Smit Edit
Egy garancialevél hitelesítése

Mikor régi autódat használt fiatalabbra cseréled,
vele kapod belekarcolt múltját.
Kalandos történeteket mesél egzotikus útjairól,
mikor még kamaszos lendülettel
koptatta az emelkedőket a bozótoson is áttörve,
nem bánt sem jeget, sem tűző napot.
Karcos múltját mosolyogva simítod végig ujjad hegyével,
szeme alatt apró ráncok csupán,
de egy repedés tükröződik a visszapillantó sarkában,
mintha könnycsepp fagyott volna reá.

Idővel javítgatod a sérüléseit, újdonságukban
a foltok még tarkák és színesek.
Kellő kényelemmel veted bele magad az új varázslatba,
mindegyik ablak változást ígér:
nyugati nagyvárost, tengert és távoli hegyet akarsz vele –
jobban korábbi önmagadnál is.
Terveiddel az időt fojtogatod, mintha megköthetnéd azt,
mintha örök lenne a festett váz,
mintha az átszabott folt a kopott üléshuzaton divatos
lehetne az újraírt mintákkal.

Az ígéret emléke kissé megkopik, mikor egyik reggel
köhögni kezd az induló motor,
nehezen pörög fel, te viszont sietnél bele a napodba,
de csak állsz a felszálló köd alatt.
A szerelő előtt nincs már máz, fedetlen látod az új régit,
látod kibontva a vázat s foltot.
Tudtad előre, viharvert fényezéssel veszel használt árut;
tudtad, csábít a másság varázsa;
és tudtad, hogy most nem hagyhatod ki a mágikus újdonságot,
a szembe jövő, elfojtott álmot.

Ahogy a múltbeli, a még-nem-ismert útját lassan megfejted
a már-kedves járgánynak, a gondok
oldásából kötelék feszül, és az köztetek meg is marad.
A visszapillantóban ráhagyod
a tényre: újraindításkor cipeled a régi életek
csomagját a használt autóban.