Sisakos Fanni
Jeanne

Jeanne megint beköltözött hozzám,
nem mintha nem lakott volna eddig is nálam,
de mindig megtalálja annak módját,
hogy a legkülönbözőbb formákban,
sokszorosan mindig velem legyen.

Élt ő azelőtt is, hogy megszülettem,
azóta engem választ, mindig engem.

Festményekbe álmodja önmagát,
költőkkel verset írat önmagáról,
hogy megérkezzen az ajtómon át.

Mindig őrzi napfényes mosolyát,
és aztán megint együtt nevetünk,
hiszen az nem a festményeken múlik,
hogy mi mindörökké együtt legyünk.

És nem kell ahhoz semmiféle ajtó,
sem az ihlet, a verset írni hajtó.
De hozd csak el, Jeanne, a szépségeidet,
ünnepeljük, hogy veled lehetek.

Aztán, amikor szemem becsukom,
a pilláim mögött is itt vagy bennem,
és azt is tudom: létem végtelen,
örök jelen a te ölelésedben.