Katarina Pantović
Az utazás vége

És itt van, ennek is vége.
Öt napig, amíg távol voltam,
a lapokat belepte a penész a fürdőszobában,
a kedvenc ismeretterjesztő csatornán új reklámblokk megy,
a macska büszkén leverte az összes virágcserepet a házban.
Most a nedves föld szagától ittasan tágítja orrlyukait,
és nyalja a kezem, megáldva engem váratlanul.
A plüss őszibarackok a konyhaasztalon sötétebbek lettek,
és megpuhultak, akár az elkésett bosszú.
Csak az óra mutatói tanúskodnak mellettem:
egymáson fekve álltak meg,
összefonódott testtel alvó szeretők.
Ezekből az emlékek legfeljebb csak egy szemétrakáshoz elegendők,
amitől a lélegzet eláll, legfeljebb egy vershez.
De ez a világ, ez a vers eltart.
Ezért le akarom mosni a hátadról a sót,
ezért szeretném begyakorolni a vészes bizonyítékokhoz
közelítés készségét.
Megjavítom a széttört szemüveget.
Megkérdezlek, hogy kitartasz-e te is
a halvaszületett szándékok
és értelmetlen emlékek mellett,
de az érzéstelenítés már hatni kezd,
és balesetet okozni nem szeretnék.

(Smit Edit fordítása)