Jódal Rózsa
Bőr

Víz csörgedezését hallom? Sssss… csrrrr… ssssss…zzzzrrr…? A forrás hangja lenne? Olyan homályos, képlékeny itt minden; jól látom azt, amit látok? Mintha egy füstszínű/-szagú függöny… lebegne… takarná? Mi vakít? Vetítés? Mintha… úszna az egész? Mintha nem is valós lenne? Ilyen különös, tört fehér színű lenne a vize? Vagy inkább fakókék? Kék, mint a diákjaim füzeteinek szakadozott, elrongyolódott csomagolópapírja? Még alig ismerem őket, s máris mindenüvé odatolakszanak? Szegény, elhanyagolt kisördögök! Mit kerestek itt? A nyomomban vagytok? Kerestek? Engem kerestek? Ugye hiányoznék?... Nekem is ti… mintha máris hozzám nőttetek volna? A magányomhoz, a szeretetéhségemhez?… Most mintha… valaki… az alázúduló víz alá tartaná a tenyerét? Kié ez a haragoszöld, buja háttérből előrózsálló test a puha, lágyan hajló karjaival, a karcsú bokájával, alig arasznyi derekával? És ez a hatalmas, gyönyörű, feszülő fenék! Az enyém lenne ez a nagy, elomló, óriási fehérség? Bal kezemmel a vízzel játszom, paskolom,locsi, pocsi, locsi… smrk… a jobbal meg egy lehajló ágba kapaszkodom? Időnként rám-rámfröccsen, s nyomban tovaillan, a napfényben felszippantódik a vízsugár, az illékony vízpermet? El-ellep, akár ha szökőkút mellett állnék? Juj, hát ilyen – hideg? Ilyen borzongatóan bizsergető ez a hűs zuhany? Tulajdonképpen hol vagyok? Lábam bokáig vízben. A Forrásnál? Már megint? Már megint?? Akkor az én hátam fehérlik itt ilyen furcsa szögben meghajolva? A hátam? Az én szegény hátam? Nem, nem tudom kivenni, ép-e még, vagy ott van már rajta a – Heg? Nem látom, de érzem ! Jaj, érzem! 130 négyzetcentiméteren érzem… Honnan most ez a szám? 130 négyzetméter… Nem! Négyzet… centiméter? Az sok? Annyit vágtak ki a bőrömből! Sushila vagyok? Nepálból? Az vagyok? Ne bántsanak! Segítség! Mindent megteszek… Én mindent, amit csak parancsolnak. Ölelek, harapok és csókolok… minden testrészemet megnyitom előttetek, kell a pénz… a pénz… kell, nagyon… de ne bántsanak, ne bántsanak! Kérem, én… Jaj! … Hullámok. Hullámok. Csapdosnak. Úgy fázom! Fázom, vagy melegem van? Nem tudom, nem tudom! A fejem… Courbet szerette a tengert. Courbet? Honnan ez most? Courbet Viharos tenger e meg a feltornyosuló, fenyegető hullámai. Látom őket. Fodrozódnak, csapdosnak, hömpölyögnek. Fölöttük a végtelen ég? Azt hitték, megnyugszik tőlük, és nem provokál többé?… Ha!… Tanultam… Emlékszem. Egy időben a tengert szerette. Én meg Courbet képeit. Másoltam. Sokat? A Forrás! Azt nagyon szerettem. Olyan – szép! A felbőszült kis-Napóleon, a III. Napóleon ostorcsapása? Rémlik. Fürdőző nő a forrásnál? Nem. A cseresznyefaág a dúskeblű, lágy hasú, parasztarcú nővel? Nem, nem ezeket a hátakat tépte fel lovaglóostorával a Salon kiállításán, hanem a… Melyiket? Melyiket is? A fejem…A Fürdőző nők et. Igen. Azt. A Botrány! A Nagy Népi Fenék miatt! Haha… Most megint úgy érzem: Én állok ott a forrásnál! De miért? Miért?? Újabban minden éjszaka… A fülembe, a számba csorog a veríték. Sós. Hiába veszek be altatót… Bromazepam… Lorazepam… Bróm… Bróm… Ez a kín! A hátam ! A hátam? Vagy lejjebb?… Még lejjebb? Mi ez? Ez az Égő Fájdalom! Ellopták a bőrömet ! Kivágták! Az egyik ügyfelem. Az a kis gazember! Az volt! Csakis az lehetett. Fétisnek! Ezeknek az kell! Fétis. Azt dadogta, olyan, mint a mézbe mártott bársony… A bőröm… kellett neki… Nekik! Ingyen… Zoé 100 dollárt kapott 130 négyzetcentiméterért. Eladta egy ügynöknek. Az meg tovább… valami gyárosnak? Azt mondja, gazdag férfiakat és nőket tesznek vele gyönyörűvé. A nőké értékesebb, mint a férfiaké, mert mi nem iszunk és nem dohányozunk. Azért olyan szép selymes, csillogóan fényes a bőrünk?… Úgy érzem, lángol a testem. Nem hűsít már a Forrás… Mi ez? Most megint Sushila Thapa vagyok? Tudom. Tudom, hogy értéktelenebb vagyok, minek ordítja a fülembe? Igen, forradásos a hátam. Jó nagy darabon. Hiányzik belőle egy 130 négyzetcentiméteres bőrdarab, azért nem adhat 50 dollárt a szolgálataimért. Csak 4 dolcsit. Ötöt! Legalább ötöt adjon! Micsoda? Azt is csak óvszer nélkül?! De hát…

– Ébredj fel! Az Isten áldjon meg, minden éjszaka ez a cirkusz! Már aludni sem lehet tőled.

– Mi? Mi van? Öt… Könyörgöm…

– Micsoda öt? Nyugodj már meg! Én vagyok itt, engem rugdosol már órák óta az ágyban.

– Sushila vagyok, és… eladták a bőrömet! Kivágták belőlem! A hátamból 130…

– Ugyan, ugyan!Mindenféle hülyeséget összeolvasol azokban a bulvárlapokban, aztán azonosulsz a kitalációikkal. Holnap átköltözöm a másik szobába. Akkor is, ha fűtetlen. Nem lehet ezt kibírni!

– De jó, hogy felébresztettél… Uh!...Brrr!...Köszike. És egy nagy-nagy cmokk!...Kérlek, adj egy másik hálóinget, tiszta lucsok vagyok… Ott van a szekrényben, a második polcon, fölülről.

– Még ki is szolgáljam a kisasszonyt?

– Olyan gyenge vagyok… Mintha kapáltam volna. Vagy követ törtem, mint Courbet Kőtörői …

– Most meg ez a Corbet! Ma éjjel furtonfurt róla hablatyoltál. Hallgathattalak!Térj már magadhoz, te szerencsétlen! Nem vagy az órán, a drágalátos diákjaid között, akikbe már valósággal beleszerelmesedtél. Tölcsérrel ömlesztenéd a buta, Internet-függő koponyájukba a tudást… Már reprodukciós könyveket is cipelsz be nekik nap nap után. Értsd már meg, nem vagy az anyjuk, nem te felelsz értük… Ilyen kialvatlanul, megviselten hogy mész ma tanítani? Egész éjjel „harcoltál”.

– Ma?… Nem megyek énmár sehova. Nem mondtam? Rea visszajött a szülési szabadságról. Állástalan lettem újra… Mehetek a fenébe! Diplomástól és mestervizsgástól együtt… A fészkes fenébe!

– No! Nyugodj meg. Nem olyan fekete azért a…

– Tudod, mivel vigasztalt meg búcsúzóul a diri? Hogy reménykedjek, hátha valamelyik kolleginának megint „beakaszt” a párja… Volt bőr a képén!