Kovács Jolánka
A két testvér
(mese felnőtteknek)

Volt egyszer két leánytestvér. Sári volt a fiatalabb, Mári az idősebb. Sári szegény emberhez ment férjhez, Mári meg gazdaghoz, éppen a falubeli egyetlen földesúrhoz.

Sárinak hat gyereke volt, az embere a földesúr szántóföldjein dolgozott, Márinak nem született gyereke. Az embere, a földesúr jól értett a gazdasághoz. Hatalmas, gyönyörű házban laktak, de ezen kívül volt még tizenhét házuk, százhuszonhét hold földjük, ötvenhét tehenük, negyvenhét lovuk, birkájuk vagy kétszáztizenhét, disznójuk legalább háromszázhuszonhét, hogy az aprójószágról ne is beszéljek.

A földesúr gyakran mondogatta a feleségének, hogy azért adni kellene annak a Sárinak legalább egy házat a tizenhétből, vagy két hold földet a százhuszonhétből, egy tehenet az ötvenhétből, két lovacskát a negyvenhétből, három birkát a kétszáztizenhétből, három disznót a háromszázhuszonhétből, vagy legalább néhány aprójószágot. Mert ha sohasem adnak semmit annak a szegény családnak, Sárinak, aki mégiscsak Mári édestestvére, még megveri őket az isten.

Igen ám, de a házban nem a földesúr, hanem Mári viselte a kalapot. Ő pedig erre mindig azt mondta, hogy ki milyen rózsát szakít, olyat szagol. Mert megmondta ő annakidején Sárinak, hogy ne menjen egy ilyen szegény szerencsétlenhez, de hiába, neki csak az kellett. Akkor most éljenek, ahogy tudnak. És különben is, elég baj az, hogy nekik még gyerekük sincs, hát mi lesz a vagyonnal, ha mindketten meghalnak? Bizony az lesz akkor, hogy Sári örökli az egész vagyont, hisz a földesúrnak nincs testvére, csak egy-két igen távoli rokona, de lehet, hogy azok már nem is élnek. Mári hátán mindig végigfutott a hideg, ha erre gondolt. Hát ezért gürcöltek ők egész életükben? Hogy aztán minden Sárié legyen, aki mást sem csinál, csak a kölykeit nevelgeti otthon?

A földesúr ilyenkor elhallgatott, neki is végigfutott a hátán a hideg, megfordult, és ment a dolgára.

Történt egyszer, hogy Sári éppen vizet húzott a kerekes kútból. Húzta-húzta a teli vödröt fölfelé, egyszer csak megszédült, és beleesett a kútba. Bizony ott lelte a halálát.

Istenem, teremtőm.

A földesúr ki akarta fizetni a temetést, de Mári leintette, hogy ott a falu elöljárósága, az a dolguk, hogy ilyenkor segítsenek. Igaza volt, az elöljáróság gondoskodott a temetésről.

Mári meg az embere, ahogy illik, elmentek a temetésre, vittek is egy hatalmas koszorút Sárinak. Mári még sírt is egy keveset. Amikor hazaindultak, megkönnyebbülten sóhajtott egyet, hisz már nem kell tartaniuk attól, hogy a haláluk után Sári örökli majd az összes vagyonukat. De mikor befordultak a sarkon, eszébe jutott Sári hat gyereke. Hisz ha már Sárinak nem is, de nekik jár majd a vagyon! És csak futkosott a hátán a hideg, le-fel. Hogyisne. Az egy örökös elment, de itt maradt a helyébe hat.

Törte a fejét Mári, éjt nappallá téve, mit tegyen, mit tegyen? Hisz az a hat gyerek egész biztosan túl fogja élni őt, hát még az emberét, aki már hetvenhét éves!

Nincs más megoldás, neki kell túlélnie őket, mind. De a legeslegjobb az lenne, hogy ha az embere nem is, de ő, Mári, örökké élne.

A szomszéd faluban volt egy mindentudó anyóka. Mári, végső kétségbeesésében őt látogatta meg, hogy megkérdezze tőle, hogyan élhetne örökké. Az anyóka nagyon egyszerű receptet ajánlott neki: csak magvakat egyen, és csak vizet igyon, akkor örök életű lesz. De azokhoz a magvakhoz, amiből ő eszik, sem ember, sem állat hozzá nem nyúlhat. A kútból, amiből Mári majd a vizet issza, senki emberfia és semmilyen állat nem ihat.

Mári, ahogy hazaért, azonnal rá is parancsolt az urára, hogy azonnal építtessen neki egy külön kamrát, amiben majd a magvakat tárolja. És szedesse ki a kútból a békákat, de még a szúnyogokat is este, hogy ne igyanak a kút vizéből. A kút mellé állítson két embert, akik majd ügyelnek arra, nehogy valaki vizet húzzon a kútból.

A földesúr nem ellenkezett. Pedig Mári azt is elmesélte neki, mire lesz jó ez az egész. Ó, az ember dehogyis szeretett volna örökké élni! Meddig futkosson még a hideg a hátán Mári szívtelensége miatt? Örökké?!

El is készült az új kamra gyorsan, a kútból is kiszedték a békákat meg a szúnyogokat. Két ember egész nap a kút mellett álldogált, majd' leszakadt a lábuk, mire kivárták az éjjeli váltást.

Mári meg egész nap mást se csinált, mint rágcsálta a lenmagot, a szézámmagot, a búzaszemeket, zabszemeket, a tökmagot, napraforgómagot, mustármagot, barackmagot, szőlőmagot. Mert mindig éhes volt! Egy idő után úgy érezte, szinte megfiatalodott. Boldogan húzta a kútból a friss vizet, olyan örömmel itta, akár a bort!

Na igen.

Csakhogy egy szép nyári reggelen a közeli almafáról egy kis levelibéka a kút kávájára pottyant. És azonnal beleugrott a kútba!

No, az egyik őr rögtön megragadta a húzókötelet, és utána ugrott. Keresgélte, keresgélte a békácskát, de hiába! Az úgy megbújt a vízben, hogy az ember nem tudta megtalálni. Egy óra múlva aztán felkiabált a másik őrnek, hogy húzza már fel, és próbáljon ő szerencsét. A másik ember felhúzta, megragadta a kötelet, és leereszkedett a kútba. De a levelibékát hiába kereste. Hej, éppen odajött Mári, hogy vizet húzzon a kútból. El is szörnyedt, mikor meghallotta, mi történt. Hisz hiába is keresik a békát, az már ivott a kút vizéből! A két embert elkergette, és megparancsolta az urának, hogy azonnal hívja a kútfúrókat, fúrjanak egy új kutat itt, a közelben.

Dolgoztak is a kútfúrók, igyekeztek, szinte beleszakadtak a munkába, de másnap sem találtak vizet sehol a földben. Mári már nagyon szomjas volt! Mégsem ivott vizet. Nem is ihatott másik kút vizéből, hisz akkor nem lesz örök életű! Csak rágcsálta a magvakat, és sorvadozott.

A kútfúrók folytatták a munkát. Fúrták, fúrták a földet, éjjel-nappal. De még csak két napig. Akkor szólt nekik a földesúr, hogy hagyják abba, és simítsák már el a terepet.

Mert szegény Mári három napig bírta víz nélkül, a negyedik napon szomjan halt.

Hogy a földesúr aztán még meddig élt, azt nem tudom.

Na és a vagyon?

Azzal az történt, aminek történnie kellett.

Ilyen az élet.