Kántor Zsolt
Betűtípusok kertje
Szántó Tibor tipográfus emlékére

Mohó olló harap a papír húsába, angyalszáj felhasadt alkonyatba, szétnyílik egy ív, megdobban a szív: a „levonat” alatt. Lapozó kéz, mily áramvonalas! Szinte összenőtt a fürge ujjbegy és a lap. Pereg a hét, a pagina, a nap. Kis test. Könyv, mézként összegyűjtött örömkönny. Mennyi gond, érzület lüktet gyöngysoraid között. Mennyi mánia, vágy! Bölcselet, betűk, lepréselt ékszerek. Itt bújnak meg a megspórolt intuíciók, bebábozódó ámuldozások. Víziók. Lord Tipográfia, függönyöket húz el, a Kolumna Ura áll ott. Zongorákat gurít a színpadra, Mozartot játszik, rajzol és nevet. Hópelyhek hullnak: betűhelyek, s minden hókristály egy-egy hang. és tele a Göncölszekér Bembó és Avantgarde betűkkel! Azután New Times, Helvetica, Frankfurt Gothic! Fujiyama, Jupiter, Adelaide, Bosanova, Csipkés kalligráfiákat gravíroz a huzat! Közben énekel az ajtó, karcsú, akár egy hangyányi „g” betű. Egyszer csak egy szekrény nagyságú könyv ereszkedik a nézőtérre: a Derű! s a lapok közül előbújik Donna Manna és hegedül: az egész Galaktika egy breviárium! Megalkotjuk a nyelvet! Mi magunk. És megreccsen a tenger. Mind edények: csónakok vagyunk.