz, mindig ugyanakkora területen mozog.

– Szóval, azt mondod, hogy az enyém a nagyobb?

– Hát, ha ez boldogít, akkor igen, a tiéd a nagyobb.

– Mi az, hogy ha ez boldogít? Nagyobb vagy nem nagyobb?

– Nagyobb.

– Már nem tudom, hogy mit higgyek el neked.

– Ha nem tudod, hogy mit higgyél el, akkor miért kérdezel?

– Talán próbálj meggyőzni valahogy.

– Hogy próbáljalak meggyőzni, ha nem hiszed el, amit mondok? Még akkor se hiszed el, ha azt mondom, amit hallani akarsz.

– Nem azt mondod, amit hallani akarok.

– Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Nem nagyobb a fasza, érted? Tito-pionír becsületszavamra mondom!

– Na jó, elhiszem. De azt ne várd el, hogy megsajnáljam.

– Tudod, a különbség nem a méretben van, hanem abban, hogy az övének jobb az illeszkedése.

– Ezt meg hogy érted? Mi az, hogy jobb az illeszkedése? Mihez illeszkedik jobban? A vaginádhoz? Vagy ő gyorsabban csinálja? Ügyesebben, áthatóbban mozgatja? És te jobban élvezed, jobban beindulsz tőle, jobban át tudod adni neki magad? Vagy mi?

– Ügyesebben mozgatja… aha. Nagymesterien, sportosan, fegyelmezetten, férfiasan. Amikor bennem van, akkor nagyon férfias, vagyis kiszámíthatatlan, ugyanakkor mégis határozott, és távoli is, ugyanakkor mégis jelen van, fenntartások nélkül jelen van, és nem törődik semmi mással, de közben könnyed és fesztelen, és úgy hatol belém, olyan szabadon, mint egy madár, vagy egy szalamandra, vagy valami nagyon ősi, valami nagyon kiszámíthatatlan lény. Mikor beteszi nekem, akkor teljesen kitölt, és én szorosan körbeölelem, amitől egy kicsit visszahőköl, mintha elbizonytalanodna, de utána lassan, nagyon lassan, megint duzzadni és dagadni kezd, és végül teljesen kibontakozik, mint egy kifakadó bimbó, kezdetben még kapar, mintha egy kulcsot húznának a falon, de utána már csak mintha kenegetne, simogatna, úgy csúszkál bennem, egészen addig, amíg a vágyam szét nem omlik, szét nem foszlik, szét nem szakadozik darabokra…

– Elég volt!

– Mi volt elég? A szöveg? Mondjam egyszerűbben? Teljesen tűzbe hoz.

– Mármint úgy érted, hogy tűzbe hozott , nem?

– Úgy értem, ahogy mondtam.

(DZ. fordítása)