Antalovics Péter
idegen világok

mert azt mondtad, arról nem írok soha.

aki egyedül van, mindig egyedül van.
akit a szél, az eső, a napfény, a sötétség,
a körülmények neveltek.
megtanult tartani bizonyos feszes távolságot.
a horizonton elmerülő fények nyugalma,
bíbor, azúr, vérvörös, hideg sárga, fakó zöld
és még végtelen színű,
elérhetetlen, idegen bolygó-világok.

azt mondtad, arról nem írok soha.

ezt az értheti, aki.
mert nem lehet érteni.
hogy a forma bűn és az üresség távlat:
feláldozni a hiányt a táguló hiánynak.

aki tudni akar, mind téved.
mert nincsenek rendezett sors-folyók,
nincsenek próféták, látomások.
szikrázó utakon jutnak el a tények
az agyvelőig; elképzelt biztonságba
kapaszkodik a belső lény,
kapaszkodik és réved

időtlenül.

mert az erő megkerüli az akadályt,
de nincs kibúvó: nincs hol, ahova,
nincs mi, amiért.

folytatódik a van, mert folytatódnia kell:
nincs, amibe belebukna,
és nincs hely a szilánkoknak,
amikor a személy
törékeny méltóságként
hullik darabokra.