Beszédes István
Birodalmi fogalom

Javasolni fogom a kancellárnak,
ajándékozzon oda egy szigetet
a haza szentbolond bölcseinek,
akik már bizonyos korral küzdenek,
ismeretlen nyelvet kezdenek beszélni,
fülük a magashangsugárzókra süket,
látásuk a részleteket összemossa
nagy, szép zászlószín mezőkké,
amelyek a kis tárgyakat is
birodalmi fogalmakká növelik
(de hát nem jött-e el az idő,
amelyet más érzékek uralnak,
más empátia, más szövetség?).
Adjon szigetet, amelyet ők igazgatnak
közjóban a térség vadállataival
s elvadult házi kedvenceivel
(halászni tanult macskákkal, konzerv-
dobozból ivó vérebekkel, s újságpapíron
költött gerlicékkel, kiművelt vért szívó
élősködőkkel) valamiféle szentferenci
demokráciában (az emberi bölcsesség,
ugye, az emberi érdeken túlmutat?),
no meg a teljes flórával,
beleértve a látszatra haszontalan
növényeket, az elhagyott kertek
gyümölcsfáit, a nekrofil orgonaligeteket,
amelyek ha nem szelídülnek vissza ismét,
kitörik a sírkert kerítését, s gyökerükkel
a talaj alatt menetelve, valamiféle
lila mazsorettek, célba vehetik
a székvárosokat. Végső ideje
az organikus uralomnak, de ki lesz képes
egy minden eddigit meghaladni kész
párbeszédre, mi több, arra a beszédre,
amelyben egyidejűleg több,
sőt (ne álljunk meg feleúton!) minden részvevő
beszél, és mindenek a létező összes hangjukon,
amely a legteljesebb együttbeszéd,
vagy esetleg a totális összhallgatás
(és mint egy hangversenyt,
suttogva közvetíti valaki)?
Nos ez az együttes elme kerüljön
helyzetbe végre, kapjon önrendelkezést,
s legyen a soros elnöklő:
– egyszer a fodros gallérú rucaöröm…
– egyszer a verőköltő bodobács…
– egyszer a (neki így tetszik, nevezzük így)
a vadorgona… stb. (ez utóbbi pl. jó időszak
lehet: a lepkék máris vándorlásra készek,
valóságos aranykor, pollenrészegség…
Kánaánnal folyó méz… ).

*

Javasolni fogom a kancellárnak, legyen
a radikális reformnak tere, s ha nem
jönne be, istenem, egy kísérleti
atomrobbantás, és vége, egy őszi vadászat
vaddisznók és bölcsek együttes
állományszabályozására, esetleg
túl jól sikerül, nem marad
legfeljebb csak egy nekrológ,
egy apokrif apokalipszis,
meg ami történet lekerül majd
a talajba különböző irányultságú
gyökereken át, különféle állati,
növényi mitológiák. Lemúria,
a Magritte- vagy bármelyik sziget,
nem hiszem, hogy bárki elvitatná,
megér egy misét („vaut bien
une messe”)…

Illusztráció: Lázár Tibor