Kántor Zsolt
A fogantatás epicentruma
Metalepszis, késhegynyi sóval

Dubravka Đurićnak

Feltépték az idő borítékját,
Kivették belőle az eső papírlapját.
A síkot, ami tér-időként pulzált,
S benne az utcák, a reggeli újság.
S a hír, hogy elcsúsztatták
Vonalzó mellett, a sugárzó gammát.
Az elkószált napsugarat,
Ami a szín-kánonból, szégyenszemre kimaradt.
De beengedtek a szerkesztőségbe
Egy kék madarat, aki az emlékezethez
Odatapadt, mint egy titkos adat.
Majd belegravírozódott a létbe, amit óvott.
Hogy el ne rontsa valaki benne a rigót,
A rugót, ami felcsigázza a míves drótot –
A lejegyző rendszer magába fogad több kontextust
Egy nagyobb kontextus része minden nexus
Csak a haiku marad klasszifikálhatatlan
Unikális szövet, kisbaba-paplan.
Két kakastaréj közé folyt napalm
Bombatölcsér belsejébe folyt adrenalin szappan.
Végül hajnalra beindul a kék szótövek térfoglalása.