Kántor Zsolt
Dragan Velikić Pesten
Multikulturális falu

A Blaha Lujza tér kék tinta.
A buszok felett aranysárga az ég
Emelkedett a lelkem, hogy az angyalok
A boldogtalanságból kizártak.
Itt nem az amerikaiak bombáznak.
Hanem a lelkiismeret. Kontra alázat.
Írok a járdára árnyékom tollszárával,
A háttér a McDonalds’
A szép lányok sárga köténykékben
Szórólapoznak. Lesz a Szecsuáni Jólélek.
Egy íróval találkozom az Astoria
Étteremben. Le akar fordítani.
Kolosszális. Frenetikus.
Monumentális ez a hétfő, akár egy kagyló-lepke.
Most sétálni lenne kedvem
A Duna partján. Megnézni a cipőket,
A rózsákat és a keletkezést
Ott, ahol érzések tűnnek fel.
Ahol eddig soha. A rakodóparton
És a lépcsőkön. A katamarán oldalán,
Ahová felírta egy kéz: Geist.
Szellemi dolgozó vagyok.
Mégis inkább szakács, ahogy Ámosz
Próféta mondta. Soha nem készült
Papnak. Marhapásztor volt az apja.
Mégis mondania kellett, amit Isten diktált.
Ő volt a száj. A felemelt mutatóujj.
Én meg gyertyatartó volnék.
Nem tesznek a véka alá.
Budapestre hozott a Sorstalanság.
Hurrá! Este újraolvasom.
Közben egy nagyon szép női arc,
Metamodern díva,
A szemembe néz a telefonfülkénél.
S mondja a 23. zsoltár végét.
Örökké az Úr háza lesz otthonom.