Kerényi Tamás
A sült kolbász, ugye, létezik még

Oda kéne menni ahhoz a csajhoz, most is erre nézett. Milyen jól áll rajta az a bikini, úgy fekszik elnyúlva a törölközőn, mintha várna valamire. Biztos egyedül jött ki a strandra, ránézésre harmincas, az ilyennek már van tapasztalata, nem futnának le felesleges köröket. A férfi becsukja a könyvét, felkönyököl, szétnéz. Reméli, a nő is észrevette, keményborítós. Jól tette, hogy magával hozta, így komolyabb ember benyomását kelti. Holnap este megy haza a gép, a hagyatéki eljárás lezárult, talán évekig vissza se jön. Ez meg csak egy rövid kaland lenne, semmi kötöttség, bonyodalom. A hangosbeszélő hirtelen megreccsen, a jegenyéken pihenő galambok felriadnak: elveszett gyerek várja szüleit a recepciónál. Magyarul beszélnek, ez mindig meglepi.

A fürdő modern épülete merészen terpeszkedik a strandolók fölé, kisebbfajta felhőkarcoló, a sima felületen csak a csillogás árulja el az ablakok helyét. Árnyéka alá úgy gyűlnek az emberek a pázsiton, mint nyílt mezőn bárányok az egyetlen fához. A hírek szerint szálloda is lesz benne, nemzetközi versenyekre alkalmas medencékkel. Ez is a környék fejlesztésének része, a kerületet a hírek szerint alaposan modernizálják. Annak idején, még az emigráció előtt, az ötvenesben lenyomott kilométerek után rengeteget barangolt itt a sitthalmokkal tarkított tájon, belesve a beszakadt tetejű öltözők ajtaján. Ezt a kis medencét, aminek a közelében áll, talán véletlenül kerülte el az átépítés. A derékig érő víz közepén piros gömb ring vastag láncra kötve. Erre a helyre kevesen járnak, mivel gyerekeknek túl erős a hullámzás, felnőtteknek sekély a medence. A nyitott ajtajú bódéban idős kezelő bóbiskol, kigombolt rövid ujjú inge izzadságfoltos, de a borostás arc a nyugodt munkahely biztonságáról árulkodik. Ott a keresztrejtvény az asztalán egy bőrtokos Sokol kisrádió társaságában. Ha valaki mégis ide vetődik őt kell megkérni, indítsa be a hullámgépet. Ki tudja miért, nem automata a szerkezet. Éppúgy megy minden, mint gyerekkorában, talán az a fickó is azóta ül ott. Ezért a látványért megérte hazalátogatni. Valaki bekopog, az öreg kinyitja a szemét, oda se nézve nyomja meg a falra szerelt piros gombot. A hatalmas labda mozogni kezd, felzúg a motor, fodrozódó hullámok futnak ki lágyan a medence szélére. A férfi lábát megcsapja az áramlás, most épp olyan, mint otthon Angliában a tengerpart, bár itt a kerítésen túl a Duna folyik, érezni a vadvíz illatát. Ha egy pillanatra csönd támad, hallani a villamosok csörgését is, ahogy lassan vánszorognak át a hídon.

A hason fekvő lányról ábrándozik, a törölközőt vállára csapva elindul. Úgy dönt ráérősen fog ballagni, mintha a lángosozó felé lenne dolga. Kerülnie kell az aszfalton, egy régóta nem működő szökőkút foglalja el a teret. Jól emlékszik a csobogására, ám mostanára vadvirágok vertek benne tanyát, a mélyben biztos maradt még nedvesség. Ha jól alakul a dolog, mosolyodik el, felviszi az immár üressé vált lakásba. Ha több időre lenne szükség, talán ki tud venni még egy hetet az elhúzódó ügyintézésre hivatkozva. Lekanyarodik a kitaposott fű mellett, ráfordul a célra, és akkor veszi észre, valaki már áll a nő mellett. Kopaszodó, szemüveges férfi, kezében fagylalt, hóna alatt sportújság, nem ellenfél, méri fel gyorsan. Gyerek lép elő a takarásból, odaszalad hozzájuk, hát igen, vakarja meg fejét a férfi. Inkább elmegy mellettük, bekap egy sültkolbászt, aztán a nagymedencénél táborozik le. Ahogy elhagyja őket, megüti fülét a beszélgetés távoli zaja. Hirtelen egy gyerekkori barát jut eszébe, a játszótéren állnak, egymásra szórják lapátjukkal a homokot. Közös nyaralások, hangyaboly a ház mögötti erdőben. Költöznek a fővárosba, ő integet, a távolodó autóból nézi a másik kisfiút. Az egyre ritkuló látogatások, a lakótelepi szobában ráboruló üresség. És amikor végül nem jöttek többet. A hangjáról ismert rá. Mégis oda fog menni, visszafordul.

Szia, Bálint, lép oda. A másik nem reagál, csak azután emeli fel a fejét, amint észreveszi, a nő kíváncsian figyelni kezd. A régi osztálytárs vonásai az évek során markánsabbá váltak, félszegsége eltűnt, átadta helyét a beérkezett ember magabiztosságának. Mindig is zömök volt, de mostanra valahogy belenőtt magába. A legváratlanabb a szemüveg hiánya, de a csibészes hunyorgás ugyanaz maradt. Nem szólnak, csak a strand elmosódó zsivaját hallani, a kisgyerek tanácstalanul néz a felnőttekre. A férfi arra számított, a másik a váratlan találkozás hatására majd vidáman átöleli, és nevetve idézik fel a régi időket. Most mégis szótlanul állnak egymással szemben, a hosszúra nyúló szünetben úgy érzi, neki kell megtörni a jeget. Kihúzza magát, torkát köszörülve megszólal. Mi van veled, bár hány éve is annak, ugye?, neveti el magát zavartan. A régi barát szeme kifejezéstelen, szia, mondja, arcán megfagy a mosoly, láthatóan nem érti, mi egyebet kellene még csinálnia. Annyi mindent akartam mondani azóta, próbálkozik a férfi. Emlékszel arra az űrhajóra, amit legoból építettünk, képzeld az évekig megvolt, a polcon tartottam azután is, és mindig te jutottál róla az eszembe. Letört a szárnya, a vezetőülés beomlott, mégis féltve őriztem, pedig rég nem is játszottam vele. Aztán kamasz lettem, zavaros időszak, és valahogy eltűnt. Azóta persze megbántam, legalább egy fénykép maradt volna róla. Észreveszi, dől belőle a szó, elhallgat. Odabiccent a nőnek, talán az majd segít, végül rámosolyog a gyerekre. Galamb búg a nyárfaliget egyik koronáján, a kissrác leül, játszani kezd. Régen volt, szólal meg Bálint a jégkrémbe nyalva, másik kezében ernyedten lóg az újság. Tűnődve a távolba néz, száját összeszorítja, igen, mellettetek laktunk, sokat játszottunk együtt. A szüleink elég jóban lehettek, mert ide is feljöttünk hozzátok néhányszor. De én alig emlékszem már valamire. Ő itt Anita, a feleségem, a nő kezet nyújt, tenyere meleg, tekintete fürkésző. Ez pedig Botond, mindig zavarban van az idegenek előtt. A férfi a régi barátot nézi, valami jó végszón gondolkodik, amivel elegánsan ki lehet lépni a helyzetből. Jó, hát csak ideköszöntem, szólal meg. Ne legyél már olyan udvariatlan, mondja ekkor a nő. Tényleg ismerted az igazgató urat óvodás korában?, kuncog a másik férfira, aki láthatóan zavarba jön. Ülj le, mesélj valamit róla! Máris, előbb harapok valamit, a sok úszástól mindig éhes leszek, mindjárt jövök. Hozzak nektek is valamit? Nem? Jó, sietek vissza. Igyekszik nyugodtan lépkedni, vissza se nézve, biztosan őt figyelik. Rákönyököl az alumínium pultra, kezi'csókolom, köszön a fiatal lánynak, nagy unikumot kérek. A sült kolbász, az legalább létezik még? Csak viccelek, legyint. Ujjaival mutatja, mekkorát kér. Szól a rádió fejük felett, énekelni kezdi a régen hallott magyar dalt, fizet, tanácstalanul forgatva tenyerében a szokatlan érméket. Elnézést, régen láttam ilyet, mentegetőzik. Állva falatozik, a mustár nedves nyomot hagy a papírtálcán, a kenyér pont úgy roppan, mint annak idején, a cseresznyepaprika kellemesen csíp. A szomszédos asztaloknál családok, magányos férfiak előtt sör, odébb sakkozók. Úgy dönt, visszamegy, megpróbálja újra, tele hassal nyugodtabb az ember, összeszedi magát. Biztosan emlékszik a Bálint, hisz annyi közös dolguk van, majd elővesz néhányat, esetleg a nőnek mesél, úgy menti a helyzetet. Jaj, persze, hát a felesége előtt nem akart beszélni, csap a homlokára, inkább elmennek ketten, fiúk, meginni egy sört. Darázs köröz a maradék fölött, kis darabot kiharap, elszáll vele, úgy dönt otthagyja neki. Túl hirtelen rohanta le, a közös eseményekre fog fókuszálni, az biztos ugyanúgy történt. Jókedvűen indul visszafelé. Innen jól belátni a környéket, a nap magasan áll, most süt legerősebben, a szemközti utcán troli halad el, áramszedőjéből szikra pattan. Strandolók színes tömege vonul, sokan még csak most jöttek ki. Ott kell valahol lenniük, az oszlop mellett, vagy talán rosszul emlékszik? Közelebb lépve veszi észre a törölközők nyomát, alatta világosabb a föld. Sokáig áll, figyeli ahogy lassan egyenesednek vissza a fűszálak.