Wilhelm József
Körbeölelésben

Attól vagyok boldog,
hogy fénytelenné lettem,
nem rémít már,
hogy sosem járok ott,
ahol szeretnék,
mert bizonyára
itt, ebben a lehetőségben
tudok kiteljesedni,
itt
tudom csak méltóképpen
átfolyatni magamon
a Nap fényét,
és csak
pont most
van módomban a testem melegével
kuckót alkotni,
az emberi
kapcsolatok örökös csodájának megteremtéséhez!

Attól vagyok boldog,
hogy az elmém legmélyebb
rétegeiben,
végtelen emberöltők
dimenzióiban bolyonghatok
gondtalanul,
megfejthetetlenségeket szemlélve,
megoldásokat ízlelve,
mint a csöppnyi gyermek,
aki a puszta mozgás
alkalmának örül!

Attól vagyok boldog,
hogy hébe-hóba elcsavaroghatok magamból,
átsétálva másokba,
szorongások nélkül
beletelepedve más lelkekbe,
érezni azt,
milyen a megtépázhatatlan akarat,
az őrültséget okozó gyász,
vagy a kemény szívtelenség!

Attól vagyok boldog,
hogy minden igyekezetem ellenére
nevelhetetlen maradtam,
és,
hogy a halál hűbéreseként,
Pandóra újra dugig tömött
szelencéjébe nyúlhattam
szégyentelenül,
hatalmasakat markolva belőle!

És végül…
attól vagyok boldog,
hogy alkalmanként nem vagyok az,
időnként ugyanis a boldogtalanság megrázkódtatásai
tudnak csak kigyógyítani
lidérces léleknyűgjeimből,
bár…
a kiábrándulásaim is boldoggá
tettek olykor!