Szalai Andor
Galamb vagy gelemb?

Anettnek

Hogy miként lett gelemb a galambból, az időpontra nem emlékszem, csak arra a mémre, melyet a lányom küldött.
Emlékszem a gömbgelembre, amikor először lépett ez Patrick Süskind által olyannyira gyűlölt állatfaj a szimbólumok, figyelmeztetések sorában. A gömbgelemb (egy homályos fénykép is tanúskodik róla), ő volt az első figyelmeztető galambjelzés, és ott, a pforzheimi aluljáróban, ahol nagyon nagy élvezettel szippantottam magamba az első adag füstöt egy 16 órás buszos utazás után. Megpillantva a gömbgelembet teljesen a szárnyaiba burkolózva a hideg miatt, még nem vettem készpénznek. Kellett egy-két óra ahhoz, hogy megérezzem, hogy a hideg elől a reggeli vonatig nincs menekvés. És akkor jött is egy egyetlen szavas üzenet, amely átsegített ezen a pár órán. Csak annyi: „fázol?” Egy kedves barát törődő üzenete. Követtem a gömbgelemb példáját, összebújtam magamba, alám temettem a fontos dolgokat tartalmazó hátizsákomat, és vártam a hajnalt, a leghidegebbet. De elmúlt ez is, mint ahogy minden elmúlik, és ahogy az ember alkalmazkodni képes a legszélsőségesebb helyzetekhez is.

Aztán a galambok kollégák lettek a szeméttelepen. Egész nap ott keresgettek, csodáltam is, hogy mit és miért, de jó volt a társaságuk. Keresgettem én is, bármilyen értéket a házi szemétben, a hivatalosan papírhulladéknak kikiáltott bálákban. A galamboké volt a talaj, és bármilyen alaposan is söprögettem, mindig találtak valamit. És jó volt így, együtt. Ők váltották a patkányokat, akiket elriasztottak a gépek, és valóban félelmetes ellenségek voltak, hiszen, ha sarokba szorítottam volna egyiküket, fertőző harapással válaszolt volna. A gelembek szelídek voltak. Akkor még nem néztek meg külön maguknak. Ehhez egy élmény kellett, és egy igazi helyszín.

Stuttgart korzója. Azonnal lekötött a fiatal pár, a pasi egy gitárral, a vokálozó hölgy, az új zeneszámok utcai, de profi változatban... Azonnal leültem eléjük, és jöttek is a galambok is nemsokára. Gyorsan elment a 750 grammos vekni, elvitte a szürke csapat, amely egyre nagyobb számban gyülekezett körülöttem, mintha utánam jöttek volna a szeméttelepről, társaságnak. Végre nem éreztem magam egyedül.

Ludwigsburg vasútállomásán közleményben kértek bennünket, hogy a koronavírus-járvány idején ne etessük a galambokat, ne szokjanak ide, hiszen sokkal kevesebb az utas, éhen fognak halni, ha csak ránk várnak és a kajamaradékainkra. Ezután nem is időztem többé az állomáson, vitt az első busz, nem volt kire várnom, kivel megosztani az első reggeli sütit a Nettóból.

Lahr városáig kellett várnom arra, hogy jól megnézzen magának egy galamb, míg fagyizva a buszt várom. Utána jött a hívás. Még a galambbal szemezve válaszoltam a munkaadómnak, aki sérelmezte a hosszú betegszabit, és akitől megkaptam az utolsó figyelmeztetést is egyben. Nem telt három hétbe utána, hogy felmondtak. Se lakás, se munka, se visszatérés. De reagáltam és ott, a galambok társaságában regisztráltam a következő munkahelyemre. Mintegy támaszt nyújtottak a szürke társak, akik külön a jobb és külön a bal szemükkel is megnéztek, szinte mondva valamit, amit mindig is, csak addig nem vettem észre.

Rajokban repültek Pforzheim felett. Nem számoltam, hány galamb repült együtt a központ irányába, hát igen, ők a levegő urai, és a földön csak gyalogosok, mint mi, az eszközeinkkel mindent elpusztító emberek...

Aztán „otthonról” néztem, ahogy kisebb rajokban repültek, gondoltam magamban, épp akkora raj, amekkorába bele-bele lövöldöztem kamaszkorom valamelyik állomásán parittyával, míg a szomszéd meg nem tanított arra, mit ér egy postagalamb, amely lerepül a tengerig, meg vissza. Nem tudtam elhinni, hogy itt nincs galambász, aki füttyével irányítja a rajt. A galambraj távozott Nordstadt központja felé, talán élelmet keresni, mindenesetre szabad akaratából, csak néztem utánuk, lehet hogy most adták a legnagyobb leckét: abban legyél úr, amelyik a te igazi tered, és ne a földön kapirgálj! Ma kimondom, amit gondolok, megfűszerezem káromkodással: elég volt, tudok én is velük repülni! Nem néz meg egyik galamb sem, csak repülnek körbe-körbe, egyre inkább távolodva innen, nem szállnak le, megfigyelik a terepet, nem azok a galambok, amelyeket Patrick Süskind főhőse gyűlöl, nem azok, amelyektől valójában érthetetlen módon fél, nem az olajágat hozó bibliai galamb, hanem egy madár, amelyet a minap majdnem megrúgott egy járókelő, már nyúlt a kezem, hogy én meg visszarántom, mintha egy autó jött volna fel az úttestre: ne bántsd a hírnökeimet, azokat, akik figyelmeztetnek… És eszembe sem jutott akkor, hogy ők a levegő urai, gyalogosnak néztem őket, akik valahol ott vannak a tetőn, a földön, és rám néznek, mintha mondanának valamit, én a koldusokkal barátkoztam. Pedig milyen fenséges röptében ez a raj, milyen természetesen köröznek, mint régen – állapítottam meg, míg terveztem tovább a napot, a hetet, egyszerűen elememben éreztem magam, a földhöz köt a hideg, a betegség, de mégis tudok egy kicsit repülni velük, elég, ha a pillantásom szárnyukra szegezem, ott vagyok köztük én is, felülről nézem a várost.

***

Valójában nagyon unom, hogy nem értenek meg az emberek. Tehát az, amit írok, feltételezzük, az sem érthető. Ezért stílust váltok, hátha. (Igen, Hamvas művének hatására írtam ide ezt épp így)

Szóval a második része annak a novellának, amelyet épp olvas. (Kezében tart, mondaná egy író, közben dehogy tudja kézben tartani: digitális. Cserébe MEG TUDJA OSZTANI. Azoban ez egy másik történet.)

***

Gelemb 2 TRAILER azaz előzetes:

– Estig lazán elbeszélgetünk, ha akarod, ez nekem hasznos lesz...
– Nekem csupán érdekes, bevallom...
– Sajnos, nincs annyi időm, hiába szeretné talán épp azt a raj, hogy a lehetséges összes információt összecsipegessem. Bár nem utolsó alkalom, hogy épp galambbal kommunikálsz, viszont az első, hogy ne lepődj meg!
– Ezenkívül a gelembek bőven hoztak üzenetet eddig...
– Értem. Gyakran elhiszed azt, amit képzelsz. Korántsem gond ez, így szelídültél meg, ha jól értelmeztem a fogalmat, ezért beszélhetsz velem.
– Most tévedtél kétszer is, egymás után, de a lényeg csupán az, hogy soha sem fogok megszelídülni, én sem, még kevésbé a fajom, ezt csupán állatok tehetik meg, azok, akiket épp emberek etetnek, legyenek akármilyen vadak, vagy veszélyesek is, ha repültél bármikor is a stuttgarti állatkert felett, minden ottani állat példa erre...

Folytatás a következő részben.
Gelemb, tehát, valamikor a zEtnán, a jövőben...

Pforzheim, 2020. december 8.