Gergely Tamás
A sebzett galamb
(Rémálmaim)

Teneriffán nyaraltunk, a strand homokja finom szemű, ráadásul a szálloda közelében húzódik.

Egyszercsak egy galambot veszek észre, érzékelem, hogy valami baj van vele. Hogy imbolyogva lépeget, jobban mondva vergődik a föveny meg a ki-kicsapó hullámok között.

És akkor megjelenik hirtelen a magyarázat dülöngélésére, egy sirály képében. Derült égből a villámcsapás: éles csőrével rácsap a galamb fejére.

A mozdulat egyértelmű: végezni vele.

A csapás erőteljesnek bizonyult, a galamb megingott tőle, de nem múlt ki a világból. Riadt szemmel nézett körül, védekezni nem tudott.

Pár másodpercnyi bénultság után, amikor vérző lélekkel szemléltem, mi történik, felálltam, és az agresszort elzavartam. Nehezen állt odébb, mintha úgy fogta volna fel a dolgot, hogy egy újabb, nála nagyobb ragadozó el akarja tulajdonítani a már-már megszerzett, igaz, hogy még élő, de már leterített áldozatot. Nem messzire repült, hogy akcióba lendülhessen, amennyiben a helyzet úgy alakul.

Váratlan segítség érkezett: egy fiatal férfi, aki épp elhaladóban volt mellettünk, és aki a jelenetet látta, odament, felemelte a vérző fejű galambot, és a betonfal mellé dobta.

Meglepetésszerű volt a megjelenése, a ténykedése, meglepett az is, hogy hozzám svédül szólt, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a spanyol tengerparton egy számára idegen, egyáltalán nem svédnek kinéző férfinak svédül mondja be a szenteciát: „Ezzel meghosszabbítottuk néhány órával az életét.”

És hát igaza volt. Az a megcsúfolt test nem az életbe, hanem a halálba tartott. Nem is tudom, utólag visszagondolva, hogy nem lett volna-e jobb hagyni, hogy a sirály azonnal végezzen vele? Vagyis lerövidíteni a szenvedését?

De felháborodott a lelkünk a látványnak köszönhetően, és nyugtatni akartuk magunk, hogy valamit tettünk az állatvilág könyörtelen törvényei ellen. Bár hallgatólagosan elismertük, hogy ami megtörtént, megtörtént, hogy a végzet ellen nem tehetünk.

A gyors beavatkozás megzavarta a sirályt: amikor visszatért – mert az áldozat , ugye, az övé, ő terítette le –, nem találta leendő ebédjét a helyén. Nem vette észre, hogy a fiatal felemeli és eldobja a félighullát. Ott kerengett zavarodottan egy darabig. Abban biztos vagyok, hogy egy idő után észrevette a fal mellett pihegő áldozatot. Nem láttam a pillanatot, mert ebédelni mentünk. Magára hagytuk az érintetteket.

Pár évvel ezelőtt történt mindez, de nem hagy nyugodni, emlékeim között meg- és megjelenik.

Valami mindig előhívja a régi emléket. Tegnap egy olyan dokumentumfilmet néztem, amelyikben egy politikai gyilkosról beszéltek, hát onnan az asszociáció. Akit az elvei vezéreltek, amikor ezreket gyilkoltatott le. Egy csirkének a nyakát nem vágta volna el, mentegetik a hozzátartozói, de parancsot az ellenfelek eliminálására szemberebbenés nélkül kiadott.