Benedek Miklós
A kertben

bekötött szemmel szórta a földre a virágmagokat.
ő mögötte állt és irányította.
most jobbra egy kicsit balra.
előre.
még egy kicsit.
aztán ő is bekötötte a szemét és várták hogy virágba boruljon az udvar hátsó része.
ölelték egymást
ölelték a fák törzsét
ölelték az esőcseppeket.
boldogok voltak.
csendben számolták a másodperceket.
ölelték a harangszót.
aztán egyszerre ősz lett
a virágok egyik napról a másikra a sárba fulladtak.
békák ölelték a szirmokat.
és a szirmok tűrték.
ők pedig bekötött szemmel vártak
fáztak.
már csak a másodperceket szerették volna magukhoz szorítani.
nem vették észre hogy a hó kifehérítette a világot.
álltak.
a zsebeikben maradt virágmagokat morzsolgatták.