Radivoj Šajtinac
Vigasz egy szeles napon

Alig hallható levél Fiamnak, gondviselőmnek

Csak sétálgatok majd, lélegzem, suttogva beszélek,
A tájat nézem, az ágacskákat, felhőket s az aprópénzecskémet
Léptekben írok majd verseket
Téma s félelem nélkül, szabadon, céltalanul, nem megszállottan

S egy szándékos-véletlen pillantásba ütközöm
A dallamos következtetések, ködös megjegyzések kiborítanak,
A választástól való félelem, s hogy már nehéz megjegyezni a dolgokat

A bús magyarázkodást kerülöm majd
A tócsákat, csigákat, az asszociációkat
Mindent, minek nincs gyökere, levele, szára, szárnyacskája
S a színt váltó láthatatlan szerkentyűt az út mellett
Mely nem hallatja hangját
És nem lassít sosem, a rémek esőtáncát

Hej, ha itt lehetne, mit versemmel hívok elő
Húrja a képnek, egy nyelet emlék, a feledékenységtől
Való viszketés, az elcsípett rossz emlékezés
A lenyugvó nap színű notesz
Mely mesterségesen vénült (nem mint én)
A könyvesboltban vettem egyszer, a Duna-állomással szemben

S mindezt hajlékony gerinccel
Hogy meg tudjak hajolni, térdre ereszkedni,
S csak egy sáros-fehér papírlap kell majd
Cinegecsőr, száraz tű, annyi asztali fény,
Amennyit harmatcsepp villanthat egy poros bokorra.

Bal kezemnek ura már nem vagyok
Tiszta felületen nem hagy már nyomot
rég nem nyugtat, nem is támogat

csak a lábak, a léptek, a botom, a kínai boltból
a semmivel kitömött bal zsebem
zabolátlan szabadság a kirekesztettségben

csak sétálgatok majd, lélegzem, suttogok
a tájat bámulom, az ágakat, felhőket, s az aprópénzecskémet
léptekben írok majd verseket
téma s félelem nélkül, szabadon, céltalanul, nem megszállottan

Kovács Jolánka fordítása