Vasagyi Mária
Micsodaaaa?, üvölti Ady Endre

Micsodaaaa?, üvölti Ady Endre az Astoria kávézóban, barmok!, hát nem tudjátok, hogy íróember semmilyen párthoz sem tartozhat?, kufárok!, kiabálja, haragja nem szűnik, uram, kérem, csendesebben, ugrik hozzá a pincér, de Ady Endre már állva ordít, rebellisek!, kaméleonok!, bérmagyarok!, szemforgatók!, uram, kénytelen leszek rendőrt hívni, szólítja föl Ady Endrét a főúr, bánom is én, ha engem azok a három mínusz hármasok a lapjaikban derékba kapnak!, ti meg mit álldigáltok itt, nyalogány átnyergeltek!, tűnés!, fordul a mindenfelől sereglett magyar és nem magyar párthű írókhoz, akik fényes találkozás és fölolvasások reményében spuriztak az Astoriába, és most elhűlve bámulják a költőt, tűnés innen, nem mondtam, hogy tűnés!, üvölti ismét, s a betűvetők lesütött szemmel libasorban oldalognak az kijárathoz, na végre, tiszta a levegő, állapítja meg Ady Endre fáradt hangon, midőn a café egyedi illatából az utolsó bértollnok is eltávozik, na végre, ismétli Ady Endre, miközben fehér zsebkendőjét arcához szorítja, szemöldökét összehúzza, ajkát lebiggyeszti s füzete fölé hajol. Keserű mosollyal jegyzetel valamit.