Hát ez az Ica már nagyon szeretett volna férjhez menni. A huszonötödik életévét is betöltötte, de még mindig nem talált megfelelő legényt magának. Pedig szép lány volt, szorgalmas, ha nem is a legokosabb fajtából való. De valahogy mindig úgy esett ki, hogy amelyik legény megtetszett neki, az őt észre sem vette; aki meg szemet vetett rá, arra ő rá sem tudott nézni!
Panaszkodott is a szomszédasszonyának, Tecának, hogy így meg úgy, hogy ő milyen szerencsétlen, hogy egyedül fog megvénülni, hogy ő nem kell senkinek.– Ugyan, te Ica – mondta erre Teca –, ezen kár szomorkodnod. Nézz csak meg engem. Hogy örültem, amikor férjhez mentem az uramhoz! Aztán olyan lusta férj lett belőle, hogy sír a föld, amerre az eljár.– De mégiscsak a te urad! – erősködött Ica.– Tudod, hogy van ez? – vesztette el a türelmét Teca. – Majd én megmondom neked: aki bent van, ki akar jönni, aki kint van, be akar menni. Hát így.Ica nagyot nézett, gondolkodott, ahogy csak tudott, mit jelenthet vajon ez a rejtélyes mondás? De nem tudott rájönni.És még szerencsétlenebbnek érezte magát.No de mit ad Isten?Jött egy legény egy messzi faluból, felkérte táncolni Icát a bálban, egymásba szerettek. Egy hónap múlva már egybe is keltek.Ó, boldog volt Ica! Hát mégsem fog egyedül megvénülni. Van egy ura, aki szereti őt!Igen ám, de egy idő után az ura egyre többet kimaradozott otthonról, részegen jött haza, és ilyenkor mindig jól eldöngette Icát. Másnap körülölelgette, megígérte, hogy többé egy cseppet sem iszik. Harmadnap azonban megint részegen állított haza, és még el sem múlt a felesége egyik szeme alól a lila folt, máris kapott a másik alá egy hasonlót.No, egy szép napon Ica megelégelte a verést.Amikor az ura dülöngélve benyitott a házba, gyorsan beszaladt a legbelső szobába, és magára zárta az ajtót.Az ember meg utána! – Nyisd ki, asszony! – dörömbölt az ajtón.De Ica nem nyitotta ki. Gondolta, hadd dörömböljön az ember, majdcsak elfárad, és akkor elvágódik a földön, mint ahogy szokott is, és elalszik.Az ember azonban nem fáradt el egykönnyen. Ica látta az ablakon keresztül, hogy már alkonyodik, az ember meg még mindig dörömbölt és óbégatott az ajtónál.Ekkor Icának eszébe jutott a tehén. Hej, hiszen nem fejte meg a tehenet! És lassan besötétedik! Jó lenne kimenni, megfejni a tehenet, aztán visszajönni ebbe a szobába. De hogy menjen ki? Ha kinyitja az ajtót, megint elnáspágolja az ura. Ha meg bent marad, baja lehet a tehénnek, hogy nincs megfejve.– Szóval ez az! – csapott a fejére hirtelen. – Erre mondta Teca, hogy ilyen a házasság: aki bent van, ki akar jönni, aki meg kint van, be akar menni. Értem már! Én ki akarok menni, hogy megfejjem a tehenet, de nem mehetek, mert megver az uram. Ő meg be akar jönni, hogy megverjen, de nem jöhet, mert bezártam az ajtót.No de mi lett tovább?Én úgy hallottam, Ica meg az ura máig is ugyanolyan boldogan élnek, mint azelőtt.A kérdés csak az, hogy kettőjük közül ki jött ki és ki ment be?