Vasagyi Mária
Találgatják a parton az írók...

Találgatják a parton az írók, miféle víz ez?, folyik? örvénylik?, dehogyis, állóvíz, valami sekély tó, ritkás szittyó nőtt a part közelében, mondom, és ruhástul belépek ama víz hidegébe, ne ússzál messzire!, tanácsolják, ki tudja miféle fenomén, ismeretlen…!, és tintazöld a sűrű sodrás, általlátszós a mély, lombsötét, mentőöv sodródik hozzám, hagyom tovarohanni, háton úszik mellettem egy bogár, még él, lábait mozgatja, kimentelek, mondom neki, s nyúlok feléje a nagy úszásban, biztosan kievickélünk, ismétlem többször is, biztosan... Lekéssük a buszt!, kiabál teli torokból a túloldalon a nenám, aki nem író, de kedveli a szépszavúak társaságát, és feledve a bogarat partot érek, oda a legszebb ruhád, korhol a nenám, viszi az ár, viszi az ár, mondom neki, de ő nem érti. Száz éve történt mindez, ó jaj!, most már biztos, hogy az idők végezetéig utazik a végtelenben az a csenderi bogár!