Balogh István
Templomlépcsőről

Hajnalhasadáskor, az első harangszó kezdete előtt, fölmászik a főbejárati lépcsőre az agg férfi, leül kétharmada táján, hallani nyögését, arcára fájdalmat rajzolnak derékcsontjainak pattogásai. Színehagyott kalapját fején hagyja, okker tető alatt várja apró szerencséjét.

Hosszan ül egyedül, a harangszó is automatikus beindítású, a régi harangozó elpihent, azóta tán már nincs is szükség e hatalmas templomban kötélre se.

A reggeli misére jövők egyike-másika vet az öreg előtt gubbasztó kicsiny dobozkába néhány piculát, hősünk bólint, kalapemeléssel köszöni meg a segítő kegyet.

Egy napon elharapózott a szörnyű hír, hogy hatalmas medve tanyázik a Szépasszony völgyében. A városi hírharang nagyobbá rajzolta a dúvadat, mint a magyar népmesék a legnagyobb erdei Öreget, akit Erős János csak Mihály bának nevezett, s ő tudta a maga módján megszelídíteni, ezután már neki szolgált.

Esténként elnéptelenedtek az utcák, s napfelkeltéig csak egyetlen ember botorkált a katedrálisig, ott szokott lépcsőjére tottyant, s várta a jótét lelkeket.

Az első különös napon hajnali látogatója volt az öregnek. Egy hatalmas barnamedve. A vénség bevárta, illendően köszöntötte.

– Te nem félsz tőlem? – ámult el a hatalmas medve.
– Nem. Miért félnék a templom lépcsőjén bárkitől vagy bármitől?
– Előlem menekül mindenki. Távolról filmeznek, fotóznak, aztán teleújságolják föltűnésemmel a világot. Te nem fényképezel?
– Minek? De nincs is mivel.
– Pedig kiválasztott vagy.
– Inkább elhagyatott.
– Megváltozhatna az életed, hiszen érted beszédemet, én a tiédet, kommunikációnkat világgá kürtölhetnéd. Sokat fizetnének érte.
– Állandó kevéske kellene. Élni tudnánk nyugodtan a párommal.
– Van párod?
– Van. Lassan hatvan esztendeje.
– Te gazdagabb vagy mint én! Mint sokan mások.
– De hideg van szobánkban. És az asztalunk is csak morzsákat terít elénk.
– Kit vársz e díszes küszöb előtt?
– A szent embereket.
– Azok a hátsó bejáraton át közlekednek.
– Jól mondta egyszer egy íróvá lett diákom, hogy a mennyországnak is van művészbejárója!
– Neked voltak diákjaid?
– Voltak. De egy sem jár közülük ezen a lépcsőn. Pedig fölfelé vezet.

Megkondult a reggeli harangszó. A hatalmas medve elköszönt.

Másnap, a második különös napon, a hatalmas medve újra megjelent a vén pedagógus előtt, kosarat tett elé, tele édes szamócával, s a kosár mellé állított egy mézzel teli szilkét.

– Az erdő küldi neked – mondta a hatalmas medve. – Vidd haza, pároddal legyen szép napotok!

Az öreg nézte az ajándékot, hosszan bámult a csodálatosan megkötött kosárra, és a mézzel teli szilkére. Lassan állt föl, baljába fogta a kosarat, jobb markába szorította a szilkét.

S megindult.

Alig tett néhány lépést a hosszú széles utcán, amikor szembe jött vele egy asszony, sűrűn törülgette a szemét.

– Jó reggelt, tanár úr! – hüppögött rá a szembejövőre.
– Jó reggelt! – állt meg az öreg. – Maga ismer engem?
– Igen. Két bátyámat is tanította. De én már nem lehettem a diákja. Mire a keze alá értem volna, maga nyugdíjba vonult. De jó magának! Nyugdíja van! Kis jövedelem, de van. Létezik.
– Van. És bizony kicsi.
– Nekünk most éppen semmi. Két apró gyermekem beteg, enni kéne adnom kicsi pulyáimnak.

Az öreg az asszony kezébe nyomta a szamócát és a mézes szilkét.

A kiskapu újfent nyikorgott, amikor lenyomta a kilincset.
– No, ma szerencsével jártál? – kérdezte reszkető fejű párja.
– Nagy szerencse ért bennünket, kedvesem! – cirógatta meg az öregasszony ráncos arcát, s elmesélte a hatalmas medve két látogatását, meg a könnyes szemű anyával való találkozását.

– A kosár szamócát és a csupor mézet elküldtem a beteg gyerekeknek.
– Milyen szép napunk van ma! – tört elő a boldogság forrása a feleség szívéből.
Odabújt a férje két karja közé, mint első vallomásuk óta oly sokszor – Könnyű álmom volt! Tudtam, hagy ma nagy szerencse ér bennünket. Ajándékoztunk, édes párom! Végre ajándékozhattunk! Oly régóta hiányzott ez minékünk. Mégiscsak jó az Isten!

A szomszédasszony, aki reggelente az öreg szomszédokra rányitja az ajtót, ő fedezi föl a halálban is összeölelkezett párt.

– Szép halál, és szép szerelmes történet – suhan végig a hír a városi utcákon.

Egy vénasszony nagy ajtócsapódással löki be a papi palota faragott ajtaját. Szembe jön vele a főpap.

– Felséges uram! Exellenciád tudja-e, hogy hatalmas medve ül a főbejárat lépcsősorának derekán?