Takács Nándor: Üresen maradt helyek
„Ezt”
Egy könyvet tol elém,
bonyolult történetbe kezd.
Nem figyelek rá. A könyv élén,
a lapokra írt szóra meredek.
Kamaszok lehettek a könyvtárban.
Melyik könyvet vigyük el?
A válasz tintával ott van
mindegyik lapon. Később ránézek
megint, a textilgyárról beszél.
Számításom bejött, az első lapon
ott áll a könyvtári pecsét.
A kamaszok nyári munkát kerestek
a gyárban. A könyvtároshoz vitték
őket, az a selejtezésre szánt kupacokra
mutatott. Ha valamelyiket elvinnétek,
szóljatok. Röhögcsélve láttak hozzá.
Később elhalkultak. Figyelték
egymás asztalán a növekvő halmokat.
Te melyiket kéred el? Egyikük egy
zöld fedelű, kopott könyvre mutatott.
A másik értetlenül intett. Hát ezt.
És dühében ráírta a szót. Aztán megijedt.
Most, hogy megjelölte, hozzá tartozik
a könyv. Társa elfordult. Tétovázott
saját kupaca fölött. A könyvtáros visszajött,
elpakolta előlük a selejtezett halmokat.
Rájuk nézett. Vállukat vonogatták.
Vihetitek akármelyiket. Elpirultak.
Társa felmutatott egy albumot,
ő pedig izgult, ne tűnjön fel inge alatt
a Hemingway-kötet, amíg kioson.
Hogy jutottál hozzá, kérdezem.
Az antikváriumban, legyinti.
És mit fizettél érte? Semmit. Kiloptam
a zsebemben, motyogja, és elpirul.