Döme Szabolcs
Ha megmozdul valami

1.

Itt csak akkor szokás beszélni, amikor már nagyon muszáj, figyelmeztette Milka-Dilka Nikander Luxot. Minek folyton csiripelni?

Néha csak úgy jön magától. Hogy megszólaljak, hogy mondjak valamit. Mit tehetnék ellene?, mentegetőzött Nikander Lux.

Majd én segítek, hogy leszokjál róla. Ha mondandód van, ezentúl leírod, jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Milka-Dilka, ez a hatalmas testű, szuszogó-fújtató emberi lény.

Milka-Dilka vagy férfi volt vagy nő. Esetleg egy különleges teremtmény a két nem között. Alkata, testének formája inkább nőinek tűnt: óriási, focilabda méretű mellek domborodtak sötétzöld pulóvere alatt. A hasa, a mellkasa és a csípője viszont nem különült el látványosan egymástól. Mintha egyetlen nagy, sűrű tömb lenne az egész ember.

Bő mackónadrágot viselt, pulóvere fölött pedig térdig érő, elnyűtt köpenyt, melynek begombolatlanul ide-oda lengő, szétnyíló elülső része úgy lógott megnyúlva lefelé, mint két ernyedt uszony.

Bajszos volt. Valódi, sötétbarna, lefelé görbülő bajusz díszelgett az orra alatt. Különös módon Milka-Dilkát férfiassá leginkább mégis a hangja tette.

Ha beszélt, olyan volt, mintha egy vadászkürt zengene belőle: erőteljes, tiszta, érces. Elképzelhetetlennek tűnt, hogyan lehetne erre a hangra nem odafigyelni: mint valami durva, második bőrréteg, rátelepedett a hallgatóra, és kényszerzubbonyként megbénította. Aki beszélni hallotta, úgy érezte, elhagyja minden ereje. Milka-Dilka szavainak magabiztossága dermesztően félelmetes volt.

Ha valaki beszél, az majd inkább én leszek , közölte Milka-Dilka. Egy pillanatra Nikander Luxra villantotta jéghideg, égszínkék szemeit. Megtanulsz csendben fülelni, kedves Lux, tette hozzá.

Nikander Lux szótlan maradt. Fegyelmezetten ült egy széken. Milka-Dilkát nézte, aki mosogatott. A langyos, habos mosogatóvíz a konyhaasztalon egy műanyag lavórban gőzölgött. Viaszosvászon terítő borította az asztalt, rajta nedvesen csillogott a szétfröcskölt víz. Feltornyozva, egymás hegyén-hátán magasodtak az asztalon a mosatlan főzőedények, tányérok. Ránézésre akár a híres ferde torony makettje is lehetett volna.

Valójában ez a konyha volt az egész lakás. Két ágy terpeszkedett a fal mellett, az egyik alatt egy tisztálkodásra szolgáló nagy, lapos, zománcos lavór lapult. Az ágyak között éjjeli szekrény. Két szék az asztalnál. Az ajtó mellett fa ruhafogas. Rajta két kabát. A fogas alatt Milka-Dilka és Nikander Lux cipői, papucsai egy sárga linóleumdarabon. A fogas mellett ovális falitükör. A sarokban fehér sparhelt. Előtte egy kosárban kukoricacsutka és tűzifa. Az ablakot, amely előtt Nikander Lux ült, a decemberi késő délután változtatta sötétszürke négyszöggé.

Ha jól értem, akkor most nem beszélgetünk, te meg én, igaz?, kérdezte Nikander Lux.

Milka-Dilka a ferde torony tetejéről levett egy maszatos edényt, elmerítette a lavórban. A szivacsot dühösen a vízbe dobta. Nikander Luxig szálltak a cseppek. A behemót emberi jószág Nikander Luxra förmedt:

Mosogatok. Mi nem volt világos? Fogd be !

Akkor átmenetileg elmegyek hazulról. Hogy hibátlan legyen a csönd, szólalt meg Nikander Lux bizonytalankodó hangon.

Milka-Dilka hümmögött a bajsza alatt, megbillentette a fejét. Így jelezte, hogy megértette a fiút.

Nikander Lux felöltötte a kabátját, útra kelt. Ria Latéhoz igyekezett, hogy az érintések nyelvén elbeszélgessenek egymással.

Ria Laté több tekintetben is megérdemelte, hogy figyeljenek rá, hogy foglalkozzanak vele. Egyfelől testében a fiú a természet remekművét látta, másrészt bölcs, tisztánlátó volt. Felkavaró tudás birtokosa. A nő háza magányosan, egy erdős domboldalon állt fáktól övezetten, a település határában. Oda is tartozott a többiekhez, meg nem is.

Ria Laté a bölcsessége és a teste iránt tanúsított érdeklődésből tartotta fenn magát. Az emberek választhattak: kinek melyikre volt nagyobb szüksége.Nikander Lux más-más okokból szerette Ria Laté testrészeit: a hátsóját a formája, az ajkát az íze, a haját az illata miatt. De igazi kedvence a nő háta volt, amelyet szabályos tetoválások sokasága borított: hármas sorokban kilenc függőleges téglalap.Ebből hat színes képekkel teli, három üres. Mint egy emberi bőrbe varrt ikonfal.

Ria Laté és Nikander Lux nem sokat vacakolt. Egymásba kapaszkodtak azon nyomban: mint két élő,háromdimenziós puzzle-darab, akik kipróbálják, mennyire illeszkednek egymáshoz.

2.

A nő a hasán feküdt lehunyt szemmel.Nikander Lux mellette: anő karját,vállát simogatta elmélyülten, Ria Laté bőrének tapintására összpontosított. Oly gyengéden vezette az ujjait a fiú, mintha egy frissen festett bútor felületét ellenőrizné, hogy megszáradt-e rajta az új festékréteg. Aztán a bőr ikonfal képsorozatához ért.

Ez mit jelent?, kérdezte, miközben az első kép keretén gyengéden végighúzta a mutatóujját.

Szeretnéd tudni az értelmüket?, kérdezte sóhajtva Ria Laté. Nem biztos, hogy kellemes lesz , figyelmeztetett a tisztánlátó, csupa titok nő.

Kíváncsi vagyok, mondta Nikander Lux. Amúgy is szeretem a hangodat.

Nikander Lux törökülésbe húzta a lábait. Egy sötétkék alsónadrág volt rajta. Szorosan Ria Laté mellé telepedett, onnan szemlélte a tetoválásokat, tenyerével simogatta a nő finom hátát. Próbálta rábeszélni a nőt:

Otthon Milka-Dilka alig szólal meg. Ha beszél, akkor meg arra gondolok, bárcsak nőne össze a szája. Szomorúan hozzátette: Nekem meg mostanában nem hagyja, hogy megszólaljak. Ezentúl írnom kell majd.

Jó , mondta Ria Laté. De amint megérted a képeket, azt fogod kívánni, bárcsak elfelejtenéd, amit hallottál. Csak akkor már késő lesz.

Tudni szeretném, Ria, erősködöttNikander Lux.

Ria Laté pedig engedett a kérésnek. Végső soron a többi ember adott értelmet az életének.

Egy tükörben a saját arcát szemlélő lányt és a tükörképet ábrázolta az első kép. Csakhogy ez a tükör nem a valós képet adta vissza. Eltorzultnak, undorítónak, sőt ijesztőnek mutatta a szép, vidám arcot. Ria Laté ezt magyarázta.

Önnön lényeged el nem fogadása hozza létre test és elme feloldhatatlan kettősségét , mondta. Azt az érzetet, hogy külön létezel te és az, amit külvilágnak nevezünk. Aztán hozzátette: Önmagad szeretete, mely a többi ember nélkül elképzelhetetlen, a leghelyesebb tevékenység mindenki számára, mert feloldja a különállóság látszatát. Amint mindenkiben megszűnik a szétválasztottság érzete, megszűnnek az emberi konfliktusok is.

Nikander Lux figyelmesen hallgatta Ria Latét. Ujjaival a második tetovált kép körvonalait követte.

Ezen egy aprólékosan kidolgozott, láncos zsebóra volt. Az óra a szív tájékán, egy vérző sebbőllógott ki a bordák közül, a láncszemeken vércseppek.Mintha közvetlenül a szívhez lenne kapcsolva.

Időképzet. Az a nem szűnő érzés benned, hogy állandóan haladsz valami felé. Közelítesz egy célhoz, amelynek alárendeled életed jelen pillanatát.Valamihez, ami mélyebb jelentést ad és igazolással szolgál. De végső soron a megnyugvást lehetetlenné teszi.

A következő kép két összeölelkező, meztelen testet ábrázolt, egy férfit és egy nőt. A fiú ujjai ennek a tetoválásnak a szabályos keretét simogatták.

Ez a bennünket egymáshoz taszító erő. Olyan, mint a gravitáció , magyarázta a tornásztestű, bölcs nő. Az elutasítása nevetséges és értelmetlen, feltétlen elfogadása veszélyes. Rövid szünet után mosolyogva mondta: Ezért tapogatózunk ilyen óvatosan. Húzzuk az időt.

A második sor szélső téglalapjában egy fej volt egy gömbakvárium-szerű tartályban, ami a mélytengeri búvárok szkafandersisakjára emlékeztetett.A tartályt színes összevisszaságban hömpölygő alakzatok, szavak, számok, emlékképek töltötték megkavargó kávéüledékhez hasonlóan.Befödték a szemet, az orrot, a szájat, a fület.Mintha a bőr pórusaiba fészkelte volna magát a múlt üledéke.

Egyszerű: a benned, az elmédben keringő, számlálhatatlan szemét vacak, ami elvonja a figyelmedet attól, ami igazán létezik, ami igazán fontos. Az elméd olyan, mint egy merítőháló, egy szűrő, amit magad szövögetsz ,mondta tökéletes nyugalommal Ria Laté. Akaratod erőfeszítéseitől a merítőháló egyre sűrűbb szövésű lesz, és minden jelentéktelenségfennakad rajta. Lazán kell tartani a hálót, hogy könnyen átsuhanhasson elméd szűrőrendszerén az örvénylő valóság.

Nikander Lux fülelt. Időnként szipogott egyet, megmozdult egy izom a szája körül, de főleg a tekintete árulta el, mennyire lenyűgözi Ria Laté teste: a tetoválásai és persze veszélyes bölcsessége is.

A következőt úgyis tudod , mondta a nő.

Egy fotografikusan precíz, a szürke számos árnyalatát megjelenítő, emberi koponyacsontot ábrázolt a bőr képfal ötödik eleme, Ria Laté hátának mértani közepén. Az egyik szemgödör a gerincoszlopvonalának jobb, a másik a bal oldalán tátongott üresen.

A hálószobában állólámpa világított egy alacsony éjjeli szekrényen. Mellette üres poharak, kancsó.Kisasztal a falnál, fölötte színes, elvont formákat megörökítő festmény. A fal tapétás, égővörös. Egy szék támláján világoskék frottír törölköző. Barna laminált padló, az ágy körül tarka rongyszőnyeg. Leengedett redőnnyel egy ablak. Egy újabb festmény az ágy fölött. A hálószobából egy zuhanyzó is nyílt, ott égett a villany.

Mesélj az utolsóról is, kérte a fiú, miközben a nő testét simogatta.

Bonyolult kép volt, Nikander Luxnak másodpercekbe telt, míg jól szemügyre vette. Ezen egy emberi alakokból álló kézi húsdaráló volt, aminek a hajtókarját több ember, együttes erővel hajtotta. Emberek csúsztak le a tölcsérén keresztül a darálókések közé.

Emberekből álló emberdaráló. Ez az erőszakot jelképezi. Amivel mások megfertőztek bennünket, mi pedig úgy adjuk tovább, úgy terjesztjük,mint egy betegséget. Olykor mi darálunk, néha bennünket. A szerepek ugyanazok, a szereplők változnak.

A nő a fiúra nézett.

Mi most pont az ellenkezőjét csináltuk, mondta.

Ria Laté felült az ágyon, a székhez lépett, lassan felöltözött.

A többi? Az üres helyekkel mi van? , kérdezte a fiú.

Hátha megértek még valamiket ebben az életben, válaszolta Ria Laté. Igaz, jobb lenne, ha üresek maradnának.

A nő kiment a fürdőszobába, a haját igazgatta a tükör előtt. Onnan kérdezte:

Mit is mondtál? Ezután te nem nagyon fogsz beszélni?

Inkább csak írok majd , mondta a fiú, miközben öltözködni kezdett. Azzal kevésbé zavarok másokat.Milka-Dilka szerint beszélni szégyen: kifogásokat keresni, magyarázkodni. Aki rendesen dolgozik, nem beszél. Míg a zokniját igazgatta, mintha magában beszélne, sóhajtva mondta: Hozzád azért szólok majd.

Nikander Lux magára öltötte a ruháit: kopott vászonnadrágot, szürke pulóvert.A festményeket nézegette a falon.Felemelte a kezét, forgatta a tenyerét, álmélkodva nézte a saját ujjait. Majd ezt mondta:

A jövőben a kezemmel fogok inkább beszélni. A kezem lesz a szám.

Ria Laté nevetgélni kezdett a fürdőszobában. Tréfálkozóvá vált a hangja:

Akkor te egy olyan szeizmográf-szerűség leszel. Papírra rögzíted, ha megmozdul valami.

Igen, olyasmi , válaszolta Nikander Lux. Egy rövid szünet után pedig bejelentette: Akkor én mentem. Írásban fizetek, de csak legközelebb.

Ria Laté nem mondott semmit. Tudta, ő és a fiú hasonlítanak egymásra. A lényeges dolgokban biztosan.

A fiú az erdős domboldalról egy ösvényen ereszkedett le a településhez. Orrából páracsíkok törtek elő, orcái elzsibbadtak a hidegtől. A kupolás éjszaka csillagfejes tűpárna volt. A merőleges és párhuzamos házsorok fentről nézve veszteglő, kivilágított vonatszerelvényekre emlékeztettek. A cseréptetők pedig az utcai égők homályos fényében kiterített pikkelypáncél-ingeknek tűntek.

Nikander Lux hazament. De nem sietett.