Kántor Zsolt
A szöveg gondolkodóba esik

A gondolkodás, mint szöveg.
Bárcsak újra lehetne élni.
Amit elsiettünk és elszabtunk.
A történelem kéj itt.
Most az emlékekből levágok.
S a lomtárt, mint egy alexandriai könyvtárt
újraírom. Majd kivárok.
Csupa akvarell. Sárga nyakkendők. Kék ingek.

A hallgatás egy üvegkocka. Néma tekintet.
Mintha az eső pofozná életre.
Mily ékesek a linkek.
Odakeni, belenyúl a szóközökbe a szél.
Leszedi az erodált hamvakat.
Hűség, mértéktartás. A szó odébb áll s kitér.
Mégsem a hagyomány a virradat.
Ezeket látom, amikor dolgozni indulok.
Bomlik a visszavarrt idő.
Gondolataimat befogadja a lucskos virradat.