Gergely Tamás: Voltnincs I.
Eltakar

Vadmalac eltakarta az arcát. Szemét azelőtt behunyta, két tenyere zárva. Mintha azt akarta volna, hogy a külvilág ne is létezzen számára. Nem akarta többé azt látni, elege volt belőle.
A szívét szerette volna megóvni a történtektől – háború, elnyomás, igazságtalanság –, meg a tudatát.
Meddig lehet felemelt karral védekezni? Tudta, hogy valamit tennie kell.
„Ha bekapnék egy cukorkát – gondolta –, az édes.”
Majd rögtön ezután:
„De hát nem a torkom fáj.”

Kezében fegyver_>