Gergely Tamás
Kihagyott helyzet
Avagy Spanyolföldön leszúrva fetrengek

Tenerifén nyaraltunk. Szokásunkhoz híven megnéztünk majdminden, a turista kalauzunk által javasolt látnivalót. Így került sorra egy, a központtól kissé távolabb eső vásárcsarnok. S nemcsak azért vándoroltunk el oda, mert nevezetesség, hanem mert öröm bemenni egy vásárcsarnokba, a bőség szinonimája, a színek kavalkádja az ilyen, függetlenül attól, a világ melyik részén található. No meg abban az évben kezdtem el szerkeszteni könyvtáram ízélményes honlapját, hajtott a kíváncsiság, hogy valami újat, megírnivalót felfedezzek.

Hát újat fel nem fedeztem, de az olajban kisütött és karikára vágott tintahal nagy élmény volt, az ízét még most is érzem, amikor ezeket a sorokat írom. Dehát ez mellékes, másról akarok írni a zEtnának.

A vásárcsarnokon kívül volt egy nagyobb tér, nem tudom, mire szokták használni, ezúttal üres, majdnem üres. Ahogy a bérelt autó parkolója felé sétáltunk, egy élő szobor mellett kellett elhaladnunk. Tudják, egy-egy festett arcú, megmerevedett test játssza el, hogy ő szobor, aztán pénzdobáláskor – e célra a kalapja maga elé kitéve – meg-megmozdul, akár egy robot, végez egy mozdulatot, minden pénzcsörgésre egy újat.

A mi szobrunk egy piedesztálon állt, s kezében papundekli kard volt, és amikor előtte elhaladtam, úgy tett, mintha leszúrt volna engem. Azaz a hátamhoz érintette a kard hegyét. Én a műveletet mosolygással honoráltam, majd haladtam tovább. Nem sértődtem fel, hogy milyen pimasz, a játékba annyira mentem bele, hogy jeleztem: jópofa dolognak tartom, amit tett. Idehaza, már jó idő elteltével jöttem rá, hogy egy nagy lehetőséget hagytam ki. Ugyanis, ha én megjátszom a megtámadott és megsebesített ellenséget, ha levetem magam a földre, és ordítozni kezdek, hogy: „blúd! Blúd” illetve spanyol földön hogy: „szángvé, szángvé”, akkor talán odasereglenek körénk a turisták, és a játékunkból nagy látványosság kerekedik, talán még a kitett sapka is megtelik.

Eszembe jut néha a tenerifai sztori. Hát nem lesz belőle rémálom, amilyet a zEtnának korábban írtam, de szinte fáj a kihagyott ziccer. Rosszabb pillanataimban pedig úgy értékelem, hogy talán így hagytam ki az élet nagyobb lehetőségeit is. Nem léptem, amikor léphettem volna, csak mosolyogva nyugtáztam, hogy az élet tréfál velem.