Katarina Pantović
Kép a falon

Évek óta igyekszem elsajátítani
a délután kontúrját és a szobanövények árnyait
a szoba falán, a lakásban.
Mint a vízzel locsolt sírfedél, hideg és névtelen
az ágy, amelyen fekszem.
A nap sugarai már visszafogottak,
de lézerpontosan hasítják ketté a levegőt:
ezt jól láthatom, meg is tudom jegyezni.
Szemlélve a nappaliban függő Velázquez-reprodukciót,
magamra ismerek:
hétköznapi banalitásokba belefáradt
és játéktól elszoktatott,
sápadt gyereklány vagyok,
te vagy a mester, aki ravaszul mustrál engem,
és mint tálcán a hamutartót a pincér,
széthordja a titkaimat.

(Smit Edit fordítása)