Bíró Tímea
szétszakadás

utazik a gyerekem nélkülem utazik
a nyakam körül feszül a köldökzsinór
a nap megvilágítja az izmos bánatot
a mellkasban fallá építi az elszakadás pórusait
szeretlek szeretlek szeretlek
járkálok fel-alá a házban
gyorsan valami zajt pofoz a csend
könnyebb könnyebb legyen könnyebb
apró vérrögökként cikáznak a lábaimban
a görcsök sokan vannak
kinyújtom magam a kanapén
a tévén a kézlenyomata
ha tovább nézem megvakít
fénysugarak csíkozzák be a szobát
üvolt a latin zene a fülemben
nem idevaló a dallam mindent
megteszek hogy kijózanodjak
fénycsíkok a bútorokon
parányi kézlenyomat a tévé képernyőjén
börtönt látok napsütötte börtönt
kikapcsolom a zenét ordítok
nem merek őszinte hangosan
a határaimat most is befelé húzgálom
nyomja a szerveket szűkíti az ereket
a gyerekem odaért nélkülem odaért
talán meg is érkezett talán megérkezett
forog alattam a ház nincs egy stabil pontja sem
beleharapok a polcon ülő manó orrába
csukott szemmel cincálom az anyagot
a szekrény éleit szorítják a kezeim
hogy tompítsák az ürességet
már fájnak az élek
szeretlek szeretlek szeretlek
az összes kisautód buszod vonatod
itt parkol a szíven
nehezek a téli gumik nyomják a kerekek