A Röfi Csárda ott is volt, ahol számított rá. Hat éve nem járt erre, ahol a rendszerváltás fölvirágoztatta az országot, kénytelen volt saját, polgárháborúktól, gazdasági válságoktól, dölyfös nacionalizmustól és a szűklátókörűséget meglovagló populista politikától tönkretett hazájában tölteni a megrekedt éveket. A fogadó, miként várta, semmit se változott, a Pestről, Kecskemétről, Debrecenből, Miskolcról induló kamionok mintha itt adtak volna randevút az ukrán, román, szlovén, olasz, macedón és horvát testvéreiknek, a parkolóba be se lehetett jutni a vontatóktól, a klotyó azonban a rendszerváltás ellenére még mindig guggolós, csak az étkezde teraszát vették körül lécekre feszített szúnyoghálóval, de nem a legjobb mester jeleskedhetett a munkával, mert amikor beültek, a gyerekek az alvás melegét átadva a viszonylag még mindig hűvös környezetnek, azon vidultak, hogy a verebek ki-be röpködnek a hálót tartó lécek és a terasz gerendái között. Az asztalokon még a tegnapi újság lapjait simogatta a reggeli szellő.Történt közben azonban egy kellemetlen epizód. De már csak azt követően, hogy elfogyasztották reggelijüket, Álmos és Zita sonkás tojást, Zsuzsa szalonnás rántottát, Ernő velős palacsintát, a gyerekek az elengedhetetlen három decis kólával öblítették le a falatokat, a felnőttek tonikot ittak. Ernőnek nem kis igyekezetébe került, hogy elterelje az asztaltársaság figyelmét, amíg egy darabot a palacsintájából a szalvéta alá csempészet, álmos lehetett a konyhalány vagy egyszerűen hanyag, mindenesetre a velő nem volt kellően átsütve, sőt, egy darabon rajtamaradt a hártya is, ami nem éppen étvágygerjesztő látvány. A blamázst mégis sikerült elkerülni, fizettek, és kényelmesen nyújtózkodva távoztak a pergolából, amikor a parkolóra beállt egy ezüst-metál Toyota, és utasaival, egy rossz arcú, kigyúrt, kopaszra nyírt fiatalemberrel és a vele lévő szőke ciklonnal valamivel a szúnyoghálós ajtót elhagyva futottak össze. A fiatalok ügyet sem vetettek a távozó családra, hanem a férfi, végigfuttatva tekintetét a vendégfogadóhoz vezető szervízúton és parkolón, kedélyesen odaszólt barátnőjének:– Nézd, jugó!Ernő nem értette tisztán, a jugó szó után, ami vonatkozhatott a családi kocsi márkájára, elhangzott-e egy „k” is, mindenesetre zakója alá nyúlt, és megtapintotta az övén függő Schwarzwolf markolatát. A tíz centiméteres pengehosszúságú, rózsafanyelű kés olyan masszív eszköz, mint a Magnum a 45-ösök között, gyengébb fizikumú személy is eredményesen védekezhet vele. Zsebében volt még egy francia Opinel is, de az csak valamiféle biztosítékként, tudják, ha az egyik nem nyílik, akkor a másik biztosan nem nyílik. Ez utóbbi pengeéle csak nyolc centis, törékeny, önvédelemre csak azok számára hasznos, akik testi erejüket és ügyességüket is bevethetik a küzdelembe. Amíg Ernő ujjai a biztonságot sugárzó, puha bőrtokot tapintották, egyszeriben nagyon sajnálta, hogy nem merte a határon áthozni a békebeli, kilenc milliméteres Parabellumát, ígaz, az ódivatú fegyver csak tíz golyóval tározható, de megfizethetetlen szolgálatokat tett már háborúban és békeidőben. Ernő egyszerűen nem szerette, ha szülőföldjén lemagyarozzák, azt meg még kevésbé, hogy anyaországában lejúgózzák. Megmarkolta a kés nyelét, és a tapintástól kijózanodott, paranoiás félelme van, az aranyifjak nem is akarnak semmit, bizonyára korábban áttelepültek és most nosztalgia támadt bennük, szüleik még bizonyára ilyen rozoga Zastava-kocsival furikáztak. Be is ült a család a valóban konzervdobozra hasonlító, kétajtós családi kocsiba, és Zsuzsa olykor a motor tűrőképességét meghazudtolva fél tizenkettőre helyhez szállította a famíliát.(Mindig ugyanott szálltak meg, az Arany János utca 43-as szám alatt, a megjegyezhetetlen lengyel nevű János bácsinál, akinek ősei polák származású hajdúkként sanyargatták a környék cíviseit és parasztjait, mire letelepítették őket, nyakukba varrtak egy kis birtokot, és vigyáztak, hogy megélhetésük többé ne ütközzön államérdekekkel és polgárbiztonsági kérdésekkel. János bácsi családja tüneményesen elitta a birtokot, ehhez értettek a Hajdúságban, a kevéske maradék elúszott hozományba, mert a nagyralátó polákoknál a letelepedést követően nem akaródzott fiúgyermeknek születnie. János bácsinak megmaradt a kis emeletes épület, gázfűtéssel, ronda tapétákkal és a patakból ivó szarvasokat ábrázoló, gyomorforgató reprodukciókkal, a ház belső falán műholdvevő antennával, de a házban egyetlen tévékészülék nélkül. Maga leste ki a klienseit, ott dekkolt viharvert kerékpárjával a gyógyfürdő és strand előtt, s minden ismeretlent leszólított. Így kerültek hozzá Ernőék, a gyerekek még tervben se voltak, s miután hivatalosan is egybekeltek, szorgalmasan visszajártak. Egyik évben az Adrián, másik évben János bácsinál töltötték a nyár néhány napját, hetét. Az öregúr végtelenül diszkrét volt, a megérkezés napján kitöltette a szükséges bejelentőket, a búcsúzás napján inkasszálta a járandóságát. Közben soha meg nem jelent, bizonyára azért, hogy a vendég szóvá ne tehesse a konfort hiányát és egyéb észrevételeit. A házigazda felesége még János bácsinál is szótlanabb volt, csöndben áthúzta az ágyakat, kitakarította fürdőszobát, rendet rakott a konyhában, de ideje javát az emeletes épület mögött emelt egyszobás lakásban töltötte. A vendégfogadó és a szolgálati lakás között udvar nem volt, csak egy szűk kocsifelhajtó, ahol két autó elfért egymás mögött, majd egy hosszan húzódó kertben folytatódott a ház portája. Sokak temetője volt ez a gyümölcsös.)Amikor Ernő táviratban jelentkezett a kimondhatatlan lengyel nevű János bácsinál, hogy hat év múltán ismét nála kívánnak megszállni a nyári szabadságok alatt, de ezúttal már négyen, mert a puritán szállásra János bácsi be nem vezette volna a telefont, egy levelezőlapon az a válasz érkezett, hogy: János bácsi meghalt. Jöjjenek bátran. Az aláírás olvashatatlan, ebből kifolyólag lett a leendő háziasszonyból János néni.Ernőék, pontosabban Zsuzsa leparkolt az Arany János utcában János néni házának fölhajtóján, kívüle mindenki örömmel szállt ki és rázta kezét-lábát, helyre szerették volna állítani a vérkeringésüket. A kapuról még a csöngőt is leszerelték. Nem gond, gondolta Ernő, és ököllel rácsapott a falusi bádogos által tákolt kiskapura, mire az, mintha tengelye vajban forogna, sarkig kitárult. Rémkép tárult a négy szállásfoglaló elé.János néni tépte föl a kaput, kitárta, s hátulról, a delelő alatt még keleten vakító napkorong átlövellte sugarait a zanzásított koponyát övező oroszlánsörény fonadékai között. mintha Faludy Györgyöt hajszárító helyett inkubátor-lámpával megvilágítva tűzte volna valaki az árnyképek közé. Köszvényes kézfeje Sslvador Dalit is megrökönyítő formákban ágazott tova, ujjain göbök, duzzanatok, kinövések és teljesen váratlan irányokba elágazó kinövések pulzáltak, amíg a kilincsen nyugtatta tenyerét, ruhája, mintha a gyász és a téboly harmóniáját keresné, a kiskonyha ordenárésága és a kisváros elvárásai között ívelő szerénytelenséget tükrözte volna – maga volt a borzalom.És a nyájasság. Soha ennyire bőbeszédű mint most, szívélyesen invitál befelé, mondja, minden szobája üres, válasszanak, erkéllyel, anélkül, emeleten, földszinten, ahogy kedvük tarja. Minden szobát ismertek, hiszen mindegyikben laktak már az évek során, de János néni akkora térerőt terjesztett maga körött, hogy némán követték, amíg egyik szobából a másikba vezette őket az öregasszony. Zsuzsának ekkor tűnt fel, hogy háziasszonyunk gyér, de annál fésületlenebb ősz haja takarásában, a napot talán soha nem látott, szinte áttetsző tarkóján mintha négy-öt centiméter hosszúságú férgek tekergőznének, vagy csak visszeres a koponyája. Meg is kérdezte Ernőtől éjjel, amikor a kihagyhatatlan délutáni fürdőzést követően nyugovóra tértek, hogy létezhet-e, hogy az öregasszony bőre annyira transzparens, hogy áttűnik alóla, amint a szív még megpróbál elegendő vért pumpálni az agyába. Nem, válaszolta Ernő, bár maga sem volt biztos a válaszban, ám őt más aggasztotta. Amikor levitte útleveleiket János néninek, hogy bejegyezzék adataikat a vendégkönyvbe, az odúnak tűnő lakótérben az öregasszony mellett egy derékban lazán megkötött köntöst viselő, és öltözékének rendezetlensége miatt semmilyen aggályosságot nem mutató, erősen mongoloid arcvonásokkal elszerencsétlenített, az élete derekán már túl lévő nőt is talált, aki egy liliputi vájdlingban krumplit pucolt. Ernő leadta az útleveleket, bemutatkozott az egyébként díjbirkózó termetű, de aszott keblű ismeretlennek, aki bikanyakát felé fordítva kivillantotta kancsal szeme fehérjét, hámozta tovább a krumplit, s köntöse alól páraszerű füst kezdett pászmálni, mintha a gégéje alatt rosszul zárna valami nem létező varrat, s egy nagy slukkot igyekezne visszatartani a tüdejében.Minél távolabb innét – gondolta, amikor felesége hajnali háromkor felköltötte, azzal, hogy nem mer kimenni a fürdőszobába, pedig igazából pisilnie kell, de valaki motoszkál a lépcsőföljárat alatt. Ernő fölkapcsolta az olvasólámpát, megbizonyosodott benne, hogy a gyerekek az igazak álmát alusszák (nekik nem kell hajnali háromkor pisilniük!), majd a felesége előtt haladva kilépett a folyosóra. Az ajtó csukódására akkora léghuzat hullámzott át a lépcsőházba torkolló folyosón, hogy arcába csapta a nehéz függönyt, ami a lépcsőföljáró alatti helyiséget takarta el. Valamikor ott volt a közösségi tv, de megboldogult János bácsi utálta, ha különböző nemzetiségű vendégei összeverekednek egy német-lengyel focimeccs közvetítése közben, így mára csak takarítószereket és takarítóeszközöket rejtett a függöny. Csakhogy a sárga textília úgy kapott felé, mintha karmai lettek volna, s hirtelen olyan világosság fénylett föl mögötte, mintha János néni egy ormótlan viharlámpával csapott volna felé. Adrenalinszint magasra, kezek ökölbe szorulva, de azonnal visszahátrálva az ajtókeret biztonságába, meztelen, csak egy törülköző a csípőjén – férfiemberrel szemben még talán még védekező eszközként használható, de lidércek, démonok vagy látomások ellen nem segít.Lehiggadt. Vércukrát azonnal magába szippantotta a hasnyálmirigye, pulzusa lassan visszaállt eredeti ritmusába, feje hirtelen üres lett, akár a léggömb. Összeszedte bátorságát, de nem a textil térelválasztó alá nyúlt be, hanem átbotorkált (3 lépés) a sötét folyosón, és a fürdőszoba világítását kapcsolta föl. Csak ezt követően nézett be a függöny mögé. Domestos, Cillit, Crepto toalettpapír, műanyag vödrök, padlótörlő, lapát, egy halom takarítószer volt csak a fülkében. De ablak sehol: honnét akkor az iménti léghuzat?Zsuzsának erről nem kell tudnia. Pisiljen csak nyugodtan, nem szabad, hogy bármi is átszálljon rá nyugtalanságából, Zsuzsa a gyerekek oltalmazója, s ha azonnal távozniuk kell, csak ő ülhet a volánhoz, és ott higgadt fejre lesz szüksége. Legjobb lenne rágyújtani. A csípője köré csavart törülközőt ledobva bermuda-nadrágot húzott, belemarkolt a válltáskájába, kiemelte a keménydobozos Bestet és a Zippo öngyújtót, majd kilépett az udvarra. Rágyújtott a hazai cigarettára, hamarosan Zsuzsa is csatlakozott hozzá. Hátulról átölelte, elhessegette a füstöt, majd erősen, ösztönösen megszorította Ernő nyakát: Hogy került oda a kert végébe az a hullámpalánk-kerítés? Tegnap még nem volt ott!A korábbi nyaralók hulláit ásták el a kert, immár hullámpalával elrekesztett végében, mondta Ernő, majd a lépcsőhöz ütögetve a dohányrudat, eloltotta azt. Menjünk, és csomagoljunk! Hajnali háromtól le se merték hunyni a szemüket. Süvített a szél az ajtórések alatt, egyszer János néni is megjelent viharlámpájával, tulajdonképpen karbid-lámpa lehetett, fölvisítva átszáguldott az ablakból táruló látóhatáron, majd mintha vendége, a bikanyakú budapesti hölgy szelleme lengte volna körül őket. Zsuzsa és Ernő karjukat összefogva álltak a gyerekek ágya és álma fölött. Nem bánthatta őket senki, de nem is tudtak hová menni. Zsuzsa végre elszunnyadt, Ernő rövid motoszkálás után néhány percre magára hagyta, majd hosszasan mosta a kezét a fürdőszobában, majd visszament a szobába, családja álmát őrizni. Napkelte után mégis elindultak. Ernő gyorsan elrendezte a kocsiban a csomagokat, karjában vitte a gyerekeket az autóhoz, majd szólt Zsuzsának, az öregasszonnyal minden el van intézve, indulhatnak.A reggeliidőt elmulasztva, de még dél előtt értek a Röfihez, Zsuzsa vezetett, a gyerekek, mit sem tudva, hogy egy napot se nyaraltak igazán, békésen szunnyadtak az autónak nevezett vasszekrény hátsó ülésén, és bíztak az aquapark holnapi délibábjában. Ehelyett hazafelé tartottak. János néni udvarában ugyanis reggelre eltűntek a hullámpala-lemezek, amelyek elválasztották az Arany János utcában lévő telket a szomszéd szilfasortól. Ernő tudta, családjával és kocsijával egyetemben e, most nem látható kerítés mögött süllyed a lápba, ha nem húz el azonnal a picsába.Megállunk reggelizni? – kérdezte vezetés közben Zsuzsa a kereszteződés egyetlen, így legjobb fogadójánál.Amíg élünk, itt többé nem – válaszolta Ernő, s azon imádkozott, Zsuzsa hazaértükkor ne vegye észre a csomagtartóba pakolt ormótlan viharlámpát, Meg a fekete zsákot, Azt a fekete zsákot…
