Bíró Tímea
szinte agyonnyom

majdnem egy kilométeres
betonút vezet a kapuig
amin hálóruhában és papucsban
futok hogy megelőzzem a betörőket
a telihold segít hogy mielőbb
a kapuhoz érjek
a telihold elárul hogy lelepleződjek
görcsösen szorítom a hideg kulcsot
gorombán elfordítom a zárban
szinte sértődötten kattan
két oldalt alacsony drótkerítés feszül
semeddig se tart átlépni
a szánalom szőnyegként fekszik
a házam előtt
hogyan tudnám megvédeni őket
ez csak egy kapu
egy bezárt kapu
körülötte az derékig érő
megfáradt kerítéssel
elindulok a ház felé
hogy rájuk feküdjek
és a testemmel fogjam fel az ütéseket
az építkezésről itt maradt
egy lapát a járda közepén
gumicsizmát húzok gödröt ások
és belehordom az összes kerti
szerszámot nem tudnám
elzárni őket
kézzel lábbal temetem be
a fanyelű fémeket
hogy ne legyen semmi
amivel agyon lehet ütni minket
mintha puszta kézzel nem lehetne ölni
minden nap végén ránk szakad
az éjszaka
a házunkkal szembeni üres földeken
kóborol és nem tudunk aludni tőle
az elvékonyodott ablaküvegek nem
tudnak megvédeni minket
puha takarók alatt nyitott szemekkel
várjuk a reggelt fáradtak vagyunk
egy bezárt kapura bíztuk az életünket