Vasagyi Mária
Nyolcadikban Simonyi tanárnő

Nyolcadikban Simonyi tanárnő, a történelem megszállottja, kalligrafikus betűkkel a táblára írta a témát: Az első világháború fő ütközetei. Kérem, legyenek szívesek az események pontos helyét és dátumát föltüntetni, fordult az osztály felé, hatalmas vörös haját hátravetette, és sikert kívánt az évvégi dolgozatíráshoz. Nem készültem. Nevek és ütközetek, éppen semmi sem jutott eszembe. Hogy mégis írjak valamit, hadviselt nagybátyám százszor is elmondott háborús emlékét körmöltem a franciakockás lapokra, mintegy a következőket: Kedves Márton hegedűművész, a filharmónia első hegedűse magával vitte hangszerét a háborúba, és egy este, amidőn elhallgattak a fegyverek, Bach partitákat játszott a lövészárokban, soha olyan szépen, az ellenség is megtapsolta a túloldalon, és másnap este odaát megszólalt a kéthegedűs d-moll Bach koncert második szólama, s azután azt az opust képzelt zenekar közreműködésével együtt játszották a két ellenséges árokban, a hajnalcsillag is kihunyt, és ők ketten még mindig játszották, mert sehogy sem tudták befejezni, újra- és újrakezdték, amíg hegedülünk, élünk, amíg élünk, hegedülünk, gondolták egyszerre… Ennyi. Egy szóval sem volt több. Kovács, Bázler, Zron, Hallai…, szólította Simonyi tanárnő az asztalához a diákjait harmadnap, és kiosztotta a dolgozatokat, szép munka volt, dicsérte az osztályt, kivéve engem. Odajött hozzám, magát nem osztályoztam, de látom, nem lesz történész, hanem író, zenész vagy ilyesféle…, és megsimogatta nehezen olvasható csúf betűimet a kockás papírlapon.