Kozma Szabolcs
A Tisza partjáról

hogy s mint?

testedben egy búvópatak
nyomja mélyre azt
ami vízben nem oldódik
álmomban megjelensz
csak elképzeltelek ott is
nem látlak sehol
amennyi magamból benned megmaradt
a szél is elfúj

egy temetőbe fenyőfákat ültetnek
hogy maradjon valami tényleg örök
mi is az maradunk csak mécses helyett
hogysmint

szülős

anyád gyereke vagy az orrod olyan mint apádé
nem csoda a tükörben még nem láttad magad
látszik elgyengültél az évek alatt
egy macska akit nem tanítottak talpra esni
örökös zuhanás az élete
a bajszod mindig anyatejes
mégis elmaradt a vajszívűség
és ahogy otthonról mindenki elmegy
a bolháid is kiugrálnak az ablakon

befejezetlen

te és a felebarátod
befejezetlen emberek
abban reménykedtek hogy egymást kiegészítitek
a rosszabbik felét felsegítetted
azóta piszkos a kezed
hiába mosdol a hóban
kátrányos angyalként fekszel a földön
az ember saját mocskától sem szabadul
abban fürdik csak igazán
és ha kérdezném
milyen emberek lennének a havat hozó szelek?
úgy röfögnél vissza rám

befejezetlen marad mert folytatni nem lehet
folytatni nincs kedve
semmit sem tudtál befejezni
a temetőben is csak a neved
nem a tested