Makropolisz/Tuvalu 3/2.
Snježana Rončević
Kalászvillanások

Ablakokba törve tükröződtek arcaink is, az ez idő tájt felismerhetők…
„Nézd! Holt tárgyak csillanásai vagyunk, feltámadtunk a jobb szem megrepedt
íriszében, amely a bezúzott ablak felől emlékezik a gyöngén látó kékre,
meg az égre, a vízre és a pupillára mázolt ugyanazon vízfestékre,
elfeledett, meg sem született ez és minden idő, amelyben folyóra írtunk
és partból olvastunk ki városlakó sorsokat, s amibe most visszajárunk,
előkeresni innen-onnan, mindenünnen… morzsált búzaszemet, fényszilánkot…”
A kalász üres magtárban villan, a mutatóujj a kapu jelét nyitott zsilipként
rajzolja fel, a hitben, hogy a folyó dagálya, mint a tengeré.

Beszédes István fordítása