Bagdal Zoltán
Szúr a szegycsontban a fej amikor kérget növeszt

„minden démon be fog törni egyszer
semmi nem sír úgy mint a magára hagyott gyerek
és lehet hogy itt mindenki ugyanolyan kurva
de azt érzem csak én vagyok beteg

boldog aki ért a feloldozáshoz
és elfelejti hogy tovább nem lehet
ha egyszer kipárolog a testemből a sok szer
kiszáradt anyaföld leszek”
Kali Ágnes

féleszű nyöszörgés a fák között
törzseik gyűrűik lassan ömleszti el a szél
itt fekszem
miért nem veszel észre?
valami márványillat mikor a mész
elkezd száradni és kérget növeszt
a higító és a fej
a fej ami szegycsontig
merül el bennem

mert te tanítottál meg hogy a hangom
csak arra jó hogy használjam
mert te tanítottál meg hogy a szám
nem teher hanem mágia
mert te tanítottál meg hogy a szám
ráolvasások földi csatornája
mert te tanítottál meg hogy
a gátlástalan erőszak
és a végtelen gyöngédség
egyszerre létezhet
mert te tanítottál meg arra
hogy mondjam-mondjam-mondjam
és ne érdekeljenek

szúr a szegycsontban a fej
amikor kérget növeszt
szúr a fában a szél
higítóba merült a márvány és a mész
nyüszít közben omlik
miért nem veszed észre a bennem száradó törzset?

azt mondtátok
keressem a fényt
de én vagyok a fény én vagyok a fény
a fény én vagyok én vagyok a
hányásig ingerli egy
szentjánosbogárraj a gyomrom