Bozsik Péter
Elterelő hadművelet

„A szapora beszéd súlyos nyavalya. A szapora beszédű embert se megérteni, se félbeszakítani, se türelemre bírni nem lehet. A szapora beszéd ellen csak egy mentőszer van: a süketség.”
(Eötvös Károly: Badacsony tetején)

„Nem vágyom én örömre mindenáron.
A természet sokszor – csak szürke folt.
Végzetem az, hogy könnyű mámorok
közt az élet színeibe ártson.”
Oszip Mandelstam/Somlyó György: Kaszinó

Szia, köszönök rá a patika előtt (épp a maszkját tépi le), látom, sántít. Bazmeg, mondja köszönés helyett, köszvényes lettem. Alig tudok menni, annyira fáj a térdem, a lépcsők a halálom, úgy totyogok, mintha a saját anyám lennék. A déli végeken jártam, teszi hozzá ironikusan. Bácskában meg, hiszen jól tudod, közelharcot kell vívni a köretért. Húsra hús, rá sok barna sör és ami jön, minden nap minimum egy disznótor. A húgysavkristályok a jobb térdízületeimben csapódtak ki. Pont most kell nekem kórházakat járni, a negyedik hullám idején, de mondhatom, nagyon kedves és türelmes minden orvos és ápoló, akivel eddig összehozott a náthás sors.
Anyám kiesett a küszöbről, ááá, deeehogy kapkodott. Apám nem talált valami teljességgel lényegtelen tárgyat, anyám dühösen megkereste, mondtam, hogy ott van!, kiáltotta, abban a pillanatban megbotlott, győzött a tehetetlenség törvénye, és a járdán túlra rántotta le a gravitáció. Most bottal jár. Hál’isten nem tört el semmije, csupa kék-zöld folt a felső teste és a lábfeje, mint Causescu hullafoltos csirkéinek, ahogy nemrég elhunyt festő barátunk jelentené ki.
Apám meg teljesen megsüketült, a jó fülére, így mondja. Mivel a saját hangján kívül nem hall jóformán semmit, ezért mindig ő szónokol, akár egy megunt miniszterelnök. Társaságában úgy üvöltözünk, mintha lókupecek lennénk. Orvoshoz nem akar menni, még fülmosásra sem. Majd ő kimossa. Kombinált fogóval húzta már ki a fogát, nem is egyszer, utána ivott rá pár korty pálinkát, megvolt a fertőtlenítés. Önvakbélműtétre még nem vetemedett. Bár, jut eszembe, gázláng fölött sterilizált bicskával vágta ki kelését. (Ő kilísnek mondja.)
Még jobb is, hogy süket vagyok, rikoltja olykor a vakvilágba, jobb, hogy nem kell a mamát meghallanom, ha dirigálni kezd.
Folyton terel.
Elterel.
Stratégiákban nincs hiány.
Mint okra se az ivásra.
(Szóval ezért nem jelentkezett, gondolom közben, a szüleinél járt, ott szedte össze a „királyi kórt”.)
Mindent tudok a köszvényről, kurjant jó hangosan, a húgysavról, a purinról és a diétáról! Tudtad például azt, hogy a csirkemellnek nagyobb a purintartalma, mint a sovány disznóhúsnak…? És itt végtelen litániába kezd.
Jön velem. Na ezt nem úszom meg, követni fog hazáig.
Közben azon töprengek, amit Radnóti kolléga mondott a térdről. Tudniillik, hogy a térd a legeslegjobb bizonyíték arra, nincs Isten. A térd ugyanis olyan bonyolult szerkezet, amely intelligens tervezést feltételezve botrányosan rosszul sikerült. Ha az ember kellő kort megél, garantáltan elromlik. Ez semmilyen más szervünkre nem igaz ennyire.
Nyitom a lakásajtót, tolat be a nappaliba, a fotelomba heveredik, és nyomja tovább a rizsát.
…ötven purintartalom alatti élelmiszerek (azaz tíz dekában ötven milligramm) ajánlottak fogyasztásra. Tudod, mi marad csak? Mértékkel gombák. Gyümölcsök. Kínai kel, káposzta, krumpli, kenyér, cékla, cukkini, cukor, tojás, tök, tej és tejtermékek, tészta… stb. A tészta majd a szívemre csavarodik. Rizsa. Napi tíz dkg disznó vagy borjúhús? Esetleg kácsa, csuka, fácán vagy pacal? Egy bácskainak? Na nem, inkább húgysavcsökkentőt szedek, leszarom, ha rákkeltő. Erre legalább lesz pénzem, ez a legolcsóbb gyógyszer a piacon. Tudtad?
Kérsz sört vagy pálinkát?, kérdezem hirtelen és tanácstalanul, hátha kimozdítom a végeláthatatlan monológból. Önuralmam fogytán.
Sört egyáltalán nem ihatok, ingatja a fejét komoran, a pálinkáról és a borról megoszlanak a kutatási eredmény…
Hagyd abba!, rivallok rá.
Végre csönd lesz.
Töltök 3-3 cent ringlópálinkát, rágyújtunk, koccintunk, iszunk, hallgatunk. Két vénülő indián, a kopasz meg az ősz, csatabárd és hadiösvény nélkül, a hibbantak rezervátumában, tüzes vizet szürcsölgetve. Én boldogon, ő boldogtalanul.
Tudod…, kezdene bele újból, de szemveréssel elhallgattatom.
Halk dzsesszzene szól.
Cigarettánk parazsán, mintha végsőt remegne a hamu.