Kovács Jolánka
Ribanc

Amikor a nagymutató meg a kismutató is egyenesen áll, akkor van hat óra. Én nem szeretem, amikor hat óra van, mert akkor apu lefekszik a kanapéra, befelé fordul, és hiába mondom neki, hogy keljen fel, indulnunk kell, mert anyu vár engem nagymamáéknál. Ilyenkor apu háta meggörbül, a lábait felhúzza a hasáig, a kezeit meg az arcára szorítja, és nyöszörög, hogy jó, majd mindjárt, de tudod, apu szomorú, mert anyu meg te nem laktok itt vele. Én erre nem tudok mit válaszolni, mert anyu azt mondta, azért költöztünk el nagymamáékhoz, hogy ő meg apu ne veszekedjenek többé, de én minden hétvégén elmehetek majd hozzá. Amikor apu a fal felé fordul, megpróbálom megfordítani, hogy keljen már fel, és induljunk, mert anyu megint mérges lesz, hogy későn érek haza. De hiába ráncigálom, nem mozdul. Apu így még kisebbnek látszik, mint amekkora, csak kerekebb, olyan ilyenkor, mint egy nagydarab kerek kő. A nagymutató meg a kismutató lefelé mutat már, mire apu nagy nehezen megfordul, feltápászkodik, és végre elindulunk. Anyunak sose meséltem még, hogy amikor a mutatók egyenesen állnak, apu lefekszik és összegörbül az ágyon, mert akkor biztosan megint veszekednének, én meg azt szeretném, hogy maradjon ez így, ne veszekedjenek, ha már mi a nagymamáéknál lakunk.
Most már elmúlt még egy vasárnap, sok napja nem mentem óvodába, de apuhoz se. A kapu zárva van, így csak az udvarban játszhatok. De figyelem a kaput, nem jön-e apu, mert akkor este nagyon megijedtem tőle. Az történt, hogy végül Oszkár bácsi vitt el bennünket nagymamáékhoz, mert apu autója nem indult be. Akkor már egészen besötétedett. Anyu az utcán várt bennünket, és én rögtön odaszaladtam hozzá, ahogy kiszálltunk, és átöleltem gyorsan, hogy ne haragudjon olyan nagyon. De anyu csak magához szorított és már kiabált is apura, hogy mit képzel, már megint nyolc óra, meg hogy ne csináljon belőle hülyét. Apu nem szólt egy szót sem, én meg egy pillanat alatt leváltam anyuról, és hanyatt estem. A földről láttam, hogy apu megragadta anyut, és belökte a kapun. Felugrottam és utánuk szaladtam, de anyu akkor már nem tudott mondani semmit, mert apu odanyomta a nagykapuhoz és a keze anyu nyakán volt, anyunak a feje pedig oldalra billent. Apu csak azt kiabálta, hogy kinyírlak, te ribanc! Én meg szaladtam Oszkár bácsihoz, aki a szomszédos ház előtt parkolt le, ő pedig, amikor meglátott, kiugrott az autóból és rohant velem együtt a kapuhoz, és úgy leszedte aput anyuról, hogy apu nekivágódott a kapunak, anyut meg jó, hogy Oszkár bácsi elkapta, mert elesett volna. Oszkár bácsi a küszöbig támogatta el anyut, ott leültette, de akkor már kijött nagymama is, és anyu akkor már köhögött és sírt, nagymama meg felkapott engem, és azt kiabálta apunak, hogy takarodj, takarodj innen. Apu, hiába, nem akart eltakarodni, mert Oszkár bácsi megfogta és kipenderítette az utcára, és közben szidta, hogy te állat, te nem vagy normális. Aztán hallottuk, hogy felzúg az autó, nagymama gyorsan bezárta a kaput, bementünk, vizet ittunk, és anyu nagyon reszketett, de már nem sírt, hanem azt mondta, nem baj, kisfiam, most már vége, nem lesz semmi baj.
Azt nem tudom, mikor kell majd mennem apuhoz. Ha anyut kérdezem, azt mondja, majd meglátjuk. Nekem jobb így most, hogy nem kell mennem, mert amikor egyenesen áll a nagymutató meg a kismutató, nem kell apuval vergődnöm, hogy keljen fel az ágyról, és induljunk a nagymamához. Azt, hogy apu azért szomorú, mert elmentünk tőle, nem mesélem el anyunak. Főleg azért nem, mert nem is hiszem, hogy ez így van. Ha így lenne, akkor apu szépen beszélne anyuval, nem szorítaná meg a nyakát, amikor kérem, hogy keljen föl az ágyról, fölkelne, és nem lökne el engem az utcán, hogy mi ketten anyuval belegondolhassunk abba, hogy itt maradunk-e nagymamánál, vagy visszamegyünk hozzá.
Ha anyu megkérdezne, csak azt tudnám mondani, hogy nem szeretnék apuval lakni, mert én nem gondoltam, hogy ilyen verekedős. Meg nem is értem mindig, hogy mit beszél. Azt mondta anyunak, hogy kinyírlak, te ribanc. Az óvodában van egy csapat gyerek, akik szerbül beszélnek, tőlük megtanultam már néhány szót szerbül, mert együtt szoktunk játszani velük az udvaron. Tudom, hogy a riba halat jelent szerbül, de nem értem, hogy lehet egy halat ollóval kinyírni, és minek. És az én anyum nem hal, és szerbül sem riba. Azonkívül a riba sem lehet ugyanaz, mint a ribanc, de majd megkérdem az óvó nénit, mi az a ribanc, már azért is, mert könnyen lehet, hogy az sem magyarul van mondva, az óvó néni meg biztos jobban tud szerbül, mint én.