Wilhelm József
Útbaigazítás

A szemzugodban kerestem helyet magamnak,
puhát, bolyhosat,
mindazonáltal…
a pislantásaid komoly kihívások a számomra,
fölösleges aggodalmak,
ugyanis jól belesimultam
eredendő ösztönösségedbe,
időtlenné lettem,
a szemed tükrének fényében élek,
és évszakonként más-más jellemződ vagyok
régóta már:
nyaranta a mosolyod,
telente a fegyelmed,
tavasszal a szerelmed,
őszönként pedig…
a szemed zugának csacska szegletében valami
megfoghatatlan.

Mégis…
mályvaszínű álmaim és a mélykék vágyaim közt hezitálok,
ha megrezdül a szemhéjad,
ilyenkor örömmel várom
az útmutatásod,
és azt,
hogy az élet bazárjában
megfogd néha a kezem,
az eszem,
mert úgy érzem
egyre fakul a tudatosságom.

Azon tépelődöm,
hogyan tudom összefércelni a nyugalmam
és a küzdéshez szükséges akaratos kitartásom,
ha nem érzem
titkolt álmaid légkörét,
az erőtereidet,
amikor hevülten elsuhanok mellettük.

Jó, hogy vagy:
általad tudtam meg,
ugyanúgy beleférek
a csillagok közötti távolságokba, mint te,
és hasonlóképpen mérhetetlen vagyok,
mint mindenki,
akit szeretnek!

Már nem tűnik csúnya gubancnak a holnap…